Facebook-csoportjukban osztják meg a lehúzási technikákat az ausztriai magyarok
szerkeszto 
„Özönlenek Ausztriából a levelek szerkesztőségünkbe. A kinti magyar munkavállalók után már a munkaadók is beszélnek olykor hátborzongató élményeikről. Csakhogy ezúttal nem a magyar munkavállaló a szenvedő alany, hanem a fifikás magyar pincérek, szakácsok által rászedett munkaadó. Tovább árnyaljuk a hol idilli, hol meg inkább riasztó képet.
Az obertauerni alpesi síparadicsomból keltezett riportunk – hogy stílszerűek legyünk – valóságos lavinát indított el. Elektronikuslevél-lavinát. Olyannyira, hogy ausztriai riportunkból cikksorozat kerekedett; az első hozzászólónk, egy Andrea nevű hölgy tiroli tapasztalataira alapozva rávilágított az érem másik, sötét oldalára, és levelében arról írt, hogy bizony az Alpokban sem mindenütt fenékig tejfel a magyar vendégmunkások élete.
Megszólal a szállodás
No, több se kellett Ben nevű olvasónknak, és részletesen beszámolt kedvező élményeiről, elsősorban arra kihegyezve a történetét, hogy mennyire emberségesek az osztrák munkaadók, mekkora empátiával viseltetnek a vendégmunkások, így a magyarok iránt is.
Itt tartottunk folytatásos regényünkben, amikor levél érkezett Karintiából, az Ossiacher See partjáról, ahol Bence nevű olvasónknak (vezetéknevét itt őrizzük a szerkesztőségben) szállodája van. Honfitársunk a kedvező és kevésbé kedvező munkavállalói élmények után most egy új szemszögből, a munkáltató – más szóval a vállalkozó – szemszögéből vette górcső alá az ausztriai magyar vendégmunkások életét. És amit mondott – mert telefonon is beszélgettünk –, az bizony sokkolta e sorok íróját.
Tisztelt szerkesztő úr! (…) Bence vagyok, egy kicsit Magyarországról, egy kicsit Ausztriából és egy kicsit Olaszországból. Itt is, ott is vannak érdekeltségeim. Rendszeres Index-olvasóként, és úgy is, mint osztrák munkaadó, az Ausztriából keltezett cikkeiket kiemelt figyelemmel kísérem. Ausztriában 23 éve van szállodaipari cégem. Ez saját szállodát is jelent, de 2000 óta üzemeltetek egy 500 ágyas nagy wellnesshotelt is bérleményként. Ausztriában 50-60 főnek adok munkát, és a legjobb időszakokban négy országban százötven kollégával dolgoztunk a vendéglátásban.
Magyart csak jobb híján alkalmaz
Bence ausztriai vendéglátós alkalmazottainak zöme osztrák állampolgár, ha nem is feltétlenül született osztrák. De sajnos – ahogy a vállalkozó fogalmaz – a munkaerőhiány következtében magyar munkavállalókat is kell foglalkoztatnia.
Nagyon szívesen elmondom önnek, hogy miért sajnos a sajnos – vágott a közepébe. – Karintiában egyedül nekem van licencem síiskolát működtetni, a pandémia előtt hatezer magyar gyereket fogadtam egy szezonban. Persze a Covid betett a sítáboroknak, és sajnos azóta sem állt vissza a régi forgalmam. De nem erről akarok beszélni. Hanem arról, hogyan próbálják meg kihasználni az itteni magyarok a sűrű szövésű osztrák szociális háló adta lehetőségeket.
Bence régi motoros a szállodaiparban, alaposan tisztában van az osztrák munkajogi rendszer és a szociális háló sajátosságaival. Ahogy mondja, ezt a jogrendet még a hetvenes években alkották meg, az osztrák munkavállalókra és az osztrák munkamorálra szabva.
Egy született osztráknak, de még egy töröknek vagy horvátnak, aki Ausztriában szocializálódott, sem jutna eszébe, hogy simlizzen – bizonygatja. – A magyarok azonban szisztematikusan keresik a joghézagokat, hogy miként lehetne lehúzni a munkaadót. Képzelje el, az osztrák munkaügyi bíróságok tele vannak a magyarok minden realitást nélkülöző munkaügyi pereivel. Sajnos ki kell mondanom: a magyar munkavállalók ott csapják be a munkáltatójukat, ahol csak tudják, sajnos minősíthetetlen a magyar munkamorál.
Inkább kifizette a 4000 eurót
Bence szerint az osztrák ügyvédek és bírók rémtörténeteket mesélnek arról, hogy a magyar munkavállalók hogyan „húzzák le” a munkaadókat.
Saját esetemből kiindulva el tudom mondani, hogy bírósági tárgyalás közben a bírónő szünetet rendelt el, s közben behívott az irodájába, ahol segítő szándékkal elmondta, hogy bár nekem van igazam, és ő meggyőződött róla, hogy a pert indító munkavállaló nem túlórázhatott, de a tárgyaláson részt vevő két ülnök előtt a munkavállaló állítása erősebb, mint az enyém. A bírónő nem fogadta el a magyar munkavállaló 12 ezer eurós perigényét, de azt javasolta, hogy én egyezzem meg vele 4000 euróban, mert ha nem, akkor csak tovább fog növekedni a perköltségem, és a végén úgyis a munkavállaló nyer.
Bence arról is beszélt, hogy az osztrák munkavállalói kamara (AK) miként biztosít díjmentesen ügyvédeket a munkavállalók mellé. Így aztán nyakra-főre perelnek a magyarok, mert nincs költségük, ami elriasztaná őket a bírósági tárgyalásoktól.
Akár hiszi, akár nem, az itteni magyarok Facebook-csoportot alakítottak a számunkra elképzelhetetlenül liberális osztrák munkaügyi törvények magyarosan értelmezett kijátszására.
Lefogyott négy kilót, lehúzott nyolcmilliót a munkaadójáról
Az egyik hajmeresztő sztori annyira hihetetlen, hogy jókora képzelőerő kell a megemésztéséhez. Az történt, hogy egy magyar pincér 19 800 euróra perelte a munkáltatóját azzal az indokkal, hogy annyira stresszes volt a munkája, hogy emiatt lefogyott négy kilót. Miközben a munkatársai előtt köztudott volt, hogy fogyókúrázott az illető… És most jön a poén: a pincér megnyerte a pert, a munkáltatónak ki kellett fizetnie a 19 800 eurót, a majdnem nyolcmillió forintot!
Az osztrák bíróságok úgy működnek, hogy a bíró és a két ülnök, azaz három személy többségi döntéssel hozza meg az ítéletet – magyarázta Bence. – És a két ülnök egyike a szakszervezet képviselője, a másik meg a munkavállalói kamaráé. Képzelheti, hogy mennyire nehéz ilyen körülmények között pert nyernie a munkáltatónak…
Az osztrák jogrend jóhiszeműségére – Magyarországon azt mondanánk, ostobasággal határos jóhiszeműségére – a legjobb példa, hogy a vendéglátóhelyeken a standolás fogalma ismeretlen. Este záráskor nem kell rögzíteni az aznapi bevételt, mert egy osztráknak eszébe sem jut, hogy ha nincs hajszálpontos elszámolás, akkor megnyílt az út a sikkasztáshoz. Sőt, a nyugtaadási kötelezettséget is csak pár éve vezették be. Az osztrákok jóhiszeműsége határtalan, és egy ilyen jogi környezet valóságos aranybánya egy dörzsölt magyarnak.
Bence nem is szívesen foglalkoztat magyarokat, csak ha nincs más.
Egy osztrák pincérnek vagy szobaasszonynak eszébe sem jut, hogy kérje a napi háromszori étkezést vagy a benzinpénzt – mondja ismerősünk. – Neki magától értetődő, hogy beül a kocsijába, és a saját kontójára bemegy a munkahelyére, majd este hazautazik. És közben megeszi az otthon előre becsomagolt szendvicseket. Egy magyar? Ő csak akkor vállal munkát, ha a munkába menetel költségét kifizetem neki, és biztosítom a napi háromszori étkezést. Ezért egy magyar munkavállaló foglalkoztatása nekem havonta plusz 600 eurómba kerül – jelzi Bence.
Már reggel tök részeg a magyar munkás
Befejezésül egy egészen friss történettel támasztja alá, miért nem szeret honfitársaival dolgozni.
Ma reggel felhívott az üzletvezetőm, hogy a szállodánk magyar karbantartó munkása már kilenc órakor csontrészeg. Amivel csak az a gond, hogy nem tudom kirúgni, mert nincs kit felvenni a helyére. Azt viszont el tudja képzelni, ha valamelyik vendég belebotlik az illuminált karbantartóba, akkor az többé nem teszi be a lábát az én szállodámba…”
Címlap fotó: Shutterstock
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
