szerkeszto 
„A modern kori magyar folyami hadihajózás kezdete egybeesik a Magyar Honvédség születésével. 1848. július 25-e, a Mészáros Lázár hadigőzös felavatása jelentette ennek kezdetét. A hajó hadrendbe állítása, a szabadságharc kezdeti sikereinek nagy szolgálatot téve megteremtette a dunai folyamőr tevékenységet és a szárazföldi erők vízről történő támogatásának alapjait. 1867-ben kapta az alakulat a Dunai Flottilla elnevezést, 1871-ben pedig két fémből készült, vastag páncélzattal rendelkező monitor állt rendszerbe. Ezek közül a Lajta Monitorhajó ma is megtekinthető a Duna Parlament előtti kikötőjében.
A magyar kormány az első világháborút követően, 1921. március 1-jei hatállyal állította fel a hivatalosan a belügyminisztérium, gyakorlatilag a honvédelmi minisztérium alá tartozó Magyar Királyi Folyamőrséget. A Folyamőrség létszámát eredetileg 5000 főre tervezték, azonban a trianoni békeszerződés csupán 3400 főt engedélyezett. Pénzügyi nehézségek miatt ezt a létszámot sosem sikerült elérni: a költségvetésben évekig csak 1947 fő szerepelt a folyamőrségnél, amely egy rádióiskolába (híradószázad), egy utászzászlóaljba és egy folyamőr-légvédelmi tüzérosztályba tagozódott. A törvény értelmében a Folyamőrség összesen 8 őrnaszáddal rendelkezhetett, melyek vízkiszorítása nem haladhatta meg a 128 tonnát, és az úszóegységeknek összesen 21 db 7 cm-es, 3 db 4,7 cm-es ágyú, valamint 35 db géppuska lehetett felszerelve. Emellett engedélyezett még 2 db 20-30 tonna és 10 db 12-20 tonna vízkiszorítású gépfegyverrel felszerelt motorcsónakot is.
Egy belügyminiszteri rendelet szerint a folyamőrség feladata a közbiztonság fenntartásán kívül a csempészet és kémkedés megakadályozása, a hajóforgalom, a halászat, a vízi vadászat és a fürdés ellenőrzése volt. A folyamrendészeti szolgálathoz tartozott a révkapitányság, a rendész század, a törzsszázad, a zászlóalj törzs- és parancsnokság. Az alábbi helyeken alakítottak ki állomáshelyeket: Szeged, Mohács, Barcs, Budapest, Szob, Esztergom, Nyergesújfalu (Piszke), Komárom és Gönyű. Valójában a folyamőrség a honvédség szerves részét képezte, és mint annak egyik fegyvernemének, fel kellett készülnie a folyami harcokra.
A folyamőr-révhatóságok hajóinak árbocain 1925-ig a nemzeti lobogót helyeztek el, majd megkülönböztetésül, egységes jelzésként folyamrendészeti lobogót rendszeresítettek, mely sötétkék alapon, kötéllel körbefont, kétkarú horgonyt ábrázolt, felette pedig a színes magyar szentkorona volt. 1930-ra a Magyar Királyi Folyamőrség hajóállománya az alábbi módon épült fel: 7 őrnaszád, 5 segédhajó (vontatók, aknahajók stb.) – melyek fegyverzete hajónként 1 db 8 mm-es 7/31 M Schwarzlose géppuska volt, 3 páncélos motorcsónak – melyek fegyverzete hajónként 2 db 8 mm-es 7/31 M Schwarzlose géppuska volt, 2 gőzbárka, 7 jacht, 8 nagy motorcsónak, 13 kis motorcsónak, 1 hárommotoros motorcsónak, 5 vitorlás, 4-4 tanyahajó és ponton, illetve kilenc uszály.
A második világháborút követően a Folyamőrség hajói amerikai kézbe kerültek, a szervezetet feloszlatták. A vészkorszak után a hadihajós katonák fő feladata a belvizek aknamentesítése volt, 1945 és 2001 között 954, főként a Dunából és a Balatonból előkerült víziaknát hatástalanítottak a katonák.
Az ötvenes években számos aknamentesítő-kereső hajót állítottak rendszerbe, a következő nagy fejlesztés pedig 1981-ben volt, amikor modern aknamentesítő hadihajókat kapott az alakulat. A mai napig számos különböző típusú robbanótest kerül elő a folyók, tavak medréből, így a hadihajók kiemelt feladata a tűzszerész tevékenység támogatása. Emellett fontos feladat a hajózható vízi utak ellenőrzése, szükség esetén aknavédelmük biztosítása.
NATO-tagságunkból eredően az alakulat nemzetközi gyakorlatokon történő szerepvállalása, valamint Magyarország nemzetközi szerződésekben meghatározott kötelezettségéből a Duna, mint nemzetközi vízi út hajózhatóságának biztosításából adódóan maga a hadihajós szaktevékenység is felértékelődött, hiszen a térségben a többi NATO tagország közül csak a Magyar Honvédség rendelkezik ilyen tevékenységet folytató folyamőr erőkkel.”
Címlap fotó: honvedelem.hu, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum archívuma
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
