A Fidesz-KDNP-koalíció 2010 óta irányítja az országot. Tegyük hozzá, azért, mert a választók többsége rájuk szavazott. Az emberek értékelték, hogy e két párt és kormányaik valóban sok mindent tettek az elmúlt években. Ennek része a nemzeti történelem értékeinek őrzése, sőt helyreállítása.
Magyarország számos településén helyreállították a régi várakat, kastélyokat. Aki ma felmegy a Budai Várba, joggal csodálkozhat el. Olyan épületek születtek újjá, amelyekről valójában már le is mondtunk, vagy nem is tudtuk, hogy valaha léteztek. Ez nagyszerű dolog, hiszen a nemzeti múlt őrzése minden magyar szívügye kell, hogy legyen.
Az Orbán-kormányt az első pillanattól kezdve jellemezte a historizálás. Olyan Budapestről álmodtak, amilyen az 1930-as években volt. Elkezdték visszaállítani a Horthy-korszak épületeit, sőt egyes intézményeit. Ezeken lehet vitatkozni, de valljuk be, teljesen mindegy, hogy a bíróság rendszer csúcsát legfelsőbb bíróságnak nevezik, vagy Kúriának.
Most azonban egy fura ötlettel álltak elő. A megyéket ezentúl vármegyéknek, a megyék élén álló vezetőket pedig főispánnak akarják nevezni.
A vármegye a magyar közigazgatás alapvető területi egysége volt 1000–1949 között. A második világháború végéig a hivatalos elnevezés a vármegye volt, de ennek szinonimájaként széles körben használták a megye szót is, sőt, ez törvények és egyéb jogszabályok szövegében is előfordult.
Az első megyék az államalapítás idején jöttek létre. A megye területe egy-egy királyi vár uralmi körzetére terjedt ki, a helyi várispánságon túlmenően a határain belül fekvő királyi, egyházi és világi magánbirtokokat is magában foglalta. A helyi várispánság élén álló személy ugyanakkor azonos volt a megyét igazgató megyésispánnal, aki kettős minőségében kiterjedt katonai, bírói, gazdasági és igazgatási jogokkal rendelkezett.
A főispán volt a vármegye feje; közvetlenül utána az alispán foglalta el a második helyet fontossági sorrendben, majd a vármegye főjegyzője következett; közigazgatási, igazságszolgáltatási, valamint kormányzási teendőket láttak el egyszerre a maguk különböző szintjén. A főispánt a király nevezte ki, az alispánt és a főjegyzőt a vármegye nemessége választotta meg. A vármegye különböző járásokra volt felosztva, ezeket egyenként egy főszolgabíró kormányozta; szintén választotta őket a vármegye nemessége, a vármegyei törvényhatóságnak kültisztviselői voltak, és az alispánnal közvetlenül érintkeztek.
A köznemesség megerősödésével a vármegye irányítása is átalakult. Az ispánt (főispánt) ugyan továbbra is a király nevezte ki, de az alispánt és az először 1232-ben említett szolgabírókat a nemesség választotta. A szolgabírónak a szerviensek vitáinak eldöntéséből induló funkciója később őt a vármegye fontos tisztviselőjévé tette. Eleinte megyénként általában négy szolgabírót választottak. Később a járások XVI-XVIII. századi kialakulásával járásonként egy főszolgabírót és néhány alszolgabírót. A rendi országgyűlésre a vármegyék követeket küldhettek.
1876-ban rendezték el az Osztrák-Magyar Monarchia közigazgatási rendszerét. Akkor 64 vármegye volt Magyarország akkori területén. 1920-ban Trianon nyomán minden megváltozott. 1923-ban 16 vármegyét alakítottak ki. Az egykori történelmi területek más országokhoz kerültek. 14 Trianon előtti megyeszékhely ma is megyeszékhely.
„A hagyományokhoz való visszatérés, a múltat végképp eltörölni akaró kommunista diktatúra lezárása fontos része azon történelmi jogintézmények, elnevezések helyreállítása, amelyek ugyan a rendi államban jöttek létre, de a polgári Magyarországon is jogfolytonos módon fennálltak. Ha a Kocsis Máté által benyújtott alaptörvény-módosítás hatályba lép, Magyarországnak tizenkilenc vármegyéje lesz, a vármegyei kormányhivatalok élén főispán, a vármegyei önkormányzatok közgyűlése élén alispán állhat” – írta a Magyar Nemzet, népszerűsítve a kormánypárt ötletét.
Mondjuk ki világosan: a vármegyéket nem a szocializmus törölte el, hanem a történelem. Nem Szent István idejében élünk, és még csak nem is Ferenc József korában. Semmi sem indokolja ilyen történelmi nevek visszavételét.
Egyes vélemények szerint mindez a királyság visszaállítását szolgálja. Ezt aligha kell komolyan venni, hiszen a királyság elég fura lenne a 21. században. De semmit se lehet kizárni. A Fidesz-KDNP ma azt gondolja, hogy a kétharmad birtokában bármit, akármit megtehet. Persze, megteheti! De minek? Nincs értelme felülni a dilivonatra, és elkövetni olyan dolgokat, amelyeket egy másik kormányzat vélhetően úgyis megváltoztat.
A 21. században élünk. A történelmi értékek védelmére igent mondunk, a múlt értelmetlen másolására viszont nemet. A kormány hallgasson inkább Lázár Jánosra, ami maga is ellene van a nagy ötletnek.
