szerkeszto 
„Miután Robert Habeck német gazdasági miniszter múlt héten kihirdette a gázügyi veszélyhelyzetet, a legnagyobb német vegyipari konszern, a 200 üzemében 39 ezer alkalmazottat foglalkoztató BASF elkezdett készülni a legrosszabbra: mi lesz akkor, ha nem lesz gáz?
Július 11. és 21. között esedékes az Északi Áramlat 1 éves rendes karbantartása, ebben az időszakban teljesen leáll a gázszállítás a vezetéken – a német ipar pedig attól retteg, hogy az oroszok esetleg nem indítják majd újra azt.
A bizalmatlanságra van némi okuk: az elmúlt másfél hétben az előirányzatnál felével-harmadával kevesebb gáz érkezett Németországba, s Oroszország épp aznap csökkentette 40 százalékosra az Északi Áramlat kihasználtságát, amikor Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz miniszterelnök közösen Kijevbe látogattak. Az oroszok szerint a kapacitáscsökkenést egy technikai probléma okozta: a szankciók miatt egy megjavított Siemens gázturbinát nem tudnak visszaszállítani Kanadából, így egy kompresszorállomás csökkentett kapacitáson működik.
A gázhiány fatális következményekkel járna a német vegyiparra és műtrágyagyártásra nézve – ezek egyrészt függnek az atomerőművek leállítását és a szén fokozatos kivezetését követően egyenesen a gázerőművekből származó energiától, másrészt termékeik alapanyagaként is tetemes mennyiségű gázt használnak. A BASF vegyipari termékeit aztán tovább használja számos egyéb iparág –
nagyon sok német vállalat dőlne be tehát ezek hiányában, ha a BASF leállna.
Márpedig a vegyipari óriás üzleti modellje jelentős részben a bőségesen rendelkezésre álló – és megfizethető – orosz gázon alapszik, ez a cég a legkézzelfoghatóbb megtestesülése George Friedman víziójának a német technológia és az orosz nyersanyag egymásra találásáról.
Peter Westerheide, a BASF vezető közgazdásza a Wall Street Journalnek azt nyilatkozta, „a termelés leállítása itt hatalmas feladat lenne”, és „ilyen helyzettel még soha nem szembesültünk”. A BASF gázfelhasználásának 60 százaléka áram- és gőzfejlesztésre, a fennmaradó 40 százaléka alapanyagként hasznosul – és még az üzemek biztonságos leállításához is szükséges volna egy valamelyest stabil gázellátás, ugyanis a hirtelen leállítástól károsodhatnak a gyáregységek.
A BASF legnagyobb telephelye, a ludwigshafeni komplexum, amely majdnem száz kilométernyi utat, nyolc éttermet és saját borpincét foglal magában,
önmagában a német gázfogyasztás 4 százalékáért felelős,
és a konszern dolgozóinak harmadát foglalkoztatja. Itt működik a cég két óriási, tizenhárom focipályányi területet elfoglaló gőzkrakkoló üzeme, melyek naftát állítanak elő – elsősorban ezen üzemekért aggódik a cég, ezek ugyanis még csökkentett kapacitáson is csak akkor tudnak működni, ha a BASF gázigényének 50 százalékát be tudja szerezni.
Nem véletlenül nyilatkozta Martin Brüdermiller vezérigazgató áprilisban, hogy „egyszerűen fogalmazva: nincs rövidtávú megoldás az oroszországi földgáz kiváltására”.
Márpedig a német gázimport 35 százaléka Oroszországból érkezik,
ami annak ellenére is jelentős kockázatot vetít elő a gázintenzív iparágak számára, hogy a háború előtti 55 százaléknál már jóval kedvezőbb arány. A VCI vegyipari szövetség szerint 135 terawattórányi gázra van szüksége a német vegyiparnak évente a működéshez, alternatív tüzelőanyagokkal ennek csak elenyésző részét, 2-3 terawattórát lehet kiváltani.
Márpedig az ipar számára kézzelfogható közelségbe került a gázhiány: Németország háromfokozatú gázvészhelyzeti tervének második fázisában van múlt hét óta.
Az első, „előfigyelmeztetési” fokozatot már március végén aktiválták, ekkor még csak egy operatív törzs ült össze a gazdasági minisztériumban, illetve fokozták a gázszolgáltatók, gázvezeték-üzemeltetők jelentési kötelezettségét az államok felé.
A második, „figyelmeztető” fokozat még nem veszi ki a gázelosztást a piac kezéből, de lehetővé teszi a gázárak emelkedésének azonnali továbbhárítását a fogyasztókra; a következő, „vészhelyzeti” fokozatban felfüggesztésre kerül a piaci alapú gázelosztási mechanizmus, és a Klaus Müller volt zöld környezetvédelmi és mezőgazdasági miniszter vezette Szövetségi Hálózati Ügynökség (BNA) osztja majd a gázt. Ez a gyakorlatban annyit fog jelenteni, hogy a nagyobb ipari felhasználókat az elsők között kapcsolják majd le a hálózatról, hogy megvédjék a gázhiánytól a háztartásokat, kórházakat, tűzoltóságot és rendőrséget.
Az egyre éleződő gázhelyzetre különböző forgatókönyvekkel készül a német ipar. A BASF például épp a gázellátás bizonytalansága, illetve az Oroszországgal folytatott kereskedelmi háború miatt már
évek óta dolgozik azon, hogy legalább részben el tudja hagyni a németországi telephelyeit,
és Kínában növesszen magának második lábat: már most is tízmilliárd dollár értékben ruház be egy gyártelepbe a dél-kínai Csancsiangban. A szintén érzékenyen érintett autóiparból épp a Volkswagen döntött nemrég úgy, hogy wolfsburgi gyári erőművében megtartja a széntüzelés lehetőségét, és mégsem építi át a telephelyet kizárólag gázüzeműre.
A Wiegand Glas üvegipari óriás is terveket szövöget tizenegy darab óriási, több mint egy évtizede napi 24 órában üzemelő üvegolvasztó kemencéjének gázhiány esetén való leállítására, ami egyáltalán nem lesz egyszerű: a leállítás biztonságosan csak úgy volna lehetséges, hogy a normál gázfogyasztás 75 százaléka továbbra is elmenne a kemencék fűtésére, nehogy a bennük maradt olvadt üveg tönkretegye őket. Ebben az esetben tíz évbe és óriási költségekbe kerülne a termelés újbóli felfuttatása.
Vannak viszont innovatív megoldások is: a 75 százalékban BASF-tulajdonban álló Wintershall Dea például inkább a saját kezébe vette a gázbeszerzést, és
a Gazprommal együttműködésben továbbra is kutat Oroszországban gázlelőhelyek után.
Idén csak januártól márciusig 400 millió eurót kerestek az orosz gáz Németországba szállításán.
A Bundesbank becslése szerint 2023-ban több mint 3 százalékos recessziót okozna Németországban, ha megszűnne az olajimport. Wolfgang Hahn, az Energy Consulting Group ügyvezetője úgy látja, „a vállalatok oda viszik majd a termelést, ahol van versenyképes csővezetékes gáz, és ez nem Németország lesz”.
Címlap fotó: a BASF ludwigshafeni fellegvára (RONALD WITTEK / DPA / dpa Picture-Alliance)
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
Nagy István 