szerkeszto 
A Látlelet címet adta új könyvének Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a magyar konzervatív szellemi elit egyik legismertebb képviselője.
Kezdjük azzal, hogy jó, hogy megírta, és éppen ő írta meg. Schmidt Mária szavára sokan felkapják a fejüket és oda is figyelnek arra, amit mond.
A Látlelet könyörtelen őszinteséggel tárja elénk az Egyesült Államok politikáját. Nincs semmi diplomáciai, udvariaskodás, finomkodás, csak leleplező tények vannak. Amerika nem nyugszik bele abba, hogy a Pax America, az amerikaiak által uralt unipoláris világ ideje lejárt. Bármi áron, fegyverkezéssel, vérengzéssel, politikai gyilkosságokkal, médiamanipulációval igyekszik megtartani hatalmát Oroszországgal és Kínával szemben.
„1999 márciusában, öt nappal a háborús bűnökkel vádolt Szerbia bombázása előtt, az USA kongresszusa elfogadta azt a silk road strategy-t, amely kimondja: az USA geostratégiai érdekei a Fekete-tengertől Kínáig tartanak, és a Dél-Kaukázustól Közép-Ázsiáig amerikai ellenőrzés alá kell vonni, és militarizálni kell az eurázsiai energiafolyosót” – emeli ki a szerző. Vagyis a történet nem arról szól, hogy gaz oroszok megtámadták a szegény amerikaiakat, hanem arról, hogy az USA könyörtelenül hajtja végre évtizedek óta érvényes stratégiáját.
Schmidt Mária minden kijelentését és állítását gazdag tényanyaggal, amerikai és más dokumentumokkal támasztja alá. A dokumentumok gazdagsága a könyv egyik legfőbb értéke, és előnyösen különbözteti meg a Látleletet más hasonló írásoktól.
Kevesen emlékeznek arra tényre is, hogy 2014 óta az amerikaiak által provokált és pénzelt ukrajnai polgárháborúban több mint 13 ezren haltak meg, 1 milliónál is többen menekültek el Oroszországba, 160 ezren Belaruszba. Ukrajna egy főre eső GDP-je a Majdan előtti 4185 dollárról 2015-re 2925 dollárra, 2016-ban 1850 dollárra esett vissza. Hogy mennyi lehet most, azt jobb, ha nem is kérdezzük.
Schmidt Mária őszintén kimondja, hogy „ez a háború, ha elhúzódik, nagy valószínűséggel lenullázza Európát.” Ezt lehet sejteni, de ennek ellenére „az USA nyomában loholó komprádor európai vezetők szünet nélkül a nehézfegyverek szállításáról, a harci eszközök küldéséről papolnak.”
„Az orosz-ukrán háború kétszeresen is proxyháború. Oroszország helyettesíti Kínát, Ukrajna az USA-t” – mondja a Látlelet szerzője. Egyet kell vele értenünk abban, hogy a háború célja Oroszország, majd Kína legyőzése. Kína nem csak gazdasági és katonai erejével jelent kihívást, hanem azzal is, hogy a kínai sajátosságú szocializmus, mint rendszer több problémát jobban old meg, mint az agyon reklámozott „amerikai demokrácia”. Kína tehát civilizációs kihívást is jelent.
Schmidt Mária kimondja azt is, hogy a „nyugat-európai elit a kettéosztott kontinensen berendezett felelőtlen aranyéletét akarja megtartani, amit az amerikai védernyő biztosít. Az oroszok a múlt század végén elszenvedett veszteségeiken akarnak kozmetikázni”.
Majd Magyarországról szólva kijelenti: „Mi ebben a nosztalgiatripben nem veszünk részt. (…) Szuverenitásunkat minden erőnkkel védjük, nemzeti érdekeinket határozottan képviseljük.”
A könyv itt el is érkezik a konzervatív szellemi elit dilemmájához. Nem akarja az amerikai uralmat, politikai téren gáncsoskodik az amerikaiakkal, de katonai téren szinte mindent megad nekik. A Trump-adminisztráció által kikényszerített új védelmi szerződés, és Biden-kormányzat idején aláírt kiegészítő dokumentumok alapján az amerikaiak azt tesznek Magyarországon, amit csak akarnak. De akkor hol van a szuverenitásunk védelme?
Schmidt Mária történészként tudja, hogy Magyarország eddig mindig rosszul járt, ha a nagyhatalmak oldalán Oroszország ellen hadakozott. Ez most sincs másként. Ezt ki is mondja, de azt követően nem tudjuk, hogy mit kellene tenni. Szakítani a jelenlegi struktúrákkal, új struktúrákat keresni, nos, ez nem is jön szóba. Pedig elég nyilvánvaló, hogy sem az Európai Unióban, sem a NATO-ban nem várható olyan radikális változás, amely lényegesen javítaná Magyarország lehetőségeit.
A könyv címe nem véletlenül csak Látlelet. A szerző tudatja velünk, hogy mi a baj, de a jövőre nézve nincs meg a gyógyítás módja. A végső konklúzió a béke követelése. „Egy mihamarabbi békével mindenki jól járna, és senki sem járna rosszul. Legyen béke már! Legyen vége már!” – írta a szerző röviddel a könyv megjelenése előtt.
A béke emlegetése fontos, de a konzervatív elitnek ennek érdekében bátrabban kellene gondolkodnia. Talán erre is sor kerül majd egy másik könyvben.
Addig is olvassák Schmidt Mária könyvét! Az antikommunista kiszólások ne rettentsenek meg senkit! Enélkül manapság nem igen jelennek meg politikai könyvek. Szóval nézzük a könyv szókimondását, a leleplezéseket, és gondolkodjunk, hogy mit tehetünk mi a világ megváltoztatásáért, ami nélkül kérdéses a béke eljövetele.
About the Author
Kós Zoltán 
