A héten levelet hozott a postás. Egy tizenhét éves fiatal írt. Kétezer forintot mellékelt a levélhez. Szerény volt, elhallgatta nevét, nem elismerésre vágyott, segíteni akart. Szerkesztőségünk úgy gondolta, hogy e levelet mindenkinek meg kell ismernie:
„Tisztelt Thürmer Elvtárs!
Hallottam, hogy az új rezsiárak veszélybe sodorják pártjának a működését. Ezért szeretnék egy kisebb adományt küldeni. Sajnos 17 évesen nem tudok sokat küldeni, hiszen diák vagyok, de remélem, azért segítek.
Ön mindig is nagy példaképem volt azzal, hogy töretlenül szembe úszik az árral, s ilyen tisztességesen viselkedik. Ezért szeretnék sok sikert és jó egészséget kívánni a további harchoz a pártelnök elvtárs úrnak.
Nagyon remélem, hogy eljut Önhöz a levelem és a posta sem keveri el vagy lopja ki a tartalmát. Minden jót kíván egy barátja a Munkáspártnak!”
Thürmer Gyula, a párt elnöke ezúton válaszol.
„Köszönöm, kedves barátom, a levelet, az adományt, de legfőképpen azt, hogy átérzi a Munkáspárt gondjait és segíteni akar. Úszunk az árral szemben, ahogyan írja, kitartóan. Kevés az öröm a munkánkban, még kevesebb a sikerélmény. De az Ön gesztusa, egy 17 éves fiatal ember levele erőt ad. Igen, ezért érdemes dolgoznunk, és ezért fogunk dolgozni a jövőben is. Köszönjük és köszönöm.”
