Tiltakozott az önkény ellen, és még az orosz cárnak is bátran visszaszólt Rimszkij-Korszakov

A novgorodi kormányzóságban fekvő Tyihvin városkában született 1844. március 18-án. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, kilencévesen már komponált. Apja kívánságára tengerésztisztnek tanult, de közben zeneileg is képezte magát.

Közeli barátja és mentora lett Milij Balakirev zeneszerző, később ők ketten, továbbá Cezar Kjui, Mogyeszt Muszorgszkij és Alekszandr Borogyin alkották az Ötök csoportját, a „Hatalmasok kis csapatát”.

Két és fél évig a tengert járta, ekkor szerzett élményei ihlették később egzotikus témaválasztású, különleges hangszerelésű műveit. A hajón született Első szimfóniája is, ez volt az első orosz komponista által írt szimfónia.

1871-ben képesítés nélkül nevezték ki a szentpétervári konzervatórium hangszerelés- és zeneszerzés tanárának, így titokban kellett pótolnia elméleti hiányosságait. 1872-ben megnősült, egy év múlva a flottazenekarok felügyelője, majd a szentpétervári Ingyenes Zeneiskola igazgatója lett.

1886-tól az orosz szimfonikus koncerteket szervezte, így nagy része volt abban, hogy az 1889-es párizsi világkiállításon orosz szerzők műveit mutatták be.

1905-ben tanári állásából rövid időre elbocsátották, mert a forradalom idején a sztrájkoló diákok védelmére kelt, s nyílt levélben tiltakozott a cári rendőrség önkénye ellen.

A felsőbbséget nem tisztelte különösebben: egy anekdota szerint amikor a meglehetősen testes komponistát bemutatták a cárnak, az tréfásan megjegyezte: úgy látszik, jól megy a zenészeimnek. Mire Rimszkij-Korszakov azt felelte: „Felséged valószínűleg azon lepődött meg, hogy lehet valaki ilyen kövér egy konzervatóriumi tanári fizetésből?”

Rimszkij-Korszakov 1867-ben írta Szadko című zenekari fantáziáját, az első orosz szimfonikus költeményt. Második szimfóniáját (Antar) szintén keleti mese ihlette, az 1872-ben született A pszkovi lány című operája Rettegett Iván korában játszódik, s sok rokonságot mutat Muszorgszkij Borisz Godunov című operájával.

Rimszkij-Korszakov az Ötök tagjaként – akik elvetették Wagnert és az olasz ízlést, és inkább a nemzeti témákat helyezték előtérbe – az orosz témákhoz, a nemzeti történelemhez, hősi énekekhez, mesékhez és mondákhoz vonzódott. Bizonyíték erre a Mese Szaltán cárról és a Szadko, a Mese a láthatatlan Kityezs városáról című operák, de megigézte a kelet világa is, így született az Ezeregyéjszaka meséire íródott Seherezádé című szimfonikus szvit.

Tizenöt operája közül az utolsó, a Puskin ihlette Az Aranykakas a cári önkényuralom kíméletlen szatírája. Egyes operáinak betétei – mint A dongó című virtuóz hegedűdarab a Mese Szaltán cárról, a Hindu dal a Szadko című operából – ma is gyakran csendül fel a koncerttermekben.

Rimszkij-Korszakov hangszereléssel is foglalkozott, egyebek között ő fejezte be (sokak szerint átdolgozta) Muszorgszkij halála után annak Hovanscsina és Borogyin: Igor herceg című operáját. Műveire a kiváló hangszerelés, a romantikus álmodozás, az érzelmi gazdagság jellemző.

Az orosz zenetörténetben korszakos jelentőségű Ötök tagjai közül ő volt a „legnyugatosabb”, a romantika mellett az európai újításokat is befogadta, egyben hidat teremtett Glinka és a modernizmus között. Tanítványai között tudhatta többek közt Szergej Prokofjevet és Igor Sztravinszkijt. Rimszkij-Korszakov 1908. június 21-én halt meg Ljubenszkben szívroham következtében.

Sírja Borogyin, Glinka és Muszorgszkij végső nyughelyének közelében található a szentpétervári Tyihvin temetőben. Születése századik évfordulóján szülővárosában múzeuma, 1971-ben Leningrádban (ma Szentpétervár) lakásmúzeuma nyílt, s az ő nevét viseli a szentpétervári konzervatórium és egy sugárút a Néva menti nagyvárosban.”

Címlap fotó: mult-kor.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.