“Kevés ennyi páratlan természeti és kulturális kincset rejtő vidék akad a világon, mint Erdély, ha valakinek egyszer megérinti e táj szépsége a szívét egészen biztosan rabul ejti és vissza is csalja évről évre.
Így vagyok ezzel én is, minden esztendőben igyekszem nyáron pár napra bevetni magam erre az ég felé törő hegyekkel, szilaj hegyi patakokkal, végtelen fenyvesekkel, üde zöld havasi legelőkkel tarkított vidékre, ahol kicsit lassabban jár az idő.
A látnivalók tárháza kifogyhatatlan és szerencsére még nagyon sok felkeresésre váró fehér folt akad a képzeletbeli térképemen. Így jutottam el a Sóvidékre is, ami előtt korábban mindig csak elsuhantam. De lássuk, mit is rejt a só birodalma!
A földtanilag mélyített medencetípusok közé tartozó Parajdi-medence Erdély szívében, Hargita megyében található. Egyediségét a környező falvak kiapadhatatlan népművészeti kincsesbányáján és gazdag hagyományain kívül a mélyben rejtőző 20-22 millió évvel ezelőtt keletkezett sórétag adja. Ennek mennyiségét jól szemlélteti az az adat, hogy a parajdi sótest tartaléka több mint száz évig el tudná látni Európa teljes sószükségletét.
Kedvelt üdülőhelyszín, Szováta is itt található. Az 1875-ben sókarszton keletkezett vízfelület a világ legnagyobb heliotermikus tava, a Medve-tó (Lacul Ursu).
„A heliotermikus tavak vizének a felszínhez közeli rétege (ameddig a nap sugarai be tudnak hatolni), a napsütés hatására magas hőmérsékletre (akár 80 °C) melegszik fel. A jelenség csak sós tavak esetében jön létre, ha a tóba ömlő patakok és a csapadékvíz néhány centiméteres édesvízréteget hoz létre a felszínen, amely nem elegyedik, mert sűrűsége kisebb, mint az alatta elhelyezkedő sós vízé. A kisebb sűrűségű édesvíz üvegházhatást hoz létre, meggátolja a sós víz felszínre jutását és lehűlését.”
Nevét onnan kapta, hogy alakja fentről nézve kiterített medvebőrre hasonlít, bár 1900-ban egy rövid ideig hívták Illyés-tónak is, Sófalvi Illyés Lajos földbirtokos után, aki elsőként ismerte fel a tóban rejlő lehetőségeket és alapította meg Felső-Szovátát.
A tó vizének sótartalma a felszínen 100g/l, a mélyebb részen 220-300 g/l ezért szabályosan fent tartja a fürdőzőket a felszínen és a búvárok is csak súlyok segítségével tudnának lemerülni az alsóbb részekre. Hőmérséklete szinte termál érzetét kelti, 35°C-ra melegszik fel két méteres mélységig. Ugyanakkor pozitív, gyógyító hatása is ismert, használják a meddőség orvoslására, de reumatikus és gyulladásos betegségek kezelésére is.
(A partján kialakított, éttermekkel ellátott standra elfogadható összegű belépő megváltását követően juthatunk be, azonban azzal mindenféleképpen számolnunk kell, hogy a sorbanállás miatt érdemes már lehetőség szerint korán reggel érkezni, annál is inkább mivel délben kötelezően egy órára ki kell vonulni a vízből mindenkinek, hogy a tó védelme érdekében vissza állhasson a felkavart felső sóréteg!)
A környék nevezetességeihez tartozó Parajdi Sóbánya mellett kevésbé látogatott, és ennek köszönhetően sokkal vadregényesebb, helyszín az úgynevezett Só-szoros, ami lényegében a Korond-patak völgye. Itt csodálhatjuk meg a híres parajdi sósziklákat, amelyek már a 18. század végén is turisztikai látványosságnak számítottak.
A Só-szoros Természetvédelmi Területet kettő irányból is megközelíthetjük: Parajd és Alsósófalva találkozásánál egy hídon és a régi bányatelepen keresztül, vagy a másik irányból, Korond alsó bejáratánál.
A különböző sóformációkat bemutató tanösvényt követve fa lépcsőkön és pallókon mászhatjuk meg az egyik sódomb tetején található kilátót. De a bevállalósabbak kipróbálhatják akár a jótékony hatású, hagyományos sós iszapfürdőt is.
A különleges természeti kincs felkeresése előtt azonban fontos információ, hogy a szurdok júniustól októberig látogatható csak, és akkor is ajánlott nem eső után érkezni, ugyanis a csapadékvíz mindig lemossa a szép fehér réteget a gigantikus kősósziklákról, így akkor meglehetősen szürkék és csak később nyerik vissza újra hófehér ragyogásukat.
A helyi túravezetővel beszélgetve érdekes információkat tudhatunk meg a táj élővilágáról is. A szurdokban talált medvenyomok, nem a véletlennek köszönhetők, ugyanis a csúcsragadozók rendszeresen lejárnak a patakból inni, nem zavartatva a turistáktól. A patak ilyenkor édes vizű, azonban esőzés után a sok belemosódott só annyira magas koncentrációban lesz jelen, hogy a benne élő halak is bódultan lebegnek a felszínén, de nem kell megijedni ettől a látványtól, hiszen rövid időn belül újra vígan ficánkolnak tovább a kövek között.
Ezen kívül a flórája is egyedülálló halofil, avagy a magas sókoncentrátumhoz jól alkalmazkodó növénytársulásokból áll, úgy, mint például a lila sóvirág, vagy a hol vörös, hol zöld sziksófű, sziki ballagófű és a sóvirág.”
Címlap fotó: GETTY IMAGES
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
