„Vikingek a Kárpát-medencében címen fut egy kiállítás a debreceni Déri Múzeumban, ami Magyarország 10-11. századi skandináv és rusz kapcsolatairól szól a régészeti leletek tükrében. A témának nem csupán a felütése érdekes, hanem a tartalma is és ami mögötte van – főleg a téma iránt fogékonyak számára.
a nagyközönség körében, így nem csoda, ha utánajártunk az izgalmas történelmi-régészeti háttérnek, amiben Langó Péter (1972) régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének tanszékvezetője, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat BTK Régészeti Intézetének tudományos munkatársa a kalauzunk.
A 9-11. századi magyarság és a vikingek korabeli kapcsolatának összefoglalásához érdemes először is tisztázni, mit értünk vikingeken − veti fel Langó Péter.
s nem jelentett a mai értelemben vett népeket: nem minden skandináv volt viking, nem minden viking volt skandináv.
Hogy honnan ered akkor a viking mint általánosító jelző? Ennek a háttere a 19. század, tudjuk meg, ugyanúgy, ahogy a 10. századi magyar katonai vállalkozások ekkor nyerték el a népszerű „kalandozások” jelzőt: a skandináv sagák harcosai és a katonai haditettek ekkor kerültek a megbecsült haditettek közé és az azokban résztvevő fegyveresek nevét kiterjesztették egy korszakra, odasorolva Skandinávia régészeti emlékeit.
Közös kelet-európai anyagi kultúra körvonalazódik
A régész hangsúlyozza: ha a „vikingek kapcsolatát” vizsgáljuk a magyarokéval, akkor abba bele kell vonnunk Északkelet-Európa szélesebb régióját.
Skandinávok voltak például azok, akik kialakították az egykori Rusz államát, amely állammal a magyarok élénken kereskedtek. A magyarok tehát ugyanúgy jelen voltak az erdős steppén, ahogy ezek a rusz kereskedők, és már a Kárpát-medencébe történt megtelepedés előtt kapcsolatba kerülhettek a skandináv közösségekkel.
A magyar katonai hadjáratok Nyugat-Európában részben érintették azokat a területeket, ahol a vikingek is megfordultak. A legfontosabb azonban az a közös kelet-európai anyagi kultúra, melyből a magyarok és az ezen vidéken megjelenő skandinávok is merítettek − emeli ki a szakember, majd elsorolja: a 10. századi veretes övek, veretekkel díszített tarsolyok, és vésett díszű tarsolylemezek, a süvegek végén meglévő csúcsdíszek, kengyelek, zablák, ezüstgyöngyök megtalálhatók voltak a magyar anyagi kultúrában és a skandináv emlékanyagban is.
A magyarok ősei akár Amerikába is eljuthattak
Az is kiderült, hogy a keleti hatás nem állt meg a mai Svédország területén, ahogy korábban a kutatók gondolták, hanem a teljes skandináv régióra kiterjedt, a keleti jellegű tárgyak messzire eljutottak, divatosak voltak. Egyik kiemelt északi központban megtalálhattak steppei jellegű fegyvertípusokat: felvetődött annak a lehetősége, hogy magyar fegyveresek is erősítettek egy északi helyőrséget.
És most kapaszkodjon meg az olvasó! Egy amerikai partokat is megjárt korabeli utazó, Tyrkir kapcsán napvilágot látott, hogy nem skandináv anyanyelvű volt, neve közel áll a magyarok korabeli türk megnevezéséhez. Joggal feltételezi tehát a kortárs tudományosság, hívja fel a figyelmet Langó Péter, hogy
A kapcsolatok a 11. században még sokrétűbbé váltak, a tárgyi kultúra is jóval rétegzettebb lett. Nagy számban tűntek fel például a kierjesztett északi, északkeleti régióban Szent István király pénzei.
Mindez jól mutatja, hogy egy folyamatosan változó, több irányú és több rétegű kapcsolatrendszer volt a 9–11. századi magyarság és a skandináv gyökerű közösségek között – mutat rá a szakember.
Vikingek a magyar királyok szolgálatában
A kereskedelem és az abból származó jövedelmek mellett fontos szempont volt mind a magyarok, mind a skandinávok számára a katonai szerepvállalás, mondja a kutató. A rabszolgaság a kor egyik legjövedelmezőbb üzletének számított, hiszen a szép nőket el lehetett adni mind az arab, mind a bizánci, mind a közép-európai rabszolgapiacokon, ahogy a nőket őrző herélt férfiakat is. Ráadásul a munkaerőszerzés egyik általános módja volt keleten és északon a rabszolgaság intézménye.
Sok esetben a magyarok „egyszerűsítették az iparágat: nem hurcolták el az elfogottakat, hanem helyben eladták őket, vagy egy-egy uralkodó, kolostor jó pénzért kiváltotta a fogvatartottakat” – fogalmaz Langó.
Hozzáteszi: a katonai kíséretek mindenhol
A bizánci császári testőrség ugyanúgy felvevő piaca volt ennek, mint a kijevi druzsina, ahogy katonai kísérettel bírtak a magyar uralkodók és a skandináv királyok, jarlok is.
Közvetlen magyar és skandináv politikai kapcsolat ekkoriban nem állt fenn, tudjuk meg, de az egykori Árpád-házi királyok és a Rurikida fejedelmek között már a 10. században volt kapcsolat. „II Baszileiosz császár időszakában a bizánci és a magyar politikai kapcsolat szívélyes volt, így a gyakran bizánci hadban szolgáló vikingek egyike-másika útban hazafelé hosszabb-rövidebb ideig a magyar királyi udvarban is időzhetett, a magyar király szolgálatában. Erre a történetírás több adattal is szolgált” – hangzik el.
A kutatók közül többen a krónikakompozíció híres hősét,
A legfontosabb viking emlékek a Kárpát-medencében
A prágai Szent Vitus-székesegyházban őrzött Szent István-kard talán a legreprezentatívabb emléke ennek a magyar-viking kapcsolatrendszernek, meséli a régész a tárgyi emlékekre térve. A szélesebb északi kapcsolatrendszer állomásairól szólnak általában véve a kétélű kardos sírok is. Számos olyan akad, melynek legjobb párhuzamai északon találhatók meg, tudjuk meg. A kérdéshez kapcsolódva Langó kiemeli az úgynevezett balta alakú csüngőket, melyeket a kutatás egy ideig a skandináv Thor amulettekkel azonosított.
Az iszlám dirhemforgalomból adódó legnagyobb kincseket a 10. század vonatkozásában északon találjuk: az egyik Kárpát-medencei lelőhely még a 19. században került elő az egykori Máramaros megyében. Ma a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött „Huszti dirhemkincs” nem csak a legdélibb emléke ennek a kincshorizontnak, hanem fontos bizonyítéka ennek a többszereplős kapcsolati hálónak is − hangsúlyozza a kutató.
Egy sisakból nőtt ki a Déri Múzeum kiállítása
Mit mutat meg mindebből a gazdag kapcsolatból Déri Múzeum kiállítása? Langó Péter itt elmesél egy történetet: „A kiállítás apropója egy kalandos sorsú műtárgy. A 19. század utolsó évtizedében a mai Ukrajna területén található Nyemiján előkerült egy sisak. A különleges díszű emlék a 2. világháború során valahogy a debreceni Déri Múzeumba került. A Déri Múzeum jelenlegi igazgatója, Angi János szívügyének tekinti e különleges emlék mind szélesebb körű vizsgálatát és bemutatását. Végül e sisak kutatásához kapcsolódóan született meg az elhatározás, hogy tágabb kontextusába helyezve mutassuk be a díszes sisakot”.
Szerencsére több mint húsz magyarországi gyűjteményből kapott a kiállítás műtárgyakat a kiállítás megrendezéséhez, ami nagy segítség, mondja el a régész. A Magyar Nemzeti Múzeum leletein, a kisebb és nagyobb megyei, városi gyűjtemények kincsein túl magángyűjteményből származó műtárgyakat is tartalmaz a kiállítás. Utóbbiak
Megjelennek a kiállításon az északi hátterű sisakok, így egy másik, szintén a korabeli Ruszból származó sisak is. A kardok esetében nem csak a magyarországi leletek, hanem külföldi lelőhelyeken talált fegyverek is szerepelnek. A kardokon keresztül bemutatják a különbséget is a 10. századi magyarok fegyverzetére jellemző szablyák, és az egyéb kardok között. Megtudjuk, hogy számos olyan egyedi kialakítású fegyver is látható, amelyet a magyar tulajdonosaik átalakítottak.
Langó Péter végül kiemeli: különleges darab a Dunában talált északi díszlándzsa, amely a Magyar Nemzeti Múzeum egyik féltett kincse, ahogy a kincsleletek közé tartozó zsennyei aranykarperecek és a egykoron Máramaros megyében talált arab érméket tartalmazó éremkincslelet is.
A kutató hangsúlyozta azt is, hogy a kiállítás széles tudományos összefogás eredménye, ahol a Déri Múzeum és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatói, munkatársai mellett, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, az Eötvös Loránd Kutatóhálózat intézményei és a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai is jelentős tudományos segítséget nyújtottak a kiállítás megvalósulásához.”
Címlap fotó: © Technológia: Mandiner.hu 10. századi szablya, szablyamarkolatú kard és kétélű kard. Míg az első jellegzetes könnyűlovas steppei fegyver, addig a középső tárgyat sokáig átmeneti fegyverként kezelte a kutatás, s kétélű kard, pedig az északi népekre is jellemző fegyvertípus volt az adott korban
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
