„Lorenzino de’ Medici a firenzei herceg, Alessandro unokatestvére és éjjeli dorbézolásaiban fő társa volt, 1537 vízkeresztjének éjszakáján azonban tőrbe csalta a herceget, majd hidegvérrel meggyilkolta. Tizenegy évvel később őt is utolérte sorsa: Cosimo de’ Medici utasítására Velencében halálos szúrásokkal végeztek vele – legalábbis eddig így gondolta mindenki. A valódi megbízó viszont valaki egészen más lehetett.
A toszkán Brútusz
1537-ben, Vízkereszt éjjelén történt az itáliai reneszánsz egyik legsötétebb bűncselekménye: Firenze első hercegét, Alessandro de’ Medicit alattomos támadás érte, majd kardcsapásokkal és késszúrással végeztek vele.
A merénylet fontos következményekkel járt a város és a hercegség számára is, ugyanis Firenze új vezetője, Cosimo de’ Medici a család másik ágából származott, és politikai lépései végre belső konszolidációt, illetve nemzetközi elismertséget hoztak a fiatal városállamnak.
A hatóságoknak nem volt kétségük Alessandro gyilkosának kiléte felől. A Medici-ház egy másik tagjáról, a fiatal Lorenzo de’ Mediciről, a herceg egyik unokatestvéréről volt szó (nem tévesztendő össze 15. századi névrokonával, aki 1469 és 1492 között uralkodott is Firenzében), aki nem ritkán elkísérte a herceget éjszakai kalandozásaira. A „Lorenzino” vagy „Lorenzaccio” néven ismert rokon a történelem egy ellentmondásos és titokzatos figurája volt, és az általa elkövetett gyilkosság indítékait is homály fedi.
Személyes vagy politikai okok vezérelték erre a tettre? A jelenlegi állás szerint nem léteznek perdöntő bizonyítékok, és azt sem lehet biztosan megmondani, hogy személyes haragjának és irigységének engedett-e teret, vagy Firenzét akarta megszabadítani a zsarnoktól (ugyanis mindenki annak tartotta Alessandrót), hogy visszaállítsa a hagyományosan szabad köztársasági rendet.
Bármi is volt a fiatal merénylő indítéka, egy másik herceg vette át a Lorenzino által meggyilkoltatott Alessandro helyét, és a köztársaságpárti firenzeieknek így sem lett sokkal jobb a helyzete. Mindennek ellenére a Medici-ellenesek rögtön a „toszkán Brútusz” jelzőt aggatták Lorenzinóra, s ezáltal Alessandro halálát Julius Ceasaréhoz hasonlították.
Ekkor született a kettősség történetírásban, amely máig elkíséri Lorenzino de’ Medici alakját: a köztársaságpártiak szemében hős zsarnokölő, a Mediciek és támogatóik szemében közönséges áruló.
Nem meglepő, hogy Lorenzino további életét alapvetően meghatározta a kegyetlen tett. Még azon az éjszakán, miután bezárta annak az ajtónak a szobáját, melyben a herceg holtteste vértócsában hevert, a „toszkán Brútusz” két társával egyetemben örökre elhagyta Firenzét.
Miután megpihent Bolognában, Velencében és Mirandolában, először Konstantinápoly, majd Franciaország felé vette az irányt. A szökevény csak 1544-ben tért vissza hosszabb időre Itáliába − pontosabban Velencébe, ahol a második köztársaság végét követően száműzött és a lagúnákon letelepedett Medici-ellenes társak szárnyai alatt lelt menedéket.”
Címlap fotó: mult-kor.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
