Elég a kárpátaljai magyarság elleni támadásokból!
A kárpátaljai magyarokat érő atrocitások mellett mi sem mehetünk el szó nélkül. Több ok miatt is. Mi is magyarok vagyunk, és mi is úgy gondoljuk, hogy az, aki magyarokat sért meg a világ bármely táján, az minden más magyart is sért.
De emlékszünk Cipő, Bódi László szavaira is, aki haláláig a Munkáspárt tagja volt. Cipő Kárpátaljáról származott, a Szovjetunióban nevelkedett, és mindig szeretettel beszélt arról, hogy a szocialista Szovjetunióban nem volt nemzeti gyűlölet. Mindig is hitt abban, hogy a szocializmus fogja megoldani a mai nemzetiségi konfliktusokat is.
1989 előtt a Kádár János vezette MSZMP abból indult ki, hogy a szocialista országok egymás között megoldhatják az esetleges nemzetiségi vitákat. Kárpátaljára nem jártak magyar vezetők, igyekeztek minden esetleges félreértést vagy félremagyarázást elkerülni.
Grósz Károly, az MSZMP utolsó főtitkára volt az, aki először tett hivatalos látogatást Ungváron és Munkácson, és keresett fel magyar iskolákat. Grószt sehol nem fogadták olyan őszinte lelkesedéssel, mint akkor Kárpátalján.
Ma már azt is tudjuk, hogy a látogatás értelmi szerzője és szervezője Grósz akkori tanácsadója volt, aki mostanság a Munkáspárt elnöke.
A rendszerváltás, a tőkés útra való áttérés, a Szovjetunió feloszlatása a kárpátaljai magyarság helyzetét is megváltoztatta. A tőkés Magyarország kormányai is érezték, hogy tenni kell valamit az új helyzetben. Az Antall-kormány 1991-ben aláírta az ukránokkal a magyar-ukrán alapszerződést, amely előírja, hogy „kölcsönös védelemben részesüljön a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitása és ennek biztosítására meg kell teremteni minden szükséges feltételt.”
A szerződés azonban az akkori politikai elitnek túl sok volt, ezért az Országgyűlés nem ratifikálta. Az akkori vezetők közül sokan nemzetárulásnak tekintették a szerződést.
Horn Gyula kormánya azonban 1995-ben törvénybe iktatta a szerződést. Ők abból a hamis liberális tételből indultak ki, hogy korunkban a határok átjárhatóak, nincs jelentőségük, így a magyar kisebbség is azt tesz, amit jónak lát. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy a szocliberális vezetés lemondott a határon túli magyarság érdekeinek képviseletéről. 2004-ben a kormányzó MSZP és SZDSZ zátonyra futtatta a kettősállampolgárságról szóló népszavazást, ezzel megakadályozta, hogy a határon túli magyarok magyar állampolgárságot kapjanak.
2010 után az Orbán-kormány változtatott a nemzetpolitikán. Kimondta, hogy egy magyar nemzet van, és annak része nem csak az, aki itthon él, hanem az is, aki más országokban. Megadták a magyar állampolgárságot minden olyan külföldön élő magyarnak, aki ezt igényelte.
Az ukrán vezetés nem örült a magyar lépéseknek, de akkoriban minden erőfeszítésük arra irányult, hogy mielőbb tagjai legyenek az EU-nak. Ezért igyekeztek EU-konform módon viselkedni. Az akkori ukrán törvény, ha nem is elégítette ki mindenben a magyar kisebbség elvárásait, de mégis működőképes és elfogadható volt.
Döntő változások 2014 után történtek. A 2014-es Majdan téri események után egy szélsőségesen nacionalista, az USA érdekeit megvalósító társaságot juttattak hatalomra. Ennek a folyamatnak volt a csúcspontja Zelenszkij elnökké választása 2019-ben.
Az új ukrán elit elkezdte kialakítani a saját történelmét. Ukrajnát úgy állították be, mint egy országot, mely mindig is független volt. Ez természetesen mese volt. Ukrajna államisága csak a Szovjetunió keretében valósult meg. 1918-ban volt ugyan egy ukrán állam Pavel Szkoropadszkij vezetésével, de ez gyakorlatilag egy német bábállam volt, amelyet a német szuronyok tartottak fenn. Szkoropadszkijt a németek menekítették ki német egyenruhában.
Elindult az ország ukránosítása. Kizárólagossá tették az ukrán nyelv használatát, függetlenül attól, hogy a lakosság nagy része nem ukránul beszélt, hanem oroszul. Az intézkedések nyilvánvalóan oroszellenesek voltak, és azt voltak hivatottak bizonyítani, hogy Ukrajna egy teljesen önálló állam. Mindez természetesen sértette többi nemzetiség, így a magyarság érdekeit is.
Előkerültek a területi kérdések is. 2014-ben a Krím lakossága úgy döntött, hogy Oroszországhoz akarnak tartozni. Az ukránok arra hivatkoztak, hogy a Krím az övék, mivel Hruscsov annak idején az irányításuk alá helyezte. Csak azt felejtik el, hogy akkor egy egységes Szovjetunió volt, ahol nem volt jelentősége annak, hogy egy terület melyik szövetségi köztársasághoz tartozik. Ukrajna praktikusabbnak tűnt, mivel volt szárazföldi összeköttetés.
A magyar kormány erőteljes bírálatnak vetette alá az ukránok politikáját és mind kétoldalú találkozókon, mind nemzetközi fórumokon követelte a kérdés rendezését és a visszatérést a korábbi, elfogadható állapotokhoz.
A probléma az volt, hogy a kisebbségek ügye valójában senkit sem érdekelt az EU és az USA vezetői közül. Az ő érdekük egy USA-hoz hű, Oroszország-ellenes Ukrajna felépítése volt. Utólag nézve nyilvánvaló, hogy a nyugat már jóval 2022 előtt Ukrajnát szemelte ki az Oroszország elleni támadások főszereplőjévé.
Az ukrán vezetés vállalta ezt a szerepet. A nyugat pedig cserébe mindent elnézett nekik. Elnézték az ukránoknak, hogy Sztyepan Banderát nemzeti hőssé tették, függetlenül attól, hogy Hitler imádója volt és együttműködött a nácikkal.
A nyugat azt is elnézte, hogy az ukrán vezetés lábbal tiporja a demokráciát. Elnézték, hogy Ukrajnában üldözték, majd betiltották a kommunista pártot, majd lassan mindenkit, aki ellene volt a Zelenszkij-rendszernek.
Sajnálatosan az Orbán-kormány is elnézte az ukránoknak a fasizálódást, az oroszok elleni uszítást, a kommunisták üldözését. Csak egy kérdést vettek mindig elő, a magyar kisebbség problémáját.
Ez a politika nem tette lehetővé, hogy Magyarország és Oroszország közösen, vagy legalább párhuzamosan lépjen fel a nemzeti kisebbségek érdekében. Ez a politika azt is eredményezte, hogy nyugaton már mindenki akadékoskodásnak vette a magyar politikát, amiért bőven kapott a magyar kormány bírálatot. A magyar kisebbség helyzete pedig folyamatosan romlott.
2022-ben kitört a háború, ami ismét új helyzetet teremtett. Magyarország vezetése is elfogadta azt a tételt, hogy Oroszország az agresszor és Ukrajnát támogatni kell. A nemzetiség ügyet ugyan nem felejtették el, de a háború idejére, úgymond, zárójelbe tették.
Az ukrán vezetés pedig arcátlanul folytatta a magyar kisebbség elleni támadásokat. Előbb a turulmadarat távolították el a munkácsi várról, majd az új törvénnyel gyakorlatilag ellehetlenítették a nemzetiségi oktatást, médiát, a nemzetiségi létet.
Az elmúlt napokban több magyar falu és Munkács városának közintézményeiről is eltávolították a magyar nemzeti zászlókat Kárpátalján. Volt olyan település, ahol a rendőrséget is bevetették az intézkedéshez. Eközben a Munkácsi kistérségben több – a Kárpátalja Magyar Kulturális Szövetséghez (KMKSZ) közel álló – magyar intézményvezető is kézhez kapta a felmondását.
Egyes információk szerint az ukrán hadseregbe arányaiban sokkal több magyar származású állampolgárt soroznak be, és küldenek a frontra, mint ukránt. Vagyis haljanak a magyarok az ukrán érdekekért!
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára arra szólította fel a munkácsi kistérség helyi vezetőit, hogy azonnal fejezzék be a magyarokkal szembeni atrocitásokat. A Facebook-oldalán közzétett bejegyezésében úgy fogalmazott: „Nem pontosan értjük, hogy a magyarellenes döntések és intézkedések hogyan segítik az Oroszország ellen vívott háborúban Ukrajnát.”
Mi úgy gondoljuk, hogy ennél többre van szükség. A kormány állítson le minden támogatást Ukrajnának! Zárják le a határt, ne engedjék, hogy Magyarország átjáróház legyen az ukrán polgárok számára! A kormány ítélje el az ukrán vezetés antidemokratikus, sőt fasiszta politikáját!