szerkeszto 
„A hétvégén újabb menetrendszerű gyurcsányiáda érkezett. A volt kormányfő kissé zavaros kinyilatkoztatása hozta a korábbi deklarációk költői homályosságát, és megint létkérdéseket feszeget. Adjuk is át a szót a vátesznek:
„Vele vagy ellene.
Egyszerű a képlet. Mi ellene vagyunk. Sokakkal együtt. Nincs itt helye sok árnyalatnak. Nem azért, mert nincsenek árnyalatok. Azért, mert most nem fontosak.
Aztán majd lesz egy olyan világ, olyan Magyarország, ahol érvényes és fontos, ha kell, akár kormányt döntő kérdés is lehet például, hogy a felekezeti iskolák kaphatnak-e több állami támogatást, mint az államiak.
De nem itt tartunk. Most csak egy kérdés van: vele vagy ellene?
Szerintünk ellene. Bármi áron.
Az Orbánnal szemben fennálló ellenzéki világ egy része, nácirokon politikát folytat. Ők a Fidesz hard. A kormány náci altagozata. Ők ellenfelek.
A maradékot érzékeny lelkű, tisztességes hazafias demokraták alkotják, megszámlálhatatlan mennyiségű pártot alkotva.
Voltak, akik már a kezdetekkor is a Demokratikus Koalícióval szemben fogalmazták meg önmagukat, más meg elhagyott félként zsigeri konok lett.
Tisztességes nők és férfiak, valamilyen, inkább nem pártalapú, talán civil(?) politikai rendszerben bízva, nyílt vagy kimondatlan antigyurcsányista lélekkel, fel-felhorgadnak és mondják: mi vagyunk az újak, a jövő, mi zavarjuk el Orbán rendszerét. Hozzáteszik, ha lehet mindenki menjen el. Ők persze maradnak, de kívánják, hogy jöjjön el a nagy demokratikus civil ellenállás reneszánsza, a pártok béklyóitól megszabadított emberek alkotta forradalom, a jóság kormányzása.
Parvenük nem szoktak győzni sem forradalmakban, sem választásokon.”
A lánglelkű DK-tábor folyamatos harckészültségének tüzelésén túl most kicsit bepillanthatunk a gyurcsányi világkép mélyebb dimenzióiba is.
ami minden esetleges kifogás alól felmentést ad. Olyasféle kifogásokra gondolunk, mint a 2006-os rendőrterror, az őszödi beszéd meg a devizahitel állami szorgalmazása. Mindegy, ezek most mellékesek, hiszen a sátánnal szemben bármilyen eszköz megengedett. Egész pontosan: „Most csak egy kérdés van: vele vagy ellene? Szerintünk ellene. Bármi áron.”
A kétpólusú, sarkos világlátás nem csupán arra szolgál, hogy a végső harcba hívjon a gonosz birodalma ellen. Arra is, hogy megmutassa, nincs értelme a fintorgásnak, az eltartott kisujj politikájának, itt nincs alternatíva: DK-val vagy sehogy. A költő szavaival: „Nincs itt helye sok árnyalatnak. Nem azért, mert nincsenek árnyalatok. Azért, mert most nem fontosak.”
És kinek is szólnak e kemény intelmek? A törzstámogatókon túl a Gyurcsány-érzékeny ellenzéknek, hiszen a hezitálást, az idegenkedést, a túlfinomkodást súlyos NER-években mázsálják. Természetesen ezek duplafenekű mondatok, mert az egyszeri szavazópolgárokon túl az ellenzéki tortából több szeletre is éhes szövetségeseknek(?) is üzennek. Azoknak, akik „a Demokratikus Koalícióval szemben fogalmazták meg önmagukat, más meg elhagyott félként zsigeri konok lett”.
vagy DK-s főhatalom van, vagy semmi. Pontosabban örök ellenzéki lét.
Újdonság továbbá, hogy az exkormányfő a belőle nem kérő civilekre is kitér, őket egyszerűen parvenüknek minősíti, akik még sosem győztek sem forradalomban, sem választáson. Civilkérdés letudva.
Említésre méltó még az üzemszerű nácizás, ugyanis a Fidesz altagozatának titulált a Mi Hazánk is megkapja a jelzőt (és így közvetve a kormány is). Ez a legszebb szabad madaras hagyományokat idézi fel: emlékezetes, senki sem tett többet az antirasszizmus inflálódásáért, mint a náci kártyát naponta előhúzkodó SZDSZ. Ez a reflex a Vincent-féle megbántott balos zugértelmiség körében még dívik, ahogy lobog az állandó rettegés őrlángja is.
Orbán führerrel az élen, ahol a másként gondolkodók állandó gyomorgörccsel léteznek.
Csak azt nem veszik észre e körökben, hogy a futószalagon gyártott charták, a nemzetközi segélykiáltások és a kollektív reszketés áramában a józan többség immunissá vált ezekre az üzenetekre. Természetesen mindig lesz egy fogékony kisebbség, ami pont elég lesz a jövőbeni magabiztos egyharmadokhoz.”
Címlap fotó: Mandiner.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
Nagy István