Bahrein kibékült Katarral, Szaúd-Arábia Iránnal, Damaszkusz Rijádnak udvarol. Mi folyik itt?
szerkeszto 
„Hihetetlenül gyorsan változnak, alakulnak át az eddig megmerevedett politikai viszonyok a Közel-Keleten. Olyan változások történtek, amelyekről egy éve még álmodni sem mertek a térséget ismerők.
A legújabb meglepetést az szolgáltatta, hogy Bahrein bejelentette, rendezik a nézeteltéréseket Katarral, és hamarosan helyreállítják a diplomáciai kapcsolatokat, amelyek még 2017-ben szakadtak meg. Akkoriban ugyanis Bahrein, Szaúd-Arábia, Egyiptom és az Egyesült Arab Emirátusok diplomáciai blokádot rendelt el Katar ellen, mert szerintük a miniállam túlságosan szorosra fonta kapcsolatait Iránnal, és a figyelmeztetések ellenére sem volt hajlandó ezen változtatni.
Ezenkívül a négy arab állam megtiltotta, hogy katari repülők használják légterüket, és kitiltották a katari hajókat saját felségvizeikről. Bár 2021-ben végül Szaúd-Arábia, Egyiptom és az emirátusok rendezték kapcsolatukat Katarral, azonban Bahrein ezt eddig nem tette meg.
Felszámolt rossz kapcsolatok
A közeledés a két, öböl menti állam között nem sokkal az után történt, hogy 2023 februárjában – kínai közvetítéssel – Irán és Szaúd-Arábia bejelentette, ismét felveszik a diplomáciai kapcsolatokat. Ezeket még 2016-ban mondta fel Rijád.
Az előzménye pedig az volt, hogy Szaúd-Arábiában 2016-ban terrorizmus vádjával kivégeztek majdnem ötven embert, akik között ott volt az országban élt vezető síita iszlám vallástudós, Nimr Bakir al-Nimr ajatollah is. Ez hatalmas dühöt generált az irániak körében, és a dolog odáig fajult, hogy az állandósult tüntetések egyikén megrohamozták Teheránban a szaúdi nagykövetséget, és felgyújtották, de nem járt jobban a szaúdi konzulátus Meshedben sem.
De ez csak a legutóbbi összezördülés elsimítása. Irán és Szaúd-Arábia rivalizálása sokkal messzebbre nyúlik vissza. 1979-ben Iránban győzött az iszlám forradalom, amely megdöntötte az Amerika-barát perzsa sah uralmát. A hatalomátvételt irányító vallási vezető, Homeini ajatollah, egyfajta pániszlám vagy össziszlám ideológiával lépett fel, és azt mondta, nincsenek szunniták és nincsenek síiták (ez az iszlám két legfőbb irányzata), csak iszlám forradalom van.
Ezt pedig minden igazhitű elé példaként állította, hogy lám-lám, nekünk sikerült az Egyesült Államok egyik legszorosabb szövetségesét, a sahot elűznünk, tegyetek ti is hasonlóan, és szabaduljunk az amerikai befolyástól. Ugyancsak része volt ennek a felhívásnak az iszlám szent helyeinek, Mekkának és Medinának a felszabadítása, amely városok egyébként Szaúd-Arábiában találhatók. Viszont Homeiniék a szoros amerikai–szaúdi kapcsolatok miatt egyszerűen csak amerikai iszlámnak nevezték, ami Szaúd-Arábiában volt. Ezt pedig a rijádi vezetés nem hagyhatta.
Nos, nagyjából innen datálható az erősen vallási alapú szembenállás Irán és Szaúd-Arábia között. Az USA a sikeres iszlám forradalommal gyakorlatilag kiszorult a térségből, hiszen az 1980-as években az észak-afrikai és közel-keleti arab államok egy jelentős részében arabizált szocializmus létezett, amely nagyon jó kapcsolatokat tartott fenn az Egyesült Államok hidegháborús ellenfelével, a Szovjetunióval.
Elég, ha a már akkor regnáló Szaddám Huszeinre és Baath pártjára gondolunk, vagy Hafez el-Asszadra, a mostani szíriai államfő apjára, de ide sorolhatjuk az algériai szocializmust vagy Egyiptomban a korábbi nasszerizmust, a sajátságos balos és tradicionális eszméket ötvöző, Kadhafi ezredes által megálmodott líbiai gondolatvilágot vagy éppen a jemeni marxista-leninista szocializmust.
A fenyegető síita félhold
Az iszlámnak két fő irányzata van. Az egyik a szunnita, amelynek a muszlimok 85-90 százaléka vallja magát, illetve a síita ág, amely a maradék 10-15 százalékot adja. Irán lakossága szinte teljes egészében síita, és a térség erősödő síita vonalára már a kétezres évek elején felhívta a figyelmet a jordán uralkodó. Arra gondolt, hogy Libanonban nagyon jelentős számú síita él, a szomszédos Szíriában pedig az uralkodó elitet az alaviták, a síita iszlám egyik leágazása adja, Irak 60 százaléka síita, míg a Perzsa-öböl túloldalán a Bahreinben élők többsége is ehhez a muszlim kisebbséghez tartozik, tehát egy félhold alakú síita tömb kialakulása volt látható, amelynek legnagyobb ereje Irán volt. Ez a síita újjáéledés és tömbösödés pedig elég alaposan elgondolkodtatta a szunnita jordán és a szaúdi uralkodóházat, Egyiptomról nem is beszélve.
A szaúdi és iráni rivalizálás aztán már nemcsak a vallás szintjén, hanem fegyveres incidensekben is megnyilvánult. Ilyen volt a már említett 2016-os kivégzéssorozat, aztán egy rejtélyes dróntámadás 2019-ben a Aramco szaúdi olajóriás egyik létesítménye ellen. Jemenben már hosszabb ideje tart a polgárháború, amely az országban élő síita húszik és a helyi szunniták között folyik. Értelemszerűen ez egy proxyháború, ahol a húszikat a háttérből Irán, míg a velük szemben állókat a szaúdiak vezette katonai szövetség támogatja.
Mára azonban fordult a kocka. Irán és Szaúd-Arábia rájött, egyáltalán nem jó, ha háborúznak. Konfliktusaik minden szempontból károsak, és sokkal jobb lenne, ha valamiféle együttműködés alakulna ki a régió két vezető ereje között. Ráadásul mindezt Kína közvetítésével hozták tető alá. Azzal a Kínával, amely az elmúlt években nagyon szorosra fűzte gazdasági kapcsolatait a térség országaival, és egyfajta megoldóemberként is működik rettenetesen aktív külpolitikája révén.
Úgy tűnik, Szíria sem marad páriaállam
A gyors változások legújabb fejleménye, hogy a héten Szaúd-Arábiában fogadták a szíriai külügyminisztert, és bejelentették, hogy tíz év után helyreállítják a konzuli kapcsolatokat a két állam között, továbbá újraindul a légi közlekedés is. A szunnita királyság akkor szakított Szíriával, amikor 2011-ben az arab tavasz szíriai tüntetésein Asszad elnök parancsára belelőttek a tömegbe. A civilek elleni durva fellépés ereménye az lett, hogy Damaszkuszt kitették a régiós szövetségből, az Arab Ligából.
Pénteken egyébként már a szaúdi fővárosban gyűltek össze az Arab Liga tagállamainak képviselői. Nevezetesen az Öböl menti Együttműködési Tanács tagjai (Bahrein, Kuvait, Omán, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok), valamint Egyiptom, Jordánia és Irak küldöttei, hogy megvitassák, milyen feltételekkel vennék vissza Szíriát az Arab Ligába, amelynek soron következő hivatalos ülése májusban lesz.”
Címlap fotó: Noe Falk Nielsen / NurPhoto / Getty Images
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
Nagy István