„Bár az 1790. július 4-én született Sir George Everest India feltérképezőjeként szerzett elévülhetetlen érdemeket, nevét mégsem ezért ismeri az utókor. Hiába ellenezte, munkája elismeréseképpen végül róla nevezték el a világ legmagasabb hegyét, a tibetiek által Csomolungmaként ismert Mount Everestet.
A jómódú családba született George Everest Londonban töltötte gyermekéveit, majd katonai neveltetését követően 16 évesen a Kelet-indiai Társaságnak dolgozva kezdte meg karrierjét Indiában. Az ifjú tüzértisztnek nagyon jó érzéke volt a matematikához, így amikor a britek megszállták Jávát, Everest megkapta a sziget feltérképezésének komoly kihívást jelentő feladatát, amelyet 1814 és 1816 között végzett el.
Sikeres munkájának köszönhetően 1818-tól részt vehetett a brit korona ékkövének tekintett India feltérképezésében is. A britek úgy számoltak, öt év alatt befejezhetik az 1802-ben kezdett felmérést, ám a szubkontinens végül meghaladta várakozásaikat: a munka negyven évig tartott. Nem csoda, hiszen az India déli csúcsában elhelyezkedő Comorin-foktól egészen a 2400 kilométerre északra fekvő Nepálig kellett a lehető legpontosabban háromszögeléssel feltérképezni egy óriási területet.
Everest 1823-ban felettese, William Lambton halála után vehette át főfelügyelőként a projekt irányítását, 1830-tól pedig India főtérképészeként a földmérőket irányíthatta. Everestnek gyakran nehéz terep és változó éghajlati viszonyok között kellett dolgoznia. A munka pedig áldozatokkal is járt.
Everest számos betegséget elkapott, többek közt a tífuszt, a májgyulladást, az agyon és a gerincvelőn kívüli idegek megbetegedésével járó perifériális neuropátiát, nem beszélve a szintén idegrendszeri problémákat, apátiát, valamint depressziót okozó higanymérgezésről. A főtérképész ugyanis, hogy kezelje az európai ember számára szokatlan klimatikus és környezeti viszonyok következtében kialakult betegségeit, higanyt fogyasztott, amelyre akkoriban – tévesen – gyógyszerként tekintettek.
A sorozatos betegségek ellenére fáradhatatlanul és lelkiismeretesen dolgozott, végezte a bonyolult számításokat és számtalan újítással járult hozzá a gigantikus munka sikeréhez, így például Indiában felállított egy műhelyt a geodéziai mérőműszerek javítása céljából, ennek köszönhetően nem kellett azokat állandóan visszaküldeni Angliába, amivel rengeteg időt nyertek.
Erőfeszítéseit a tudományos életben is elismerték, 1827-ben ugyanis beválasztották a neves angliai tudományos társulat, a Royal Society tagjai közé. Munkáját betegsége miatt nem tudta maradéktalanul elvégezni, így az irányítást tanítványa, Andrew Scott Waugh vette át. A méréseket, amelyek végpontja az észak-indiai Kalianpurban volt, ő fejezte be 1841-ben.
Andrew Scott Waugh tekintete ezt követően a Himalája hófödte csúcsaira szegeződött. A Föld legmagasabb pontjára azonban nem ő, hanem a Bengáliából származó indiai matematikus, Radhanath Sikdar akadt rá 1852-ben. Sikdar és csapata a Himalája XV. csúcsát 8839,2 méter magasnak számolta. Waugh az információk birtokában számolni kezdett és 1856-ban megerősítette indiai kollégája által kapott adatokat.
Waugh mestere utáni tiszteletből a XV-ös csúcsot Mount Everestre akarta elkeresztelni, de Everest, aki sohasem látta azt a csúcsot, ellene volt az elnevezésnek. Az eredményei miatt lovaggá ütött öreg földmérő egyébként azzal érvelt, hogy családneve hindi nyelven nem leírható, és a bennszülötteknek nehezen kiejthető. A Brit Királyi Földrajzi Társaságot azonban nem érdekelték Sir George Everest kifogásai, mert 1865-ben végül elfogadták Waugh javaslatát és Mount Everestre keresztelték a Csomolungmát.
Érdekesség, hogy a világ szinte minden nyelvén elterjedt, a magyar konvencióknak is megfelelő fonetikus kiejtéssel („Evereszt”) ellentétben a világhírűvé vált földmérő valójában az „Ívreszt” kiejtést használta.”
Címlap fotó: Sir George Everest portréja és a róla elnevezett hegycsúcs / mult-kor.hu
