A brit uralom emlékét is kitörölték volna az örömmámorban úszó amerikaiak 1776-ban
szerkeszto 
„Tűzijáték, zene és főzőcske a szabadban; az amerikaiak milliói ezek nélkül el sem tudnák képzelni a függetlenség napját, amellyel minden évben a Függetlenségi Nyilatkozat egykori kihirdetésére emlékeznek az USA-ban. 1776-ban azonban még más volt a helyzet: amikor az emberek meghallgatták a tizenhárom gyarmat Brit Birodalomtól való függetlenségét kimondó határozatot, sok helyütt elszabadultak az indulatok.
A legdrámaibb jelenetek 1776. július 9-én New Yorkban zajlottak. Az egyenesen Philadelphiából érkezett és a City Hall Parkban felolvasott Függetlenségi Nyilatkozat ugyanis túlontúl lelkesítően hatott az összesereglett emberekre és a városban tartózkodó főparancsnok, George Washington katonáira. A felolvasást követően a frissen nyert szabadság mámorában lubickoló tömeg a mai Broadway déli végében fekvő Bowling Green nevű parkba özönlött, és célba vette az ott felállított III. György brit uralkodót ábrázoló, két tonnás lovasszobrot.
New York lakói 1765-ben egyszer már kivonultak az utcákra, hogy tiltakozásukat fejezzék ki az angol parlament által hozott bélyegtörvény (Stamp Act) ellen, amelyet különadóként vetettek ki az észak-amerikai gyarmatokon kiadott okiratokra és újságokra. A tiltakozás olyan heves volt, hogy végül 1766-ban visszavonták a törvényt. Ezt követően New York gyarmati törvényhozó gyűlése megbízást adott egy, az uralkodóról készült szobor elkészítésére, hálából a gyűlölt törvény megsemmisítéséért.
III. György lovasszobra, amelyet Marcus Aurelius antik szobráról másoltak, 1770-ben érkezett meg Londonból New Yorkba, ahol nagy pompa mellett avatták fel. Amikor a későbbi amerikai elnök, John Adams 1774-ben New Yorkba látogatott, egy „márvány talapzaton álló, tömör ólomból készült, arannyal bevont, hatalmas szoborról” számolt be feleségének, Abigailnak.
Két évvel Adams beszámolóját követően a felvillanyozott amerikaiak pillanatok alatt ledöntötték a szobrot a talapzatáról, majd darabokra törték. A szétzúzott részek nagy részét Connecticutba szállították, ahol a méltóságuktól megfosztott ólomdarabokat beolvasztották, és a feljegyzések szerint pontosan 42 008 puskagolyót öntöttek belőlük.
A szobor fejét egy brit tiszt mentette meg, aki egy kocsmából szerezte meg a műalkotás e nemes darabját. A királyi fő borzasztó állapotban volt. A katonatiszt leírása szerint az orrát letörték, a fején lévő babérkoszorú ferdén állt, valamint az ólomkoponyába még egy puskagolyó is belefúródott. A megrongált szoborfejet a tiszt visszaküldte Londonba, hogy az ékes bizonyítékul szolgáljon a gyarmaton élő emberek hálátlanságáról.
George Washington, a kontinentális hadsereg főparancsnoka is visszafogottan fogalmazott a szobordöntögetésről. Egyrészt megértette, hogy az embereket elragadta a hazafias hév, de az eszeveszett rongálást már becsmérlő szavakkal ihlette és óva intette katonáit, hogy a jövőben hasonló tömegjelenetekben részt vegyenek.
III. György szobrának felaprítása csak a kezdet volt. A New York-i bíróság épületéről a dühöngő tömeg leverte a brit címereket, majd harsány hurrázás keretében a tárgyalóterembe is betört, amelynek falán függő, az uralkodót ábrázoló képet letépték, majd felgyújtották. A templomok sem jártak jobban. Egy szemtanú szerint a tömeg először megkérte a papokat, hogy távolítsák el a gyűlölt hatalmi jelvényeket, ám ha ez nem tették meg, akkor a nép a maga kezébe vette az irányítást.
Amikor 1776 augusztusában a britek visszafoglalták New Yorkot, a kinevezett kormányzó arról számolt be, hogy a királyi hatalom jelképei, legalább is a város azon részein, ahol a lázadók átvették a hatalmat, teljesen eltűntek. A Bostoni Egyetem történésze, Brendan McConville kutatásai szerint a tömeg még a kocsmák faláról is leverte a brit királyi címereket, sőt azokat a pénzérméket, amelyeken a király képmása díszelgett, az emberek egyszerűen nem fogadták el, így értéküket vesztették.
Négy nappal a New York-i eseményeket követően a Massachusetts állambeli Worcesterben ténykedő, „Szabadság fiainak” nevezett paramilitáris csoport tagjai is hasonló „garázda” cselekedeteket hajtottak végre. A rebellis elemek leszedték a királyi címert a törvényszék homlokzatáról, majd elégették az utcán. A főkolomposok ezután a közeli, eléggé ironikus módon a Királyi Címer nevet viselő ivóba mentek megünnepelni a „boldog korszak kezdetét”. Mielőtt a lelkesedéstől fűtött lázadók belemerültek volna az italozásba, a gyűlölt címert, a fogadós legnagyobb örömére, innen is leszedték.
Philadelphiában is hasonló sors várt a monarchia hatalmi jelvényeire. Az emberek itt is a király címerét célozták meg, amelyet sebtében eltávolítottak a törvényszéki épület faláról, majd miután végigmasíroztak vele az utcákon, a parádé végeztével máglyán égették el azt. A Georgia állambeli Savannah-ban augusztus 10-én olvasták fel a Függetlenségi Nyilatkozatot. Ezután a lázadók temetést rendeztek, ahol jelképesen elföldeltek egy III. Györgyöt szimbolizáló bábut. Delaware államban és New Hampshire-ben a polgárok megrongálták a király és a királyi család tagjainak portréit.
A királyi és a brit uralom szimbólumainak elpusztítása több volt, mint egyszerű vandál rongálás. Wendy Bellion, a Delaware-i Egyetem történésze szerint a felkelők tulajdonképpen egy angol tradíciót követtek. Bellion ezt két példával támasztotta alá: 1650-ben, egy évvel I. Károly angol uralkodó lefejezését követően az angol parlament határozatot hozott, amelynek értelmében I. Károly a londoni tőzsdénél álló szobrát „le kell fejezni és a szobor kezében lévő jogart el kell távolítani”. A másik eset Newcastle-ben 1689-ben történt, amikor protestáns katonák ledöntötték II. Jakab király szobrát, majd miután végigvonszolták az utcákon, a folyóba hajították a műalkotást.
Az észak-amerikai gyarmatokon élők tehát viszonylag könnyen megszabadultak a zsarnokság jelképeitől, ám a monarchia intézményeinek lebontása még hosszú évekbe tellett. A 13 lázadó gyarmat 1783-ban az amerikai függetlenségi háború lezárultával vált önálló állammá.”
Címlap fotó: mult-kor.hu A Yankee Doodle dallama eleveníti fel 1776 emlékét (Archibald MacNeal Willard festménye)
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Kós Zoltán 
