“Nemes Nagy Ágnes már gyermekkoromban a kedvencemmé vált, hiszen többek között az ő versein nőttem fel. Igaz, akkor még csak egy név volt számomra, egy néni, aki gyönyörűséges és a fantáziámat megmozgató verseket ír.
A nő azonban, aki a versek mögött állt, legalább olyan érdekes, mint a művei.
Vőlegényt cserélt, de “Marikáért” rajongott…
Szinte minden férfi szerelmes volt belé, hiszen amellett, hogy tehetséges írónő volt, szépsége is mindenkit megragadott. Őt azonban mindig is zavarta, ha csak a külseje miatt érdeklődtek iránta.
Pedig ez igaz volt a férjére, Lengyel Balázsra is, akit először szintén a szépsége fogott meg, aztán amikor a verseiből szavalt neki az első közös sétájuk során, szerelmes is lett belé. Ekkor ugyan a lánynak már volt vőlegénye, de mivel Balázs annyira szerette a verseket, inkább őt választotta.
Kedvese mellett azonban plátói szerelem fűzte Szerb Antalhoz, akinek elküldte a verseit, és mester-tanítvány viszonyt ápoltak. Kapcsolatuk Balázs felbukkanása után is megmaradt, annyi változott csak, hogy Szerb felajánlotta: amikor telefonálnak, hívja őt nyugodtan Marikának, nehogy az udvarlója féltékeny legyen.
Aztán Balázst elvitték katonának, majd egy rövid szabadsága alatt összeházasodtak. Szerb Antallal viszont soha többé nem találkozhatott. Nem a férje tiltotta őket el egymástól, az ok sokkal tragikusabb: az írót munkatáborba hurcolták, ahol félig agyonverték, és belehalt a sérüléseibe. Ágnesnek már csak a férje maradt, szerencsére ő épségben hazatért az orosz hadifogságból. A nő egy vonat tetején utazott két napig, hogy Debrecenben, az “ígéret városában” találkozhassanak.
A férfiölő bestia
Szépsége továbbra is rendkívüli módon zavarta. Lakásukba rengeteg író és költő járt, akiket elbűvölt külsejével és intellektusával, így állítólag szinte kivétel nélkül mindannyian beleszerettek. Volt, aki férfiölő bestiának hívta, más egyszerűen közölte vele: nem érdekli, hogy férjnél van, ő feleségül veszi. Neki azonban nem kellett senki a férjén kívül, azt vallotta: “Ki nem állhatom az úgynevezett szerelmi bonyodalmakat.”
Képes volt megsemmisíteni azokat a fiatalkori képeit, amelyeken kifejezetten szép volt, ő ugyanis szellemi síkon szeretett volna kiemelkedni. Még azt is exhibicionizmusnak tartotta, hogy a saját érzelmeiről írjon verset, ezért ha írt is ilyet, ezeket nem a nyilvánosságnak szánta.
Eltéphetetlen kötelék, vagy semmi!
Férje 1956-ban részt vett a forradalomban, és börtönbe került. Miután kiszabadult, már nem akart Ágnessel élni, ennek közlését azonban Szabó Magdára bízta. Hát igen. Erre mondhatjuk azt, hogy a legszebb – és hozzáteszem, a legintellektuálisabb – nőket is megunhatják egyszer.
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
