„Az ukrajnai háborúra vonatkozó konszenzus nélkül ért véget a világ legfejlettebb államait tömörítő G20-csoport külügyminisztereinek újdelhi csúcstalálkozója – jelentette be az indiai diplomácia vezetője. Szubrahmanjam Dzsaisankar szerint annyira „eltérőek” voltak az álláspontok az ukrajnai háború kérdésében, hogy nem tudták őket kibékíteni egymással – írja az MTI.
Az indiai diplomácia vezetője hozzátette: a résztvevők egyetértettek a fejlődő országokat aggasztó legtöbb kérdésben, „mint a multilateralizmus megerősítése, az élelmiszer- és energiabiztonság előmozdítása, a klímaváltozás, a genderkérdések és a terrorizmus elleni küzdelem”, de ez kevés volt ahhoz, hogy közös nyilatkozatot tudjanak kiadni.
A házigazda India arra kérte a megosztott G20-csoport tagjait, hogy alakítsanak ki konszenzust azokban a kérdésekben, amelyek különösen aggasztják a szegényebb országokat, még akkor is, ha az Ukrajnával kapcsolatos, szélesebb értelemben vett keleti-nyugati megosztottságot nem is tudják áthidalni.
Miközben többen, köztük Antony Blinken amerikai külügyminiszter is úgy döntött, hogy a tagországoknak a globális válságok megoldásában játszott szerepét emelik ki, a G20-csoport megosztottsága kézzelfogható volt – mutattak rá hírügynökségek.
A múlt heti G20-as pénzügyminiszteri és jegybankelnöki csúcstalálkozó végén is csak elnöki összefoglalót tudott közzétenni a házigazda India, miután Oroszország és Kína megakadályozta a közös nyilatkozat kiadását, mert a G20 többi tagja a nyilatkozat szövegezése során ragaszkodott ahhoz, hogy ugyanazt a nyelvezetet használják, mint amely a 2022-es indonéziai G20-csúcstalálkozó zárónyilatkozatában az ukrajnai háborúval kapcsolatban szerepelt.
A csütörtöki csúcstalálkozó elején Narendra Modi indiai miniszterelnök a G20 jelen lévő külügyminisztereihez intézett videóüzenetében arra biztatta a résztvevőket: ne hagyják, hogy a jelenlegi feszültségek megakadályozzák azokat a megállapodásokat, amelyeket az élelmiszer- és energiabiztonsággal, a klímaváltozással és az adósságteherrel kapcsolatban elérhetnek.
A G20-csoportnak a világ gazdaságilag legfejlettebb országait tömörítő G7 mellett a többi között tagja még Oroszország, Kína, India, Brazília, Ausztrália és Szaúd-Arábia is.”
Címlap fotó: A házigazda indiai miniszterelnök és az orosz külügyminiszter© AP/AP
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.