“Amanda Toddot az „internet első áldozataként” is emlegették, amikor úgy döntött, a róla készült, majd napvilágra került meztelen fotók miatt véget vet az életének. 15 éves volt. Búcsúlevél helyett egy Youtube-videóban számolt be az őt ért zaklatásokról.
Bár értem, miért emlegetik az esetet így, mégis cinikusnak találom a megfogalmazást. Az internet áldozata? Amandát egy nála jóval idősebb férfi csábította el valamelyik közösségi oldalon. Webkamerás beszélgetéseket kezdeményezett vele, majd arra kérte, mutassa meg a melleit a kedvéért. Amanda nehezen vette rá magát ilyesmire – amikor megismerkedtek, 12 éves volt.
De azt hiszem, mindannyian tudjuk, milyen érzés ennyi idős fejjel szerelmesnek lenni, legalábbis azt hinni valamiről, hogy szerelem. Ő sem volt képes nemet mondani. Ezután a férfi azzal kezdte zsarolni, hogy nyilvánosságra hozza a róla készült képeket, ha nem tesz meg bizonyos dolgokat a kedvéért. Egy ponton túl a kislány nem bírta tovább, a fotók pedig elárasztották az internetet.
Hiába váltott iskolát, hiába próbált menekülni a helyzetből, mindenkinek megvolt a véleménye róla. Sőt, fizikailag is bántalmazták. Nem bírta tovább az üldöztetést, és véget vetett neki. Amandát nem csak a vele egykorú iskolatársai zaklatták folyamatosan a képek miatt. Ezt még talán meg is értettem volna, mert nem várom egy 12-15 évestől, hogy érzelmileg éretten tudjon kezelni ilyesmit.
Arra viszont nem találok magyarázatot, hogy az őt körülvevő felnőttek – pedagógusok, a zaklató gyerekek szülei és ki tudja még, kik – miért nem álltak ki mellette. Ezért is olyan cinikus dolog az internet áldozatának nevezni ezt a kislányt. Az emberek reakciói kergették a halálba, nem egy bekapcsolt laptop. Sajnos úgy tűnik, hiába torkoll a zaklatás tragédiába.
Mi továbbra sem annak az embernek nevetünk megvetően az arcába, nem azt köpjük le – képletesen -, aki rászolgált. Számtalan hasonló eset történik, de ma is az áldozatot nevetik ki, nézik le, ítélik el. Miért annak kellene elbújnia szégyenében, aki megoszt pár intim pillanatot a kedvesével? Azért, mert akkor és ott megbízott benne annyira, hogy elhitte: ez a pillanat csak az övék és az is marad.
Annyira infantilisek lennénk, hogy ha meglátunk egy meztelen fotót, vagy ha csak hallunk róla, nem tudjuk megállni nevetgélés nélkül? Aki pedig kényszer hatására megy bele ilyesmibe, vagy azért, mert még egy megvezethető, naiv gyerek, annak a naivitását akarod büntetni? A gyereket, az áldozatot, ahelyett, hogy óvni próbálnád?
Úgy gondolom, ha felnőtt emberek pár önfeledt perc kedvéért, közös megegyezéssel ilyen fotókat vagy videófelvételeket készítenek a saját örömükre, abban nincs semmi megvetendő. Az ő hálószobájuk, az ő szexualitásuk, nem tartozik senki másra. A későbbiekben viszont, történjen bármi is köztük, kötelességük megtisztelni egymást azzal, hogy ezt nem teszik közszemlére. Ha valaki ezt az ígéretet megszegi, vagy egy ártatlan gyerek bizalmával él vissza, az egyszerűen egy szánalmas, beteg ember.”
Címlap fotó: Unsplash
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
