„A szamár ma ugyan nem tűnik olyan fontos háziállatnak, ám a háziasításához mégis történelmi következmények társultak.
A nemesebbnek tartott lóval szemben, sok esetben a „szamár is jó” mind a mai napig, egykor azonban ennél jóval fontosabb feladatai voltak a füleseknek. Egy, a ma élő és egykor élt szamarak genomján elvégzett elemzésből kiderült, a háziasításuk egy nemrégiben közzé tett kutatási eredmény szerint egyetlen alkalomhoz kötődik, ez Kelet-Afrikában történt, mintegy 7000 évvel ezelőtt. A háziasítást követően aztán igen gyorsan elterjedt egész Afrikában és Eurázsiában, elkülönült populációi alakultak ki, amelyek később nem nagyon keveredtek egymással. Valószínűleg ez tette lehetővé, hogy a szamarak különféle környezetekhez alkalmazkodva kiváló teherhordókká váltak világszerte. Bár az iparilag fejlett országokban a szamár ma már egzotikus állatnak számít, a világ legnagyobb részén mindmáig igen fontos háziállat, főként az olyan vidékeken, ahol a lovak csak nehezen birkóznának meg a tereppel. A háziasítása sokban alakította az emberiséget, ez volt ugyanis az első teherhordó állat a történelmünk során.
A tanulmányt jegyző 50 fős nemzetközi kutatócsoport a Science folyóiratban publikálta az új eredményeket, amelyekből az is kiderült, hogy a szamaraknál sosem lépett fel olyan mértékű beltenyészet, mint a lovaknál.
A kutatók 207 ma élő, és 31 történelmi időkben, több ezer éve élt szamár, illetve 15 vadszamár génjeit mérték fel és hasonlították össze, s ezekből kiderült, hogy a világ mai szamarai meglehetősen különbözőek. Olyannyira nagy az eltérés, hogy egy kb. 20 évvel ezelőtti vizsgálat során még arra jutottak, hogy kétszer történhetett a csacsik háziasítása, ám ezt az új, nagyobb adatbázison elvégzett, sokkal átfogóbb vizsgálat cáfolta. A genetikai és földrajzi adatok alapján valahol a mai Kenyában, illetve Afrika szarván történhetett meg, amikor a helyiek elkezdték megszelídíteni az ott honos vadszamarakat. 5000 éve már teljesen szelíd szamarak galoppoztak a szavannán, s az első házi szamarakat már eladták az északabbi régiók lakóinak, Egyiptomba és Szudánba. 2500 éve a szamár már Európában és Ázsiában is elterjedt háziállat volt, ahol aztán külön-külön népességei jöttek létre.
A vizsgált ősi szamarak közül 9 egyetlen észak-francia régészeti lelőhelyről származott: itt egy római kor végi öszvértenyésztő központ működhetett, amelyet maguk a rómaiak tartottak fenn, időszámításunk szerint kb. 200-500 között. A genetikai adatokból kiderült, hogy a rómaiak egy „óriásszamár” kitenyésztésén munkálkodtak, afrikai és európai szamarak keresztezésével egy 155 centis marmagasságú állatot sikerült létrehozniuk, ez az átlagos csacsinál mintegy 25 centivel magasabb volt. Ezek az állatok a római hadi és gazdasági tevékenységhez nélkülözhetetlen igen nagy termetű öszvérek szülei voltak.”
Címlap fotó: PIXABAY
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
