„Raýman Jánosnak nem csak a neve, az egész élete nagyon különleges és érdekes. A vegyész, helytörténész, numizmatikus még nyolcvan év fölött is képes évről évre meglepni a környezetét. Ő írta nemrégiben a nagy (sárga) port kavaró könyvet az uránbánya ércdúsító üzeméről, írt tíz helytörténeti kötetet, most is dolgozik újabbon, a napokban pedig rendkívüli érmesorozatot ajándékozott az egyházmegyének.
– Kezdjük a fura nevével, közepén az ékezetes hosszú ý-nal. Leírások szerint ilyen betűt csak az izlandi, feröeri, türkmén, cseh és szlovák nyelvben használnak.
– A cseh az talált, ugyanis szász dédapám jó száz évvel ezelőtt Sziléziából, a cseh-lengyel határról települt át a Pozsony melletti Stomfára gyógyszerésznek.
– Ön is vegyész lett. Családi hagyomány ez?
– Az igazán nagy név a dédapám testvére volt, Bohuslav Raýman, aki a prágai Károlyi Egyetem vegyészprofesszoraként az első cseh nyelvű kémiakönyvet írta. És nemcsak a vegyész pálya, de a János név is apáról fiúra szállt.
– Igen aktívan telnek a nyugdíjas évei, megírta többek között a pécsi gáz-, gyufa-, szappangyártás, a rézüzem történetét, és további hét könyvben kevésbé ismert ipari területek működését. Majd jött a nagy durranás a Mecseki Ércbányászati Vállalat Ércdúsító Üzeméről, ahonnan a sárga por indult a Szovjetunióba. Ez volt az utolsó könyve?
– Korántsem. Készítettem egy kiadványt 2020-ban selmecbányai érmékről és utóéletükről. Ezeket a bányászok és az akadémisták kapták jutalomként még Mária Terézia idejében. Ugyanis kialakult egy vetélkedő bányász mesteremberek és bányamérnök diákok között szakmai kérdésekről, s ilyen érmével díjazták a legjobbat. Továbbá írtam egy százoldalas könyvecskét a pécsi püspökök érmeiről is. Született egy családi vonatkozású művem is, a nagyapám, dr. Raýman János esztergomi tanár és hadnagy 1914–1920 közötti oroszországi hadifogságáról. Csak egy érdekesség az akkori postáról: 1914-ben Szibéria határvárosából hazaküldött egy levelet, hogy fogságba esett, ami az ellenséges vonalakon át nyolc nap alatt eljutott Pozsony mellé. Emellett összeraktam a magyar bányászjelvények történetét, több mint 200 oldalon. S miután gyűjtöm az ilyen jelvényeket az egész világból, igen látványos a képi melléklete. Valamint megírtam Pécs-Baranya ipari, mezőgazdasági, művészeti és egyéb kiállításait és érméit két kötetben.
– Mit mutat a személyes leltár, hány könyvet, kiadványt?
– Összesen 692 numizmatikai jellegű írást, ebből negyven az utóbbi két évben született. Más, főként helytörténeti mű pedig összesen 73 készült, s kettő az utóbbi három esztendőben. De ha már zárszámadásról beszélünk, arra is kiemelten büszke vagyok, hogy szeptemberben veszem át Veszprémben a gyémántdiplomám.
– Éremkollekciót ajándékozott a napokban az egyházmegyének. Mit kell erről tudni?
– Ugyancsak Mária Terézia idejében Klimó püspök hozott itt létre éremgyűjteményt, de ezt az idők folyamán javarészt sajnálatos módon ellopták, ezért nem lett a különleges könyvtár része – aminek egyébként ugyancsak megírtam a történetét. Később az érmék pótlása esetleges volt. Ám most van az egyházmegyei könyvtárban egy numizmatikai érdeklődésű és szaktudású hölgy, így odaajándékoztam a saját, 53 darabból álló Szent Eligiusz érmegyűjteményemet, hogy ne kallódjon el. Szent Eligiuszról csak annyit, talán nem közismert, hogy ő az ötvösök, a numizmatikusok védőszentje.
– Igaz, hogy kitűnően rajzol?
– Ó, az egy nagyon régi hobbim. A feleségem volt igen vallásos – sajnos tavaly elhunyt –, s még általa került egy tusrajzom a Havihegyi templomhoz. Ott pedig idén augusztusban a 325 éves jubileumi búcsúra kiadott Havihegyi Búcsús Énekek füzet címlapján látható. Van azonban hobbim, amiben máig aktív vagyok, az pedig a tarokk. A nyolcvanas években hatan kezdtük a játékot, s még négyen megvagyunk, hetente összejárunk kártyázni.
– Mi az, amit még szeretne megírni, könyvben látni?
– Az éremgyűjteményemet, a kiadványokat 1500 oldalban rendeztem a gépemen. Ezt kellene valamelyik utódomnak továbbtematizálni, összerakni egy kötetbe. De ez már nem az én dolgom lesz, viszont a baranyai részvényekről még tervezek egy kötetet. ”
Címlap fotó: Laufer László
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
