Nagy István 
„Óh, Tavasz, óh, Húsvét, Emberek ősi biztatója” – mondja Ady. Igen, aligha van ember, aki ne fűzne reményeket tavaszi ünnepünkhöz. A bizakodás, a hit éltet bennünket, még akkor is, amikor a tények szomorúsággal töltenek el.
Sokan vagyunk olyanok, akik ugyan nem vagyunk vallásosok, de hívők a magunk módján igen. Hiszünk valamiben. Hiszünk abban, hogy életünk egyszer jobbra fordul, de ha a miénk nem is, legalább gyermekeinké igen. Hiszünk abban, hogy lehet jobb világot teremteni. Ez utóbbiban nem csak hiszünk, de tudjuk is, és teszünk is érte.
A Húsvét vallási ünnep, de civilizációnk részévé lett. A megváltó Jézus halála és feltámadása visszaköszön a művészet minden területéről. A vallási üzenet összefonódott népszokásokkal, kulturális hagyományokkal. Húsvét érzése is része annak, hogy magyarnak és európainak érezzük magunkat.
Nem vagyok vallásos, de nyitott vagyok a vallásokra. A vallásokat civilizációk teremtik, és minden civilizáció emberi, az embert gazdagítják és teszik erősebbé. Ismerni és tisztelni kell egymást, nem elutasítani, hanem átvenni és kreatívan alkalmazni egymás értékeit.
Vallom, hogy mindenkinek joga van saját igazságában hinni, saját hitét hirdetni. De senkinek sincs joga saját hitét törvénnyé tenni, lélektani vagy fizikai erőszakkal másokra erőltetni. Az állam segítheti a hívő embereket vallásuk gyakorlásában, támogathat egyházakat, de nem azonosulhat az egyházzal. A vallás hit és meggyőződés, az állam természeténél fogva az erőszak intézménye.
Legyünk őszinték! A hit terjesztése a történelemben sohasem volt erőszaktól mentes. De a történelmi múlt hibái és bűnei nem mentenek fel a ma felelőssége alól. Ma könyörtelen vallásháború folyik.
A mai vallásháborút a liberálisok kezdték. Nem tűrik a nézetek, a hitek egyenjogúságát, nem elégszenek meg azzal, hogy a liberalizmus hegemón legyen, teljes hatalmat, monopóliumot akarnak mindenben és mindenütt. Elutasítják a katolicizmust csakúgy, mint az iszlámot. Üldözik és irtják a szocializmus társadalmi modelljét, de nem fogadják el a konzervatív demokráciafelfogást sem.
A liberalizmus a történelem legrosszabb korszakait hozza vissza. Nem elég neki a gazdasági befolyás, nem elég a multi cégek piaci uralma, területeket is akar. Más országok, más népek területét. A nemzetek együttműködése helyett már a nemzetek feletti uralmat, a világkormányt akarja.
A pénz gazdasági uralma már kevés nekik, a lelkeket is uralni akarják. Semmibe veszik a természet törvényeit, nőt faragnak férfiből és férfit nőből. Természetesnek nyilvánítják a természetellenest, általánossá teszik a kivételest. Szembe mennek a Bibliával, az emberiség bölcsességével, az emberrel.
A liberalizmus, az USA és szövetségesei rászánták magukat arra, amire legutóbb Hitler és szövetségesei voltak készek: katonai erővel legyőzni és megsemmisíteni mindent és mindenkit, aki útjukban áll.
Az USA háborúja Oroszország ellen civilizációs háború is. Ha tetszik egyeseknek, ha nem, ki kell mondanunk: a háborút nem Oroszország kezdte. Nem Oroszország telepített fegyvereket és katonákat Amerika határaihoz, hanem Amerika az orosz határokhoz. Nem Oroszország akarja megmondani, hogy miként éljenek az amerikaiak, hanem Amerika akarja meghatározni, hogy kit szeressenek az oroszok, miben higgyenek, hogyan érezzenek.
A háború folyik, és Amerika, a liberalizmus mindenkit döntésre akar kényszeríteni. Ha az USA-val, a NATO-val tartasz, barát vagy, hanem akkor ellenség.
Ma a finnek és a svédek NATO-tagságát kell támogatni. Ma fegyvert, tankot, repülőt kell küldeni az ukránoknak, holnap katonákat is. Ma az erőforrásainkat kérik, támaszpontokat, holnap egész területünket fogják hadszíntérré nyilvánítani. Ma hagyományos háborúhoz követelik egyetértésünket, holnap azt kérik: egyezzünk bele, hogy Amerika atombombát dobjon orosz városokra.
Tavaly ilyenkor, Húsvét táján a mi kis országunk gondjairól írtam, meg arról, hogy április 3-án, a választásokon megpróbáltuk egy új világ képét felvázolni.
Ma már ez kevés. Ha holnap és holnapután békés húsvétokat akarunk magunknak és családjainknak, világot kell megváltoztatni. A változtatást magunkon kell kezdeni.
Nem maradhatunk közömbösek. Nem mondhatjuk, hogy ez a háború a nagyok bulija, imperialista hatalmak egymás elleni küzdelme, amikor a háború ellenünk is folyik. Nem mondhatjuk, hogy mindenkinek igaza van, amikor tudjuk, hogy ez nem igaz. Nem dughatjuk a fejünket a homokba, nem bújhatunk a „konstruktív tartózkodás” politikája mögé, amikor a mi nevünkben, a mi pénzünkön is folyik a háború. Nem tekinthetjük barátunknak azt, aki a vesztünket akarja.
Húsvét van. Legyen számunkra is biztató. Hosszú még az út az új világ felé, de végig megyünk rajta.
About the Author
Kós Zoltán 
