
„Tata város önkormányzata 2018 őszén szavazott arról, hogy korlátozzák a pirotechnikai eszközök használatát, megvédve ezzel az Öreg-tónál telelő vadludak tízezreit. A tiltás ellenére idén azonban tűzijátékoztak a helyiek, ami hatalmas riadalmat okozott az éjszakázó vadludak között, írja a Kemma.hu megyei hírportál.
Öt évre visszamenőleg a mostani szilveszterkor lőtték fel a legtöbb pirotechnikai eszközt, mondta Musicz László, a Magyar Madártani Egyesület képviselője a lapnak. „Mindössze 1200 madár maradt bent a tavon éjszaka, ami annyit jelent, hogy mintegy 13 ezer lúd menekült ki a vízről a hanghatásoknak köszönhetően. Ezek szétszóródnak szerte az országban, és semmiféle biztosíték nincsen sajnos arra, hogy még az idén visszatérnek az Öreg-tóra” – mondta Musicz.
A december 31-i tűzijátékozás ráadásul csak hab volt a tortán. „A különféle hanghatások már a karácsonyt követő első napokban is halhatók voltak a városban, aminek köszönhetően a mintegy 30 ezer lúd bő felét már szilveszter előtt elüldözték” – mondta.”
Címlap fotó: 444.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.