szerkeszto 
„Erősen liberalizálná a katolikus egyház tanítását a német katolikusok progresszív csoportja reformfolyamatának záródokumentuma, ami a nők pappá szentelését, a homoszexualitás elfogadását és a hívek nagyobb beleszólását is kezdeményezi – írja a Catholic News Agency.
A Szinódusi Út (Synodaler Weg) a német katolikus egyház 2019 decembere óta tartó reformgyűlése, amelyet egy világi hívekből álló csoport, a a Német Katolikusok Központi Bizottsága (ZdK) kezdeményezett. A ZdK sikerrel diktálta a tempót még a püspöki karnak is az előző években. A bizottságnak 230 tagja van, százat egyházmegyei szinten választanak, sok tag pedig korábbi politikus.
inkább nyomásgyakorló lobbicsoportnak tekintendő.
Ferenc pápa 2019 nyarán diplomatikus, de határozott levelet írt, melyben megpróbálta visszaterelni az akolba a német egyházat. A német egyház viszont csendben, de ignorálta a pápai útmutatást. A javaslataikat, három „szinódusi gyűlés” tárgyalta 2020. január– februárban, 2021. szeptember–októberben, illetve idén február elején Frankfurtban. A 69 német püspök többsége részt vett a folyamatban, habár éppenséggel ignorálhatták volna is azt, hiszen az egyház nem demokrácia.
A Szinódusi Út azonban nem tévesztendő össze sem a Ferenc pápa által 2021-ben meghirdetett szinódusi úttal, amely a plébániáktól a nemzeti egyházakig gyűjti össze a hívek tapasztalatait, hogy aztán azokat a a 2023 őszén tartandó püspöki szinóduson tárgyalják, melynek témája: „Egy szinodális egyházért: közösség, részvétel, küldetés”.
A szinódus mint műfaj ugyanis püspöki gyűlést jelent.
A német Szinódusi út négy témája: hatalommegosztás az egyházban – közös részvétel és részeltetés a küldetésben; papi lét napjainkban; nők az egyház szolgálatában és hivatalaiban; valamint élet a sikeres kapcsolatokban – a szeretet megélése szexualitásban és partnerségben.
E témákban nagyjából negyvenfős, folyamatosan tanácskozó munkacsoportok dolgozták ki a reformjavaslatokat. Lefordítva a diplomatikus témamegjelölések: vonják be a híveket; ne legyen kötelező cölibátus; legyen női papság; és fogadja el az egyház a homoszexualitást (és minden LMBTQ-törekvést).
Szombaton, egy három napos frankfurti tanácskozáson el is fogadták a kezdeményezés 32 oldalas záródokumentumát, amely ezen ötletek mentén
és még számos más kérdésben is.
Augsburg segédpüspöke, Florian Wörner a katolikus egyház tanításával nyilvánvalóan ellentétben álló javaslatcsomag kapcsán azt nyilatkozta: erősen kérdéses, „ugyanazt értjük-e szinodalitáson, amikor arról beszélünk. Továbbra is hatalmas szakadékot látok aközött, amit Ferenc pápa mond arról, és amit Frankfurtban megéltünk.”
A püspökök a háromnapos tanácskozás első napján megakadályozták egy LMBTQ-dokumentum elfogadását, ami miatt sokan hangosan tiltakoztak. Többen követelték, hogy a szavazás nyílt legyen. Irme Stetter-Karp, a folyamat egyik „alelnöke” szerint a püspökök „siránkoztak”. Egy nappal később nyolc püspök szavazott a homoszexualitás „újraértékelése” ellen, másik nyolc pedig nem szavazott.
Pénteken a nők egyházbeli szerepéről is elfogadtak egy dokumentumot, ami „minden hívő közti alapvető egyenlőségre” hív, amit azzal konkretizál, hogy ez a „nők szentségi szolgálathoz való hozzáférésének” újraértékelését jelenti „a szolgálat teológiájának alapvető megújításának kontextusában”.
Szombaton szavaztak még a „nem heteroszexuális papok” helyzetének „normalizálásáról”, a „gendersokszínűséggel való bánásmódról”, valamint a nők igehirdető lehetőségeiről.
Tizennyolc százalék szavazott nemmel, köztük tíz püspök.
Az egész dokumentumot még egyszer átfutják 2023 tavaszán, és utána fogadják el. Hogy ezután mi lesz, jó kérdés: a kánonjog és az egyházi szabályok szerint ugyanis a dokumentum jelentéktelen, nem kell figyelembe venni, senkit nem kötelez, sőt igazából nem is egyházi dokumentum.
Franz-Josef Bode, a Német Katolikus Püspöki Kar – és egyben a Szinódusi Út – alelnöke szerint mindez messzemenő konzekvenciákat hozhat az egyháznak, de hát szerinte még a zsinatok döntései is „történelmi” döntések, azaz „kontextusukban értelmezendők”, és a dogmák is fejlődnek, mivel van dogmatörténet. Azaz a püspök a saját egyházának tanítását igyekszik relativizálni.
Holott ő is tudja, hogy az egyházat köti a szenthagyomány: a pápa nem jogosult bármilyen reformra, a „hitletétemény” őrzője és magyarázója, de nem megváltoztatója. A „dogmafejlődés” tana szerint pedig ugyan ki lehet bontani a tanítás részleteit, de alapvető változások nem állhatnak be abban.
ahogy azt maga Ferenc pápa is hangsúlyozta egyszer, kijelentve: „Meg vagyok győződve arról, hogy a cölibátus ajándék és kegyelem. VI. Pál, II. János Pál és XVI. Benedek nyomdokait követve kifejezetten kötelességemnek érzem, hogy a latin egyházra jellemző, döntő kegyelemként gondoljak a cölibátusra. Ismétlem: kegyelem.” Akkor a női papsággal kapcsolatban leszögezte: „A kérdésről már nem folyhat vita, mert II. János Pál végleges érvénnyel nyilatkozott.”
A német egyház egy illetékese szerint Reinhard Marx német bíboros, münchen-freisingi érsek egyszer azt találta mondani hogy „a német egyház feladata, hogy mutassa az utat a többieknek”, s bár „senki nem akar elszakadni az egyetemes egyháztól, viszont szeretnék modernizálni azt”.
Ugyanakkor ehhez pusztán a pénze van meg, a hitele és tekintélye nincs: az adójuk 8-9 százalékát az egyháznak az államon keresztül befizető
a legtöbb templomot a horvátok és a lengyelek töltik meg.
Ferenc pápa utoljára arra figyelmeztette a német egyházat, hogy „nincs szükség még egy evangélikus egyházra”.
Ha a német egyház a progresszív megfelelési kényszerek miatt Róma ellenére szinódusozik és fogalmaz meg egyértelműen nem katolikus álláspontokat, mint reformjavaslatokat, akkor az az egyházszakadék rémét vetíti előre – vagy Róma kemény beavatkozását.”
Címlap fotó: MARIJAN MURAT / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
