„A biztonságpolitikai szakértők között komoly vita folyik arról, hogy melyik európai társadalmat sokkolta leginkább az orosz–ukrán háború 2022. februári eszkalációja. Egy részük a németet jelöli meg, ahol a fordulat (a Zeitenwende) legpikánsabb része, hogy a stratégiai orientációváltást a német keleti politika (az Ostpolitik) mellett legerőteljesebben elkötelezett szociáldemokratáknak (SPD) kell végrehajtaniuk. Mások szerint a legdrámaibb fordulat a finn és a svéd társadalmakban következett be, ahol gyakorlatilag néhány hét leforgása alatt változott meg a két, egyébként hosszú idő óta (a svéd 1814, a finn 1946 óta) tömbön kívüliségben, illetve semlegességben szocializálódott közvélemény attitűdje a NATO-csatlakozás szükségességéről. Hangsúlyozottan beszélünk a közvélemény fordulatáról, a politikai eliten belül ugyanis Finnországban az 1990-es évektől, Svédországban pedig az orosz–ukrán háború 2014-es kirobbanása óta már folyt a diskurzus a tagságról.
Finnországban 2021 végén indult társadalmi vita a NATO-ba való belépésről, de az Ukrajna elleni februári orosz támadás megindulása előtt a finnek többsége még ellenezte azt. Az YLE című lap felmérése szerint a támogatók aránya február végén került először 53 százalékos többségbe a finnek körében, majd márciusra 62 százalékra, májusra pedig 76 százalékra nőtt. A svédek esetében 2014 után inkább az ellenzők száma csökkent fokozatosan, s a támogatók aránya csak 2022 áprilisában került 50 százalék fölé.
A háború mellett a változás fő oka mindkét országban az volt, hogy Oroszország vissza akar térni a háborún és az erővel való fenyegetésen alapuló nagyhatalmi érdekszféra politikához,
megkérdőjelezve Svédország és Finnország, illetve általában a kisállamok szuverenitását biztonságpolitikai orientációjuk megválasztásában. Emellett mindkét társadalomnak kedvezőtlen történelmi tapasztalatai vannak Oroszországgal kapcsolatban. A finnek esetében az 1939–1940-es szovjet–finn „téli”, illetve az 1941–1944 közötti „folytatólagos háború” emléke keltett komoly aggodalmat, továbbá az, hogy Finnországnak több mint 1340 kilométer hosszú közös határa van Oroszországgal. Az elmúlt években ugyanakkor Svédország számolt be többször a vizeire és légterébe történő orosz katonai behatolásokról. Elég megemlíteni a 2014. októberi egyhetes kutatást egy orosz eredetűnek vélt, a stockholmi szigetvilágba behatoló tengeralattjáró után, vagy az orosz repülőgépek Svédország elleni – a részt vevő repülőgépek képességei alapján akár nukleáris – támadást szimuláló gyakorlatát 2013 húsvétjának hétvégéjén. Az ilyen esetek és a Krím félsziget orosz annexiója világítottak rá arra, hogy az országnak, amely 1990 után drasztikusan visszafogta védelmi kiadásait, 2010 és 2018 között pedig szüneteltette az 1901 óta kötelező sorkatonaságot, komoly szüksége van védelmének megerősítésére. Ráadásul a társadalmak biztonságfelfogása és fenyegetettségpercepciója szubjektív elemek által is erősen meghatározott, amiket nagyon nehéz hitelesen megkérdőjelezni kívülről egy más alapon álló biztonságfelfogásból és fenyegetettségpercepcióból kiindulva. Jóllehet, gondolhatják például Európában sokan, hogy a Magyarországra érkező migránsok és menekültek valójában nem jelentenek biztonsági fenyegetést az országra nézve (hisz túlnyomó többségük tranzitként tekint hazánkra), a magyar társadalom ettől való félelmének valódisága aligha kérdőjelezhető meg. Azt mondhatják nekünk, hogy kollektíve tévedünk, meg is próbálhatnak meggyőzni erről, de a félelmünk akkor is valódi, ha tévedésen alapul. Hasonlóan érdemes közelítenünk a svéd és finn fenyegetéspercepcióhoz is, elfogadva azt, hogy a baltiakhoz és Lengyelországhoz hasonlóan az itteni társadalmak is fenyegetésként tekinthetnek az Ukrajnát megtámadó Oroszországra, még ha mi nem is ekként tekintünk rájuk.
A NATO több szempontból is jól jár a finn és svéd tagsággal. Először is
a két ország felvétele látványos és határozott stratégiai üzenet az orosz vezetés felé politikájának kontraproduktivitásáról.
2021 decemberében ugyanis a NATO bővítésének leállítása és a szövetség 1997 májusát követő csapattelepítéseinek visszavonása volt az Ukrajna elleni háborúra készülő Moszkva két fontos követelése, amit sokan úgy értelmeztek, hogy Moszkva saját érdekszférájaként tekint Kelet-Európára. Másodszor, a két ország felvételével lényegében NATO-beltengerré válik a Balti-tenger, s mivel svéd és finn területekkel stratégiai mélységet kap a szövetség északi- és északkeleti régiója, könnyebbé válik a balti országok katonai védelme. Harmadszor, Svédország és Finnország belépésével két olyan országgal bővül a szövetség, amelyeknek stratégiai kultúrája a nemzetközi biztonsági környezet megítélése, az önvédelem és a nemzetközi válságkezelő szerepvállalás tekintetében is számos közös pontot mutat a NATO stratégiai gondolkodásával, koncepciójával és gyakorlatával. Bár a két ország stratégiai kultúrája a tömbön kívüliség (svéd), illetve a semlegesség (finn) nyomán egyedi jellemzőkkel is bír, azonban NATO-kompatibilis, nem törné meg a szövetség politikai egységét és belső szolidaritását. Negyedszer, a finn és a svéd védelmi kiadások is dinamikusan növekedtek az elmúlt évek során. GDP-arányosan Finnország már most teljesíti a szövetség által elvárt 2 százalékos arányt, míg Svédország 2022-ben a GDP 1,45 százalékának megfelelő védelmi költségvetéssel rendelkezett, s 2026-ra tervezi teljesíteni a NATO által elvárt 2 százalékot. S végül ötödször: mind a két haderő területvédelemre berendezett módon működik és jelentős méretű, modern haditechnikát tart hadrendben, amivel egyértelműen erősíti a szövetséget.
A finn haderő egy elsősorban területvédelmi feladatokra felkészített, a férfiak számára kötelező, a nők esetében önkéntes sorkatonai szolgálaton alapuló haderő. Ennek keretében egy viszonylag kis méretű (kb. 20 000 fős) aktív állományt egy rendkívül széles (kb. 238 000 fő) tartalékos állomány tart fenn. A széles körű tartalékos rendszer teszi lehetővé, hogy a haderő jelentős számú haditechnikai eszközt tartson hadrendben. Többek között 100 Leopard 2A6 harckocsit; 212 (BMP–2 és CV9030FIN) gyalogsági harcjárművet; 613 páncélozott szállító harcjárművet; valamint Európában is kiemelkedő mennyiségű, 1500 darab tüzérségi eszközt; illetve 55 F/A–18C és 7 F/A–18D vadászrepülőgépet. Hasonlóan területvédelmi alapon, ugyanakkor jóval kisebb tartalékos állománnyal működik a svéd haderő (Forsvarsmakten), amelynél 2021 végén mintegy 23 600 fő dolgozott, akik közül 9100 fő volt a polgári alkalmazott. A Forsvarsmakten adatai szerint ugyanakkor a hadgyakorlatok idején a szerződésesekkel, ideiglenes részmunkaidősökkel és tartalékos tisztekkel kiegészített svéd haderő létszáma eléri 31 300 főt. Ennek ellenére a svéd haderő is jelentős haditechnikai eszközparkot tart hadrendben, aminek részét képezi többek között 120 Leopard 2A5 harckocsi; 411 gyalogsági harcjármű (zömében CV9040 típus); több mint 1000 páncélozott szállító harcjármű; és 96 JAS 39C/D Gripen vadászrepülőgép. Ez utóbbi jól ismert térségünkben, hiszen a magyar és cseh haderőben is rendszeresített vadászgépekről van szó.
Mivel az orosz vezetés többször felhívta a két ország figyelmét, hogy tartózkodjon a NATO-csatlakozástól, Putyin elnök pedig arról beszélt, hogy csatlakozásuk – ha fenyegetést nem is, de – biztonsági kockázatot jelent Oroszországnak, s ennek súlyos politikai és katonai következményei lesznek,
sokan arra számítanak, hogy a moszkvai vezetés ellenlépéseket vagy akár megtorló lépéseket is tehet a finn és a svéd NATO-csatlakozásra válaszul.
Az orosz válaszlépések lehetnek korábbról ismert provokációk (légtérsértések, a NATO-tagállamok felségvizeire való behatolás), kiber- és hibrid támadások (dezinformációs kampányok, katonai tevékenység a két ország határainál), egyfajta „energiafegyverként” a földgáz- és kőolajcsapok elzárása (ahogyan ezt megtették már Finnország esetében), illetve sor kerülhet nukleáris és hiperszonikus csapásmérő fegyverek telepítésére akár a kalinyingrádi körzetbe is. Mivel azonban az orosz hadsereg nagy része Ukrajnában van lekötve, a szakértők nem tartanak valószínűnek egy valódi katonai fenyegetést vagy fellépést Svédországgal vagy Finnországgal szemben. Az orosz válaszlépések feltehetően attól is függnek majd, hogy a két országba telepítenek-e NATO-infrastruktúrát. Ezt egyelőre mindkét ország vezetése kizárja.
A szerző a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.”
Címlap fotó: Svéd katona egy katonai csónakban Finnország, Svédország és tizennégy NATO-tagország közös hadgyakorlatán 2022. június 11-én. Fotó: Jonas Gratzer / Getty Images
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
