„607 éve, 1415. július 6-án halt Konstanzban máglyahalált Husz János cseh vallásreformátor és teológus. A prédikátort hazájában 2014-ben minden idők negyedik legnagyobb cseh személyiségévé választották.
Husz János (Jan Hus) 1371 körül született a dél-csehországi Husinecben, szegény családban. 1390-ben iratkozott be a prágai egyetemre, ahol 1396-ban magiszteri fokozatot szerzett, majd 1398-ban kinevezték a teológia tanárává. Két évvel később pappá szentelték, 1402-ben megválasztották az egyetem rektorának.
Ekkoriban kezdett prédikálni az újonnan épült Betlehem kápolnában, beszédeiben az angol vallásújító, John Wycliffe „realista” eszméit terjesztette, amelyeket lelkesen fogadtak a nemzeti érzelmű cseh magiszterek is. Wycliffe bírálta a papság gazdagságát, támadta az egyház hatalmát, a hit mércéjének a Bibliát tekintette és azt állította, a szentáldozáskor az ostya és a bor nem átlényegül Krisztus testévé és vérévé, hanem abban Krisztus ténylegesen jelen van.
A cseh társadalomban akkoriban forrt az elégedetlenség: az alsópapságot felháborította az ország földjeinek felét birtokló egyház főpapjainak fényűzése és szimóniája (az egyházi posztok adásvétele), a parasztokat nyomasztották az egyházi adók. Maga a katolikus egyház is válságban volt: csak néhány évtizede ért véget a pápák avignoni fogsága, s ezt tetézte a pápák és ellenpápák versengése.
Az egyre radikalizálódó Husz hevesen bírálta az egyházon belüli visszaéléseket, a szegénység eszméjét és az Antikrisztus közelgő eljövetelét hirdette. Az egyetem német tanárait ez felháborította és bepanaszolták Huszt a pápánál. IV. Vencel cseh király Husz mellé állt, ezután a német professzorok és diákok tömegesen hagyták el Prágát, s 1409-ben Husz lett az immár cseh többségű egyetem rektora.
A politikai helyzet gyorsan változott: az egyházszakadást orvosolni hivatott pisai zsinaton leváltották a Csehországban elismert XII. Gergely pápát és XIII. Benedek ellenpápát is, és V. Sándort választották egyházfővé. A leváltottak ezt nem fogadták el, így immár egyszerre három pápa követelte magának az egyház vezetését.
Vencel cseh király V. Sándor mellé állt, aki a cseh főpapság nyomására 1409 végén kiközösítette a Wycliffe eszméit terjesztő prágai egyetemet és magát Husz Jánost is. Husz a bulla ellenére kitartott nézetei mellett, tovább prédikált és tanított.
V. Sándor 1410-ben meghalt, utódává a később ellenpápának nyilvánított XXIII. Jánost választották. Az új pápa keresztes háborút és búcsúcédula-árusítást hirdetett a XII. Gergelyt támogató László nápolyi király ellen, amit Husz elítélt – de így szembekerült Vencellel, aki részt kapott a cédulák hasznából.
A kiközösítés elől Husz Dél-Csehországba menekült, s az ellene írt vitairatokra válaszul megírta fő művét: Az egyházról című röpiratában az egyház fejéül csak Krisztust ismerte el, s vitatta az egyházi hierarchia és a pápaság létjogosultságát.
Vencel fivére, Luxemburgi Zsigmond német-római (császár csupán 1433-tól lesz) és magyar király véglegesen rendezni akarta az egyházszakadást és 1414-ben XXIII. János pápával közösen egyetemes zsinatot hívott össze Konstanz városába.
A zsinat elé idézték Huszt is, aki csak akkor szánta rá magát a megjelenésre, amikor Zsigmond menlevelet adott neki, garantálva, hogy akkor is szabadon távozhat, ha bűnösnek találják. (Azt nem tudni, Husz tisztában volt-e azzal, mi vár rá, mindenesetre indulás előtt végrendelkezett.)
Husz a zsinat alatt is prédikált és misézett, amit a menlevél feltételei megsértésének minősítettek és elfogták. Az 1415 júniusában kezdődött tárgyalás során 39 téves tanítást olvastak fejére. Husznak ezeket meg kellett volna tagadnia, de ő egy heti gondolkodás után a konstanzi dómban 1415. július 6-án tartott főtárgyaláson kijelentette: nem tagadhat meg olyat, amit nem is vallott.
Ekkor eretneknek nyilvánították, s még aznap megégették, hamvait pedig a Rajnába szórták. A cölöphöz kötözve látta, hogy egy nénike milyen lelkesen gyűjti a rőzsét a lassan lángot fogó máglyához, ekkor hagyták el száját a vallási fanatizmust jellemző híres szavak: „O, sancta simplicitas”, azaz „szent együgyűség”.
Halálával Husz a személyes bátorság és elvhűség jelképévé lett. Kivégzése után fellángolt Csehországban az egyházi reformmozgalom, az események egyenesen vezettek a huszita háborúkhoz. Husz cseh nyelvű írásai a nemzeti irodalom klasszikusaivá lettek, a prágai nyelvjárást ő tette irodalmi nyelvvé, és új helyesírási rendszert is kidolgozott.
Hazájában 2014-ben minden idők negyedik legnagyobb cseh személyiségévé választották. II. János Pál pápa 1999-ben sajnálkozását fejezte ki Husz kivégzése miatt, a reformátor rehabilitációjára azonban a katolikus egyházban mindmáig nem került sor.”
Címlap fotó: Mult-kor.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
