szerkeszto 
„„Ukrajna vesztésre áll a háborúban, ezért hoztak döntést a NATO tagországai arról, hogy modern harckocsikat adnak át nekik. A lépés azonban a konfliktus eszkalálásával fenyeget” – erről írt véleménycikkében a The New York Times újságírója, Christopher Caldwell.
Az amerikai lap újságírója úgy látja, a döntés, hogy az Egyesült Államok M1 Abrams típusú harckocsikat ad át Ukrajnának, „gyors reakció volt egy súlyos problémára”.
A probléma az, hogy Ukrajna vesztésre áll a háborúban. És abból, amit látunk, nem amiatt, hogy a katonái rosszul harcolnak, vagy az emberek elvesztették volna a hitüket, hanem amiatt, hogy a háborúból egy első világháborúhoz hasonlít anyagháború lett […]. Az ilyen háborúkat – mint az első világháborút is – az az oldal nyeri, amelynek több tartaléka van demográfiailag és az ipari erőforrásokat tekintve
– írta a The New York Times szerzője, hozzátéve, Oroszország lakossága a háromszorosa Ukrajnáénak, a gazdasága egyelőre hadi szempontból „érintetlen” maradt, és a katonai eszközeik is fejlettebbek (leszámítva a nyugatról érkezett eszközöket).
Mindemellett az újságíró azt sem rejtette véka alá, hogy azért Oroszország is gondokkal küzd: egyrészt nem volt elég katonájuk a fronton (ezt próbálják most orvosolni a tömeges sorozással), és az ukránok gyakran érzékeny csapásokat tudnak végrehajtani ellenük, javarészt a Nyugatról érkezett HIMARS-rakétarendszerek segítségével .
Amerika akadályozza a békét?
A szerző úgy látja, ennek értelmében mindkét félnek lenne oka arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön,
de Joe Biden kormányzatának más tervei vannak.
Mint írta: az amerikai kormány abban bízik, hogy a tankokkal növelhetik Ukrajna győzelmi esélyeit, és elérhetik, hogy a harc ne úgy végződjön, mint az első világháború, hanem úgy, ahogy a második világháború is zárult (amikor az orosz harckocsiknak szintén nagy szerepük volt a náci Németország vereségében).
„De a bideni stratégiának van egy csúnya neve is: eszkaláció. Egy bizonyos pont után az Egyesült Államok már nemcsak »segít«, vagy »tanácsokat ad«, vagy »eszközöket szállít« Ukrajnának”, hanem átveszi Ukrajna helyét Oroszország legfőbb ellenségeként a csatatéren” – írta az szerző, feltéve a kérdést:
Kivel visel hadat Oroszország – Ukrajnával vagy az Egyesült Államokkal? Az biztos, hogy Oroszország kezdte az Oroszország és Ukrajna közti háborút. De ki kezdte az Oroszország és az Egyesült Államok közti háborút?
Miért vártak eddig a németek a harckocsikkal?
A The New York Times szerzője azt is megemlíti, hogy az Egyesült Államok végül azért járult hozzá az Abrams harckocsik leszállításához, mert Olaf Scholz német kancellár ezt szabta feltételként ahhoz, hogy ők is átadják a Leopardokat. Mint írta, Scholz az 1980-as években, ifjú szocialistaként még az európai lefegyverzésért küzdött, és valószínűleg ő maga sem gondolta volna, hogy pár évtizeddel később ő lesz Hitler óta az első kancellár, aki német tankokat küld az orosz frontra.
Megjegyezte azt is, hogy a döntést a németek nem csak Scholz miatt halogatták eddig, hiszen a korábbi háborúkból is megpróbáltak már kimaradni: 2003-ban Gerhard Schröder német kancellár ellenezte az iraki inváziót, 2011-ben pedig Angela Merkel is hasonló álláspontot foglalt el azzal kapcsolatban, hogy be kell-e avatkoznia a Nyugatnak Líbiában Moammer Kadhafi népirtással vádolt diktatúrájával szemben.
„A németek álláspontja utólag mindkét esetben bölcsnek bizonyult” – vélte a szerző, megjegyezve azt is, ettől még nem biztos, hogy a mostani háborúban jogos volt a halogatásuk.
Ez bizonyítja: Amerika hadviselő féllé vált
Az újságíró ezután arra tért ki, hogy a modernebb eszközök szállítása miért jelent az eddiginél nagyobb szerepvállalást a háborúban. Mint írta, az Ukrajnának átadott, fejlett vezérléssel rendelkező eszközöket az amerikai hadsereg információs hálózata működteti, ez utóbbi pedig olyan szolgáltatási hálózat, amely az ukrajnai harcosoktól függetlenül működik, és teljesen sosem lesz megosztva velük.
Tehát az Egyesült Államok részt vesz ezekben a katonai műveletekben, abban a pillanatban, amint megtörténnek. Most már küzdő félnek számít
– véli a The New York Times szerzője, megemlítve azt is, hogy tavaly tavasszal szintén az amerikaiaktól érkezett adatokkal tudta Ukrajna elsüllyeszteni az oroszok fekete-tengeri zászlóshajóját, a Moszkva cirkálót, és akár a szilveszterkor történt, a nyugati hírszerzések szerint több száz halálos áldozattal járó makijivkai rakétacsapásban is szerepe lehetett a külső segítségnek.
Nagy hozzájárulást igényelnek majd a bonyolult technológiával rendelkező Abrams harckocsik, amelyeknél alapos kiképzésre és javításokra lesz szükség a háborúban való bevetésükhöz. A szerző szerint az is elképzelhető, hogy
amerikai mérnököket is Ukrajnába kell küldeni emiatt.
Bár Joe Biden hangsúlyozza, hogy a harckocsik nem jelentenek „offenzív veszélyt” Oroszországra, hanem csak Ukrajna védelmét szolgálják, az orosz politikai vezetés és a lakosság ezt valószínűleg nem így látja. A szerző végül azzal zárta sorait, hogy az ukrajnai háború alapvetően nem a Nyugaton gyakran hangoztatott értékekről szól, hanem egy klasszikus, államok közti háború a birodalmak határain, amelynek a tétje nem más, mint a terület és a hatalom.
Ebben a konfrontációban Putyinnak és Oroszországnak kevesebb jó lehetősége van arra, hogy meghátráljanak, mint azt az amerikai döntéshozók vélhetően gondolják. Sokkal több késztetésük lehet viszont arra, hogy az Egyesült Államok után másszanak az eszkaláció létráján
– írta a The New York Times szerzője. Az amerikai lap egy másik újságírója a minap arról közölt cikket, hogy az Egyesült Államoknak és a NATO-nak nemcsak a morális értékek miatt, hanem a saját geopolitikai érdekükből kifolyólag is folytatniuk kell Ukrajna támogatását. „
Címlap fotó: YASUYOSHI CHIBA / AFP
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
Nagy István