Orbáziné Zsadányi Anikó Forrás: megálló máv csoport vállalati hírportál
„Miről álmodik a mozdonyvezető? Orbáziné Zsadányi Anikó kollégánkkal a Mozdonyvezetők Napja alkalmából beszélgettünk az álmairól. A megvalósult gyerekkoriról éppúgy, mint a beteljesülésre váró szakmai álmokról.
Igaz, hogy a mozdonyvezetők többségének a gyerekkori álma valósult meg? Tényleg majd’ mindenki azt válaszolta kisgyerekként a „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre, hogy mozdonyvezető?
Igaz! Ahogy a kollégákkal beszéltem erről, az derült ki, hogy a többségük tényleg erről álmodozott gyerekkora óta. Ugyan vannak olyanok, akik később találtak rá erre a hivatásra és később szerették meg, de valóban, a nagy többségnek gyerekkora óta meghatározó a vasút iránti szeretet, ami befolyásolta a pályaválasztásukat.
Önnel is így történt?
Természetesen nálam sem történt másként. Bács-Kiskun megyében nőttem fel egy faluban. A kecskeméti kisvasút pont a házunk előtt haladt el. Már gyerekkoromban is csodálattal néztem! Azt hiszem nekem mindig is volt egyfajta vasút iránti szerelmem, vágyódásom.
Milyen felnőt fejjel nap, mint nap átélni a gyerekkori álmot?
Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek! Borzasztó nagy szabadságérzetet ad, imádom csinálni! Soha nem éreztem még azt, hogy „mennem kell” dolgozni és azt sem, hogy engem ez kimerít vagy, hogy nekem most van elegem ebből az egészből. Hálás vagyok a sorsnak, hogy végül meg tudtam valósítani ezt az álmomat és így tényleg olyan hivatásom van, amit szeretek, amiről azt gondolom, hogy passzol hozzám.
Mit szeret a legjobban a mozdonyvezetők munkájában?
Csak ismételni tudom magam. Azt, hogy szabadságérzetet ad. Hogy nem a négy fal között dolgozom, hogy mindig úton vagyok…
Azt hogy a vezetőálláson magam vagyok és, hogy ez felelősséggel jár.
Mindemellett a gépek is érdekelnek, szeretek gépekkel dolgozni, szeretem vezetni őket. És szeretem, hogy a természet minden nap és minden évszakban más arcát mutatja nekem.
Említette, hogy komoly felelősséggel jár a mozdonyvezetői hivatás. Nem túl stresszes néha? Voltak már nehéz pillanatok?
Mint minden kollégának, így nekem is voltak nehezek helyzeteim, de mindig úgy vagyok vele, hogy a biztonságból soha nem engedek. Ha úgy alakul egy helyzet, akkor mindig a biztonság irányába mozdulok el, meggondolatlanul nem cselekszem, és nem szégyellek kérdezni akkor, amikor kérdezni kell.
Jellemzően milyen mozdonyokat vezet?
FLIRT-em, KISS-em és 1000-es Szilim van. Nagyon szeretem mind a hármat, de, mivel annak idején én FLIRT-ekkel vezettem le a 320 órámnak a nagy részét, azt szerettem meg a legjobban. Ezek hihetetlenül okos járművek, de bízom benne, hogy idővel majd bővülni fog a repertoár. Nagyon szeretnék TRAXX-ot, Vectront, Taurust is vezetni és nagyon vonz a dízelezés is. Igaz, erre most nem sok lehetőségem van azon a telephelyen, ahol dolgozom, de talán majd egyszer.
Útvonalból is van ilyen, még beteljesülésre váró álom?
Ó, az álom útvonal nekem az a 11-es, Győr-Veszprém vonal! Ferencvárosi telephelyűként nyilván nem nagyon lesz lehetőségem erre egy darabig, de nagyon szeretek például Dunaújvárosba járni.
Hány éve tart ez az álom?
A tanfolyamom 2019-ben kezdődött és 2021. március 4-én volt az első önálló szolgálatom.
2014-ben állt munkába az első női mozdonyvezető itthon. Jelenleg milyen az aránya a férfi és női mozdonyvezetők között? Hogyan fogadták a kollégák?
Még mindig jóval kevesebb a női, mint férfi mozdonyvezető. Úgy tudom, hogy a telephelyemen 5 százalék körül vagyunk mi, nők. Engem például nagyon pozitívan fogadtak, nem éreztem sem negatív, sem pozitív diszkriminációt, semmilyen téren. Úgy hallottam, hogy az első női mozdonyvezetőkre azért még rácsodálkoztak, de ugye minden csoda három napig tart. Mire én a vasúthoz kerültem, addigra már úgy megszokták, hogy nők is vannak, hogy velem mindenki nagyon segítőkész volt. Tényleg nem éreztem, hogy bármi hátrányom lenne amiatt, mert nő vagyok. Nem tekintettek rám másképp a kollégák emiatt.
A szakmán kívül hogyan fogadták? Elcsodálkoznak néha, ha elárulja mi a munkája?
Ha szóba kerül egy beszélgetésben, hogy kinek mi a hivatása, akkor igen, rá szoktak csodálkozni, amikor azt felelem, hogy mozdonyvezető vagyok. Általában azt mondják, hogy „hú, tényleg, hát nagyon nem is ismerünk más mozdonyvezetőt!”, és igen, arra is rácsodálkoznak, hogy én, nőként mozdonyt vezetek. Azt viszont el kell mondanom, hogy ez a csodálkozás mindig pozitív, hiszen azonnal érdeklődni kezdenek, kérdéseket tesznek fel a vasút működéséről.
Ez a megbecsülés is az álom része?
Azt hiszem igen. A legutóbbi szolgálatomban éppen ott ültem nyitott ablaknál, amikor odajött hozzám egy idősebb úriember és azt mondta, hogy ő ugyan már elég idős, de ha újra kezdhetné az életét, akkor ő biztos, hogy mozdonyvezető lenne, mert szerinte ez a legszebb hivatás és gratulált nekem hozzá.”
Eredeti írás: Tálos Lőrinc
Fotó forrása: megallo.mavcsoport.hu
