Fizessenek a gazdagok! Nem, nem! Ez nem a Tisza‑kormány jelszava. Legutóbb Botka László, Szeged polgármestere próbálkozott ezzel 2017 májusában, amikor az akkori MSZP miniszterelnöknek jelölte. A pünkösdi királysága azonban csak októberig tartott. Gyurcsány liberális társasága leváltotta. Hogy juthat bárkinek eszébe megadóztatni a gazdagokat?
A Tisza‑kormány újra előhozta a gazdagok problémáját. Persze, cizelláltan, nem lehet fejjel a falba rohanni! Ha rosszul fogalmazzák a törvényt, még a 141 tiszás képviselő jelentős része is a fizető áldozatok között lenne, legalábbis hivatalos vagyonnyilatkozatuk alapján ez sejthető. Maga ellen senki sem hoz törvényt, és a tiszások nem is azért jöttek a parlamentbe, hogy fizessenek, hanem tovább gyarapodni.
A Tisza úgy gondolta, hogy a milliárdosokat kell célba venni. A tiszásokat minden gyűlésen lelkesen támogató csőcselék imádja az ilyet. Üsd a milliárdost, ne siránkozz! Mindenkit nem lehet látványosan elhurcolni és meghurcolni, akkor legalább fizessenek! Tiszta sor!
Magyar Péter persze nem a milliárdos tőke uralmát akarja megszüntetni, hanem meggyengíteni a magyar tőkésosztály konzervatív részét, mindazokat, akik a korábbi kormány idején így vagy úgy állami támogatást kaptak. Magyar Péter szívből utálja őket, pedig a hírek szerint neki is jutott ez‑az. Csakhogy az ez‑az persze nem minden, és ő mindent akart.
Kell a pénz is a Tisza‑kormánynak, mert kezd forrósodni a talaj a lábuk alatt. Nincs pénz! Az EU‑s pénz nem jön, vagy ha jön, rögtön megy is vissza. Egymás után zárnak be a nyugati üzemek, nő a munkanélküliség, csökken az adóbevétel. Milliárdok mennek el az új szervezetek felállítására, az új politikai ogarnitúra megvásárlására. És akkor még nem beszéltünk arról, amit hevesen tagadnak, azaz Ukrajna támogatásáról és az Oroszország elleni háborús készülődésről.
A Tisza azt reméli, hogy az SZJA és az ÁFA mellett a vagyonadó lesz a költségvetést megmentő csodafegyver. Csakhogy a tapasztalat szerint többe kerül a leves, mint a hús, vagyis többet költenek az adó beszedésére, mint amennyit nyernek vele.
Mondhatnák, hogy öljék csak egymást a tőkések! Fojtsák meg egymást, nem a mi ügyünk! Csakhogy többről van szó. Manapság egy magyar vállalkozás nem lehet sikeres a világversenyben néhány száz milliós vagyonnal. Még egy‑két milliárd sem sok. A milliárdos vagyonok általános megadóztatása a születésük pillanatában megfojthat sok magyar vállalkozást. Valóban ez lenne az ország érdeke?
A gazdagok fizessenek! Ezt mondja Munkáspárt. Már a 2018-as választásokon egyszeri 45%-os vagyonadót követeltünk a milliárdosokra, a szupergazdagokra! Tegyünk igazságot! Az elmúlt évtizedek harácsolását nem lehet visszafordítani, de a vagyonokat meg lehet adóztatni. A befolyt összegeket az egészségügyre és az oktatásra fordítsuk!
Bérplafon bevezetését is követeltük. A bankár, a gyárigazgató, senki ne keressen többet, mint a minimálbér tízszerese!
Tisztában voltunk azzal, hogy a vagyon problémáját nem lehet csak gazdasági eszközökkel megoldani. A politikai rendszer megváltoztatását is követeltük. Minden dolgozónak joga legyen bírálni, tiltakozni, sztrájkolni! Új munka törvénykönyvet is követeltünk.
Legyen jogunk ellenőrizni és visszahívni a képviselőket és a kormányt! A számítástechnika, az okostelefonok fantasztikus lehetőséget nyitnakEgy gombnyomással akár az egész nép szavazhatna, akár minden nap. Hozzáférést a közinformációkhoz, az állami élet teljes átláthatóságát! Minden magyar embernek joga van tudni, mi folyik az országban, mire költik a pénzünket.
A munkáspárti követelések megvalósítása nem szüntette volna meg a kapitalizmust, de akadályozta volna a társadalom végletes vagyoni szétszakadását, a tömeges szegénység és a semmivel sem indokolt szupergazdag réteg megjelenését.
Az elmúlt négy évtized bizonyította, hogy a kapitalizmus bajait nem lehet kapitalizmussal gyógyítani. A kapitalizmus lényege a pénz. A vagyon megjelenése így elkerülhetetlen és megakadályozhatatlan.
Mi nem tartjuk jónak a mai világot. Olyan társadalmat akarunk, ahol valóban biztos a munka, a megélhetés. Ahol a bank, a gyár, a föld nem egyre kevesebb tőkés kezében van, hanem a társadalom tulajdonában.
Ahol a tudás többet fog érni, mint a pénz. A közösség boldogulása fontosabb lesz, mint egyesek gazdagodása. A könyörtelenség helyébe egymás segítése lép. Mivel nem a pénz lesz a döntő, hanem a dolgozó emberek, a többség boldogulása, kiteljesedhetnek az emberek valóságos együttélési formái, a család, a nép, a nemzet, a dolgozók európai közössége.
Van, aki azt mondja, itt a Tisza, ők éppen ezt akarják. Ne áltassuk magunkat! Hazudnak, manipulálnak, átvernek bennünket! A Tisza vagyonadója nem változtatja meg a tőke uralmát.
„Holló a hollónak nem vájja ki a szemét” – mondja a magyar népbölcsesség. A tőkések, a nagyvállalkozók, a gazdasági elit tagjai nem fogják egymást lefejezni.
Velünk azt akarják elhitetni, hogy demokrácia van és transzparencia. Még társadalmi egyeztetés is van, ami annyit tesz, hogy október 6. és 14. között írhatunk egy emailt. Népszavazást meg hasonlókat nem tartanak, mondván, hogy áprilisban minden hatalmat megkaptak a néptől.
Ideje visszavenni!
Fotó: Munkáspárt
