szerkeszto 
Sok levelet kapunk, írnak hideget is, meleget is
Az utóbbi időben több levelet, észrevételt, megjegyzést kapunk. Érdekeseket, kevésbé érdekeseket, dicsérőeket és bántóakat is. Köszönjük mindenkinek, hogy írnak. És kérjük, ne hagyják abba ezután se! A sok-sok levélből idézünk néhányat, válaszként is, de mint érdekes problémát is, ami másokat is érdekel. Itt nem áruljuk el a szerzők nevét, de az interneten név szerint válaszolunk.
„Nem kellene-e nekünk is ott lenni a KATA-tüntetésen? A mi elveink egyeznek a tüntetés céljával, hiszen a tüntetés és mi is a dolgozó nép, a magyar nép mellett állunk ki.”
Minden tüntetésnek van három eleme. Egy, valamilyen konkrét probléma. Kettő, valamilyen társadalmi csoport, amely érdekelt ebben. Három, politikai erők, amelyek az ügy mellé állnak.
Adott esetben a KATA megnyirbálása a probléma. A KATA-t a kisvállalkozóknak találták ki, de ezzel visszaélt sok tőkés vállalkozó. A tőkés munkaadó lerázta magáról a munkaadói kötelességeket.
Az emberek, akiket érint a KATA megnyirbálása, nyilván csak az azzal a veszteséggel foglalkoznak, amit nekik el kell viselniük.
A KATA, mint adóforma nem általában a dolgozó népet érinti, hanem egyes társadalmi csoportokat, döntően az értelmiség köréből. A tüntetések fotóin ezt jól lehetett látni. Ez a kör nem a Munkáspárttal rokonszenvezik.
A KATA-tüntetést a liberális pártok lovagolták meg. Az ellenzék által szervezett tüntetéseket nem támogattuk. Nekik csak ürügy kellett, hogy megmutassák magukat. A jelenlegi ellenzék nem kínál megoldást az emberek gondjaira. A tüntetések szervezésével félrevezetik az embereket.
Álláspontunk: a nagytőkét, a milliárdosokat kell megadóztatni. Nem csak tőkés cégeket, hanem a milliárdos tulajdonosokat. Más szóval: fizessenek a gazdagok! Ezt mondjuk harminc éve, ezt mondjuk ma is.
„Mit jelent az, hogy munkás?! A diplomás ember az nem munkás? Nézd meg, egy körzeti orvos milyen rabszolgamunkát végez! Az úgynevezett munkásember is azért taníttatja a gyermekét, hogy műveltebb legyen, és magas társadalmi rangot érjen el, például parlamenti képviselő lehessen! A kommunizmusban tele ültették a parlamentet iskolázatlan munkásokkal, meg is lett az eredménye! Totális gazdasági csőd!”
Igaza van, a munkás szó nem csak a gyári munkásra vonatkozik. Szélesebb értelemben mindenkire, aki a saját munkájából él meg, nincs tőkéje, amivel kizsákmányol másokat. Régen más szót használtunk: proletár. Ma azt kell felismerni, hogy a kapitalizmusban a gyári munkás is, a vasutas is, a patikai eladó, sőt a körzeti orvos is a tőkével áll szemben. Azért vannak problémái, mert a pénz uralkodik, s nem az ő érdekei érvényesülnek.
Abban nincs igaza, hogy a szocializmus idején „iskolázatlan munkásokkal” ültették tele a parlamentet. 1945 után megváltozott a társadalom. Aki addig alul volt, felülre került. A szegények tömegei kaptak lehetőséget a tanulásra, a fejlődésre. Munkásokból, parasztokból lehettek tudósok, államférfiak, katonai vezetők. Eleinte előfordult, hogy képzetlen emberek kerültek vezető tisztségekbe, de csak eleinte.
A szocializmus nem vezetett „totális gazdasági csődhöz”. Ezt azok próbálták elhitetni, akik bármi áron rendszerváltást akartak. A világ akkor sem volt egyszerű, a nyugat akkor is nyomott bennünket, és voltak hibák is. De a szocializmus megjavítható, megreformálható, csak akarni kell. A legjobb példa erre a mai Kínai Népköztársaság.
„Hiányolom a Munkáspártból, hogy nem túl radikális. A múlt példáira az emberek nem nyitottak.
A fiatalokat kell megkérdezni, radikálisabb módszerek kellenek!”
A szocializmus évtizedei a magyar történelem részét jelentik. Olyan részét, amire sok ember szívesen gondol vissza. Mi nem a múltban élünk, új közösségi társadalmat akarunk. Ami jó volt régen, az ingyenes egészségügy és oktatás, az emberek közötti egyenlőség, a szolidaritás, egymás segítése, azt tovább kell vinni.
Mit ért azon, hogy radikális? Üljünk le a Margit híd közepén a villamos elé? Csináljunk cirkuszt a parlament előtt? Törjünk be a televízió épületébe? Ezeket a módszereket a liberális ellenzék már kihasználta, és nem lettek vele előbbre.
A Munkáspárt a kapitalizmus, a tőke uralma ellen küzd. Ellenfele a tőkés világnak. Ez nem radikális politika? Ki teszi ezt a nagy pártok közül? Senki!
Kimegyünk az utcára a háború ellen. Ez nem radikális akció? Kinek van még bátorsága ugyanezt tenni?
De mi sem vagyunk elégedettek. Szeretnénk jobban kifejezni azt, ami foglalkoztatja az embereket.
„Igaza van a Munkáspártnak. A mai Ukrajnát nem szabad támogatni. Ott születtem, ott nőttem fel a szovjetrendszerben. Nem kellett nyelvtörvény és nem is volt. Minden nemzet tisztelte egymást és békében éltünk egymás mellett Kárpátalján és az egész Unióban!”
Mi is így gondoljuk. Cipő, azaz Bódi László, a Republic együttes egykori frontembere, szintén a Szovjetunióból, Kárpátaljáról jött, és mindig szívesen emlékezett vissza. A Szovjetunió, mint szocialista ország, egyenlőséget, fejlődési lehetőséget biztosított minden ember, minden nemzetiség számára. Az ukrán irodalmat a Szovjetunió tette ismertté. Számos ukránból lehetett országos párt- és állami vezető.
„A legaljasabb húzás az Unió részéről történt, a jogosan járó kifizetésekkel gyengítik a kormány ellenállóképességét. Eleve nehéz lehet ezt a cirkuszi mutatványnak is beillő kötéltáncot folytatni, mint NATO tag és EU tag. Az ember szíve szerint azt mondaná, kilépni mindenhonnan, de sajnos nem fair politikusokkal állunk szemben, hanem aljas és silány emberekből áll az Unió. Hol vannak már a nagy formátumú politikusok?”
Mi is így látjuk. A mai európai politika intellektuális színvonala mélyre zuhant. Valaha olyan politikusok voltak, mint Charles De Gaulle, Willy Brandt, Angela Merkel, Margaret Thatcher. Ők is a kapitalizmus politikusai voltak, de képesek voltak a nemzeti érdekeket és Európa közös érdekeit egyszerre érvényesíteni.
A problémák persze nemcsak ott vannak, hogy ma mások a politikusok. Az Európai Unió, mint intézmény került válságba. Az EU lemaradt a technikai-tudományos versenyben az USA-val és Kínával szemben. Az EU nem képes saját lakosságát reprodukálni, ami nemcsak munkaerőhiányt okoz, hanem deformálja a társadalmat. Az EU túl nagy lett, és nem képes kezelni a kelet-európai új EU-tagok problémáit. Az EU mai vezetői nagyobb agresszivitással igyekeznek tehetetlenségüket álcázni.
És végül egy párbeszéd az internetről:
„Gyula arról is kell szólni, hogy mi van az országban, ahol élni akarunk.” írta egy kedves olvasó, Rögtön válaszolt is rá egy másik olvasó: „Gyere el és szólj! Ne várd a sültgalambot!” Mi is így gondoljuk. Változtatni kell, de változtatni csak akkor lehet, ha együtt akarjuk és együtt cselekszünk.
About the Author
Kós Zoltán 
