szerkeszto 
„Milyen veszélyeket rejt a nyári vízi és vízparti lazulás? Erről beszél a Pénzcentrumnak Bagyó Sándor, a Vizimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) elnöke és Zólyomi Zsolt, akinek a neve elsősorban nem az önkéntes vizimentősségel kapcsolódik össze.
A VMSZ 1999-ben jött létre, alapvetően a balatoni mentésre koncentrálva. 2006-ban az Egyesület működési területét kiterjesztették az egész országra. Bagyó Sándor a számokkal kezdi: „közel 1 300 aktív tagunk van. Ők összesen 80 helyszínen állnak szolgálatban, ebből 50 balatoni strand. A nyári főszezonban 12 mentőhajóval (amiből 2 sürgősségi), 7 mentőbázist üzemeltetünk. Évente közel 20 vízimentő tanfolyamot szervezünk, több száz iskolában tartunk prevenciós előadást. Ami a legfontosabb: megalakulásunk óta közel 3 500 személyt mentettünk ki a vízből.”
A mentés mellett búvárszolgálatot, sürgősségi betegellátást, műszaki mentést, rendezvénybiztosítást végeznek. Az évi 430-450 millió forintos költségvetésükből 20 millió az állami támogatás, kb 5-6% érkezik a szponzoroktól. Legfontosabb bevételi forrásuk a strandi vízimentés, ami egy szolgáltatás. Az életmentés ingyenes, a műszaki mentésre különböző Balatonhelp csomagok állnak rendelkezésre. Balatonkenesén működik a 0-24-es mentésirányítási központjuk.
Miből lesz a vízimentő?
Zólyomi Zsolt, az ismert magyar parfümőr kevésbé ismert oldala, hogy nyaranta önkéntes vízimentőként dolgozik a Balatonnál. Egy saját, Karib-tengeri szörfös halálközeli élménye adta számára az inspirációt ehhez a szolgálathoz.
A „mire figyeljünk a vízparton” kérdésre megemlíti: a legalapvetőbb kérdés, hogy ismerjük fizikai és aktuális korlátainkat. Tipikus veszélyforrás, hogy szinte mindenki túlbecsüli a saját állapotát. Általános eset, hogy az egész évi munkából érkezve a parton ellazulunk és azonnal úgy érezzük, miénk a világ. Pedig a Baywatch-ból ismert izmos, sportos hölgyek és urak – akik Ultrabalatont futnak és hegyibicikliznek – a magyar felnőtt lakosság maximum 8-9%-át teszik ki.
A többiek a mi szemükben potenciális öngyilkosjelöltek
– mondja. A legtöbben abban az illúzióban ringatják magukat, hogy jó úszók, mert otthon keresztben átszelik a tanuszodát. Bármilyen meglepő, a természetes vízben ugyanolyan veszélyben van az, aki naponta 3 kilométert leúszik a feszített víztükrű medencében, mint aki csak kutyaúszásra képes. Az élővíz ugyanis tele van rejtélyekkel, nem várt dolgokkal.
Ebből a szempontból a Balaton még rosszabb, mint egy tenger, mert átláthatatlan. Jöhetnek hideg-, és melegáramlatok, állatok, növények, iszap, ami mind-mind váratlan és veszélyes lehet az otthoni strandhoz képest.
Egy átlagos, épp csak szellős nyáron, ha valaki a matracáról, vagy a vizibicikliről beugrik a vízbe, és elúszik 50 méterre, ezalatt a szellő 100 méterre vitte a biztos pontot. És máris 150 méteres távolságról beszélünk. A szeles idő (tegyük hozzá: teljes szélcsend nagyon ritkán van a nyílt vízen) egy újabb komoly veszélyforrás. A hullámzás nagyon sokféle lehet, benne küzdve eltéveszthetjük a megfelelő irányt. Nem akkor veszünk levegőt, amikor akarunk, hanem amikor a hullám megengedi. Így „simán” meg lehet fulladni akár egy 120 centis vízben.
A magyar tenger egyik veszélyfaktora a vízpermet. Ez a víz fölött akkor alakul ki, amikor a hullámtarajt lecsapja a szél. Az is megfullad, akinek a feje kint van a vízből.
A fejesugrás a sekély vízbe szinte mindennapos esetnek számít, annak ellenére, hogy nyáron kis túlzással a média tele van az ebből adódó tragédiákkal. Csakúgy, mint a felhevült testtel belecsobbanás. Egy napsütéses nyári délelőtt a testfelszínünk 12 perc alatt 50 fokra hevül fel, szinte ég. Ilyenkor a vízfelszín 28 fokos, lejjebb viszont csak 20-22 fok van. Vagyis egy másodperc alatt 30 fokos hőmérsékletkülönbséget kell(ene) kibírnia az „átlagember” szívének.
Az ilyenkor szinte mindenkinél – természetesen fellépő – pánikreakció miatt pedig tizedmásodpercek alatt elhasználja azt az energiát amire a következő tíz percben szüksége lenne. Ebben a helyzetben nagyon veszélyes lehet a mentés is. Egy 10 éves kislány magával tud rántani egy életerős felnőtt férfit, amikor rácsimpaszkodik. Mi vízimentők legelsősorban az önmentést tanuljuk, hogy elkerüljük a dupla tragédiát.
Még a félprofi szörfösöknél is alapszabály, hogy lehetőleg ne menjenek be egyedül a vízbe. Náluk is előfordulhat egy szerencsétlen esés, amelyben beüti a fejét, és elájul. Sajnos a mentőmellény használatát sem veszik igazán komolyan, pedig minden körülmények között erősen ajánlott.
Bagyó Sándor szerint a nyári balatoni vendégarányhoz – ami egyszerre 300-350 ezer nyaralót jelent – képest a baleseti arány nem rossz. Bár – ahogy fogalmaz – a fejlett világtól még messze vagyunk. Komoly előrelépés, hogy míg a 80-as években évente 50-60 áldozata volt a hazai vizeknek, az elmúlt években átlag 10-20 közötti ez a szám. Zólyomi Zsolthoz hasonlóan szerinte is az egyéni felelősséggel van a baj, a „magyaros, bevállalós, betyáros” virtus életveszélyes lehet egy természetes vízben.
Zólyomi Zsolt nagyon sokszor tapasztalja, hogy a viharjelzést a nyaralók diszkólámpának gondolják. „Minket sokszor lehülyéznek, amikor 5 perces jelzés mellett a család még vígan lubickol a matracba kapaszkodva a parttól 1 kilométerre és felszólítjuk őket. Mivel nem vagyunk hatóság, ezért a nyaralók csak jól teszik, ha hallgatnak ránk. Természetesen hívhatunk vízirendőrt, aki megbírságolja őket. Ugyanis a viharjelzés be nem tartása szabálysértésnek számít, de addigra meghalhat a nem engedelmeskedő” – sorolja a teendőket és veszélyeket.
A tapasztalt vizimentőkben kialakul a rutin, hogy a strandolók közül kikre kell odafigyelni. Ez nem csak a mentésre vonatkozik, hanem leégés, rosszullét, hőguta miatt is. Talán furcsán hangzik, de a Balatonon a déli part a veszélyesebb. Az északin a víz azonnal mélyül, ezt mindenki tudja, bekalkulálja. A délin akár a mólószár végénél is csak mellmagasságig ér. Viszont előfordulnak suvadások, ahol hirtelen, szakadék-szerűen több méter mély „kútba” léphetünk. És mivel nem látni, nem lehet felkészülni rá.
Ez kisebb sokkot okozhat.
Bagyó Sándor nagyon jó kezdeményezésnek tartja az év elején startolt „Úszó nemzet programot”. Szerinte ezt kötelezővé kellene tenni. Nagyon fontos lenne az ön- és társmentés megtanítása is. Ő már az óvodától tanítaná az úszást, vízbiztonságot. Ennek elemeként indították a mentőmellény programot, ingyenesen biztosítanak mentőmellényeket strandokon, kikötőkben. Az eszközöket messziről is jól látható állványon helyezik el. Az első a balatonalmádi Wesselényi strandon található. Bagyó Sándor szerint ez elsősorban a gyerekek számára fontos.”
Címlap fotó: Getty Images
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Kós Zoltán 
