szerkeszto 
Liberális iránytűm, a HVG újabb interjúban hirdeti meg, mit ajánl a pedagógusoknak. (2023.02.02., Mire való a pedagógus?) Ezúttal Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Hoffmann Rózsa egykori oktatási államtitkár egykori helyettese. „Tavaly mélypontot ért el a tanárképzésre jelentkezők száma, miközben sokan hamarosan nyugdíjba mennek, ráadásul egyre többen hagyják ott önként – vagy most már elbocsátás miatt – a tanári pályát” – indítja a beszélgetést Balla István riporter. „Ma már mindenki látja, hogy krízis van” – erősít rá Gloviczki. És mint kiderül, abban bízik, hogy a krízis átfogó újratárgyalást fog kikényszeríteni nemcsak a pedagóguspálya, hanem az egész közoktatás értelméről.
Nem győzöm minden megnyilvánulásomban újra és újra leszögezni, hogy a közoktatás természetesen valóban, megállíthatatlanul hanyatlik, már a ’80-as évek óta. De soha, egyetlen percig sem a pedagógusbérek okozták a gondot benne. A pedagógusbér nagyjából mindig is megfelelt az országos átlagbérnek, ezt a pályát nem a meggazdagodásról álmodozva választja az ember. Persze a rendszerváltás óta sokan szeretnék remélni, hogy itt is lehet (anyagi) karrier, ha más foglalkozásokban, semmivel nem több munkával és szellemi képességgel, olyan szemtelenül meg lehet gazdagodni.
A ’80-as években még az volt a nagy kísérlet, hogyan lehetne modernizálni a közoktatás témáit. Hiszen fejlődik a technika, és fizikaórán meg még mindig azt tanítjuk, amit már a 19. században is tudtak az emberek. Meg is indult egy újfajta módszertan kidolgozása, nagy viták övezték az új törekvéseket, a végén több részre szakadt a pedagógustársadalom, ki áttért az új módszertanra, ki megmaradt az eredetinél. Ez a folyamat elsősorban a természettudományos tárgyakat érintette. A rendszerváltáskor azonban újra kellett írni a társadalomtudományt, a történelem nem is úgy történt, mások a nagy írók és költők, mint eddig, másképp oszlik meg a világ gazdasága. És mivel értékválság van, legjobb lesz, ha újra teret kap az egyházi fenntartás. Aztán kiderült, hogy az állami közoktatás most már sokba kerül, másra szeretnék a pénzüket költeni a fenntartók, nem kell annyi iskola, ne legyen annyi tanár.
De a tanár továbbra is tudta, miért dolgozik, és folytatta. A kevesebb tanár, a több gyerekkel, az állandóan átszervezett iskoláiban, továbbra is tanított, a gyerekek pedig bíztak benne, hogy az iskolák gondoskodnak az előmenetelükről, nekik csak tanulniuk kell. A közoktatás akkor halt meg, amikor a liberális oktatási miniszter bevezette a kompetencia alapú oktatást, melynek lényege, hogy nem azt kérjük számon, amit tanítunk. Indoklása pedig az, hogy nem lényeges, amit az iskola tanít, az a fontos, mire lehet használni. A tanár elvileg most is magára csukhatta a tanterem ajtaját, és taníthatott, ahogy jónak látta, de a gyereknek a megváltozott vizsgakörülmények között kellett jól teljesítenie. Meghirdette a miniszter, hogy nem kell a gyerekeket a sok ismerettel túlterhelni, sokkal fontosabb az, hogy értsék – majd megszületett az új vizsgakövetelmény-rendszer, amely miatt sokkal többet kell tanítani, de nem kell láttatni közöttük összefüggéseket, vagy talán ilyenek már nincsenek is. Nyomatták a propagandában, hogy gyerekek, amit az iskola annyira sulykol, az teljesen fölösleges, ti viszont nagyon gyengék vagytok a kreativitásban. De ez nem a ti hibátok, hanem a pedagógusoké.
A közoktatás azóta is működik – látszólag. Mindenki bejár az iskolába, tanítási órák vannak, a végén a gyerekek bizonyítványt kapnak. A pedagógusok megkapták a ranglétrán való felmenetel lehetőségét, bár sem az ezzel járó jelképes bérnövekedés, sem a megszerzett rang nem érdekel senkit. Az egyetemek meg időnként elpanaszolják, hogy a diákok már összeadni sem tudnak.
És akkor jönnek a liberálisok, hogy válság van.
Először felbiztatták a pedagógusokat, kezdjenek új küzdelembe a béremelésért. A terv egyszerűnek tűnt, elvégre ki ne akarna több bért – és főleg több erkölcsi megbecsülést – a pedagógusoknak? Csak rossz volt az időzítés, mivel a szakképzésben dolgozók épp kikerültek a közalkalmazotti bérezésből (és nem is jártak vele rosszul), és vészesen közeledtek a választások, szóval, enyhén szólva, kilógott a lóláb. Aztán az új tanévben újra felbiztatták a pedagógusokat, hogy folytassák a harcot, de most már leplezetlenül politikai célokért. Ez megint hiba volt, mert a diákok bevonása a pedagógusok politikai küzdelmébe enyhén szólva gusztustalan. Az pedig a liberálisok nagy tévedése, hogy minden pedagógus mozgósítható a kormánypolitika ellen.
Hogy a kormány arrogánsan bánt el a hivatásukat éppen rossz célokra használó pedagógusok egy részével, az csak tovább növelte a lázadó kedvet, de megjelent egy újabb kibicelő réteg, amelyik képes cikkekben, interjúkban hirdetni, hogy a pedagógusok – átmenetileg – teljesen hagyják abba a tanítást! Mérő László matematikus például azzal indokolta merész javaslatát, hogy ezzel mutathatná meg a pedagógustársadalom, hogy nem lehet a követeléseit semmibe venni. Gloviczki Zoltán viszont most egyenesen azt mondja: „Abban reménykedem, hogy a közoktatás összeomlik, mert akkor muszáj újraépülnie”. „Mivel óriási, nehezen mozduló rendszerről van szó, addig valahogy mindig el fog működni.” „…az, hogy nem omlott össze semmi, csak a lendület megmaradásának köszönhető. Bementek a tanárok az iskolába, és mintha mi sem történt volna, tették a dolgukat. Ez sok mindennel így van az alaptantervtől kezdve a tankönyvekig: működik, lendkerekes módon. És most is működni fog, amíg vannak tanárok.”
Kedves pedagógusok, jobb, ha tudjátok: akiknek a biztatására harcoltok, azok épp azt készítik elő, hogy a jövőben egyáltalán ne is legyetek!
És nem marad el az indoklás sem: „A bolognai folyamattal a nemzetközi felsőoktatás átállt arra, hogy a tanulmányok egy széles látókört biztosító alapképzéssel indulnak. Érdemes megnézni, mire lesz szüksége 10-20 év múlva egy munkavállalónak: kritikus gondolkodásra, kooperációra, jó kommunikációra. A munkapiaci igényeknél egyre kevésbé az olyan fogalmak kerülnek elő, mint mérnök, informatikus, sokkal inkább a kompetenciák. A mesterséges intelligencia drámai iramban fejlődik, már tudományos közleményeket ír magától vagy éppen tanítani is tud. Az lesz a döntő, mikor vesszük észre: a pedagógus nem arra való, amire használják. Minden politikai és egyéb szempont mellett a mostani krízis egyik fő oka az, hogy a gyerekek azt látják: az iskolában valami olyasmi történik, aminek semmi értelme nincs. Egy fiatal miért menjen tanárnak kevés pénzért, kritikus munkaerőpiaci környezetben, ha ott valami olyat kell csinálni, aminek semmi értelme nincs?” „A mesterséges intelligencia 10-20 éven belül átír bizonyos kérdéseket, ezért egyszerűen másra lesz szükség az iskolákban. Másért fogjuk fölvenni a pedagógusképzésbe is a hallgatókat, mert olyat kell majd tanítaniuk a gyerekeknek, amit a robotok nem tudnak.”
Sosem értettem, miért akarja Magyar Bálint olyan nagy vehemenciával megfosztani az ifjúságot a konkrét ismeretektől. Sosem értettem, miért nem működik együtt a pályán lévő pedagógusokkal, akik megmondhatták volna, mit lehet a tananyagban modernizálni és mit nem lehet. Sosem értettem, hogyhogy nem veszi észre, hogy épp az ellenkezője történik annak, amit szavakban hirdet. Hogyhogy nem zavarja, hogy a gyerekek nem egyre jobban alkalmazzák az ismereteiket, hanem már ismereteik sincsenek, nemhogy alkalmaznának bármit is?
Most már azonban kezd összeállni a kép. Itt van Magyarország, amely kilóg a liberális szövetségből. Magyarország nem vállalja be az áldozat szerepét Amerika és néhány európai gazdag ország hatalmi harcában. Nem hajtja végre azokat a határozatokat, amelyekkel rosszul járna. Lehet fenyegetőzni európai ügyészséggel és sok minden egyébbel, Magyarországnak saját álláspontja van. Nem biztos, hogy mindig ki is tud tartani mellette, de megpróbál. Amíg más országok nem teszik, szabálykövetők, nem vitatkoznak, nem szállnak síkra saját érdekeikért. Mit hirdetnek a liberálisok? Orbán Viktor minden vagyont lenyúl. Nincs pénz kórházakra, bezzeg van pénz stadionépítésekre. Az EU nem fog többé olyan pénzt küldeni, amelynek felhasználását nem tudja ellenőrizni. Különben Orbán zsebre vágja. Vigyázzatok, Orbán diktátor.
Szemben a liberálisokkal, akik szeretnék már, hogy a közoktatást robotok végezzék!
És hosszan értekeznek róla, hogy ma már a mesterséges intelligencia erre is képes lenne. Ami hazugság, a mesterséges intelligencia képes konkrét dolgot megtanítani – gyerekeket megismerni, tehetségüket felismerni és kibontakoztatni, tanítással nevelni nem képes. És ha még hozzávesszük azt a liberális szándékot is, hogy már úgysem fontos, hogy az emberek bármihez is értsenek, a kompetencia a fontos (aminek a tartalma itt homályban marad – nem meglepő módon), meg az a fontos, hogy együttműködjenek (kivel, miben, miért – ne gondolkodjanak rajta!), akkor lehet választani, ki a diktátor. Egy biztos: pedagógus, hagyd abba a lázadást, és taníts!
Botta Melinda
About the Author
Kós Zoltán 
