szerkeszto 
„Misi 23, Marica 26, Sanyi 33, Laci 37, valamint 66: 1957-ben, hat héttel a modern lottó magyarországi bevezetése után, Ring Sándorné saját és gyermekei életkorát megjátszva vihette haza a mesés, 855 ezer forint értékű telitalálatot. A 66 éves özvegyet azonban nem nevezhetjük úttörőnek, ugyanis Fortuna istennő már számtalan szerencsés halandót fogadott kegyeibe Magyarországon, ahol legelőször Pozsonyban, majd Budán 1770. szeptember 2-án rendeztek először lottósorsolásokat.
A Magyar Királyságban és a Habsburg örökös tartományokban a lottó nevű szerencsejáték terjedt el, amelynek gyökerei a késő középkori, kora újkori Itáliába nyúlnak vissza. Egyesek szerint a klasszikus 5/90-es szisztéma Genova városából eredeztethető, ahol a városi tanácsban évente megüresedő öt hely betöltését sorsolással döntöttél el. Kezdetben 120, majd később 90 jelölt közül választották ki azt az öt személyt, akik Genova nagytanácsában helyet foglalva részt vehettek a város irányításában.
Egy idő után az emberek persze találgatni kezdtek, hogy kik lesznek a szerencsések, és fogadásokat is kötöttek, így az éves sorsolást a genovaiak mindig nagy izgalmak közepette tartották meg. A pénzmozgásokat látva Benedetto Gentile szenátornak 1620-ban korszakalkotó ötlete támadt: intézményesítette a fogadásokat, így a megvásárolt sorsjegyekből a Genovai Köztársaságnak már bevétele is származott.
A játék lassan terjedni kezdett a kontinensen, ahol az uralkodók állami monopóliumként kezelték a genovai rendszerű lottójátékot. Mária Terézia osztrák főhercegnő és magyar királynő 1751-ben az osztrák és cseh területeken engedélyezte az itáliai szerencsejátékot, amely egy 1762-es császári pátens értelmében a Habsburg Birodalom magyar területein is megjelenhetett.
A lottót a Habsburgok is állami monopóliumként kezelték, amely rendezésének jogát bérbe adták. A bérleti jogot Octavio Cataldi gróf szerezte meg, aki 260 ezer forintot fizetett az államkincstárnak, amely akkoriban óriási összegnek számított, de a derék arisztokratának ez nem okozott fejfájást, mert a lottóbevételekből a bérleti jog többszörösét sikerült bezsebelnie.
1770. szeptember 2-a jeles nap volt a hazai szerencsejáték történetében, ekkor rendezték meg ugyanis az első lottósorsolást Budán, a Felső piac téren (ma Batthyány tér). A lutrinak nevezett játékon 90 számból öt nyerőszámot sorsoltak ki. A pozsonyi és budai játékok olyan sikeresek voltak, hogy az államkincstár a Bánát és Erdély területére is kiadott koncessziókat. A kincstár aztán hamarosan ráébredt, hogy a szerencsejáték mennyire jövedelmező üzlet, így Cataldi halála után taktikát váltott.
A bécsi udvar először a bevételekből kért részesedést, majd II. József 1787-ben megszüntette a koncessziós rendszert. A lottó népszerűsége Magyarországon az 1849-es szabadságharc eltiprása után zuhanni kezdett, a Bach-korszak passzív ellenállásába ugyanis az is beletartozott, hogy a derék magyar honpolgárok nem támogatták a gyűlölt osztrákok kezében lévő szerencsejátékot.
A kiegyezés után a lottó ügye is rendeződött. 1868-ban megalapították a Magyar Királyi Lottóigazgatóságot, így a szerencsejátékból befolyó pénz innentől kezdve egészen a kommunista hatalomátvételig a magyar kormány zsebébe vándorolt A Rákosi-diktatúra évei alatt a lottó imperialista csökevénynek számított és az államhatalom csak az 1956-os forradalmat követő konszolidációs hullámban adott újra zöld utat a közkedvelt szerencsejátéknak.
Az 1957 januárjában kelt pénzügyminiszteri rendelet az Országos Takarékpénztárt bízta meg a játék szervezésével. Az első sorsolást 1957. március 7-én tartották. A játék az ötöslottó nevet kapta, amelynek a játékszabályzata tulajdonképpen a mai napig változatlan.
Az ötöslottó monopóliuma egyébként egészen 1988-ig tartott, ekkor először kísérleti jelleggel megjelent a hatoslottó, majd pár évvel később a megszállott lottózók már hétköznaponként is izgulhattak, hiszen 1993-ban megjelent a magyar szerencsejáték-piacon a skandináv lottó, amelynek sorsolása szerdára esett és esik mind a mai napig.”
Címlap fotó: mult-kor.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
