Nagy István 
Ne tessék elhessegetni a kérdést, mondván, hogy nem időszerű! Nagyon is az! Nem csak holnap, ma is. Nem csak a kormánynak kell választ adnia, hanem az egész társadalomnak, minden magyarnak.
Minap Magyarország kilépett a Nemzetközi Beruházási Bankból, pedig, ahogyan miniszterelnök úr fogalmazott „lehetett volna komoly szerepe a közép-európai gazdaságok fejlesztésében.” Lehetett volna, és ezt az ameriakaiak is tudták. Ne szépítsük a dolgot! Nem tudtunk tovább ellenállni az amerikai nyomásnak!
Külügyminiszter úr elment Moszkvába is, Minszkbe is, kitartunk az orosz gáz mellett és az oroszokkal építjük Paks-II-t is. Nem adtuk fel a Belgrád-Budapest-vasútat sem. Nem rohanunk megszavazni a svédek NATO-tagságát, s fegyvert sem szállítunk az ukránoknak. Nem adtuk meg magunkat az amerikaiaknak, pedig iszonyú a nyomás.
Nem engedtük be az iskolákba az LMBTQ-aktivistákat sem. Leszámítva persze, hogy Pressman amerikai nagykövet szabadon hirdethette az igét a szegedi egyetemen, pedig ő nem egyszerű közkatona ebben a táborban, hanem minimum generális.
Maradjunk egy pillanatra a nagykövetnél! Pressman tavaly szeptemberben érkezett Magyarországra, s azóta osztogatja a pofonokat. Ne tessék az mondani, hogy nem mi kapjuk az arculcsapásokat, hanem a kormány! Én nem vagyok az Orbán-kormány tagja, de magyar vagyok, és nem tűröm, hogy egy külföldi belepofázzon a magyar ügyekbe. Vagyis Pressman pofonja engem is, és sokunkat másokat is felháborít.
Orbán Viktor eddig nem fogadta. Legalább is nem tudunk róla, de nagyon bízunk abban, hogy így van. És maradjon is így!
Éppen elég, hogy a kormány rendszeresen elmondja, hogy „az Egyesült Államok barátunk”, miközben egyre többen már nem barátot, hanem ellenséget látunk bennük. Miféle barát az, aki nem áll ki a mi ügyeink, mondjuk a kárpátaljai magyarok mellett, de megköveteli, hogy mi vakon kövessük őket a háborúba?
A hivatalos Magyarország óvatos. Nem kell pofonnal válaszolni a pofonra, mondják, mert „Amerika nem egységes”, lesznek elnökválasztások, jöhetnek jobb idők. Lehet, hogy lesznek, bár a jó idő elég relatív. A Trump-korszak „jó időnek” számít a hivatalos magyar politikának, noha 2019-ben éppen a jóságos Trump erőltette ránk a „védelmi együttműködésről szóló megállapodást”, ami szabad mozgást ad az amerikai csapatoknak kis hazánkban.
Most már ott tartunk, hogy sokak szerint Amerika véglegesen le akar számolni az Orbán-kormánnyal. Ha továbbra is akadékoskodunk, jönnek a retorziók, a szankciók. De egy országban, ahol a kormánypártok kétharmaddal győztek szinte lehetetlen „színes forradalmat” csinálni. Akkor pedig mi jön? Polgárháború? Megszállás?
Sajnos minden megtörténhet. A 20. századi történelmünkben már láttunk hasonlót. Horthy 1941-ben nem akart beszállni a háborúba, de Hitler ravaszabb volt. Maga mellé állította a magyar miniszterek és tábornokok egy részét. Kassa ellen még egy álszovjet bombázást is szerveztek. Megadtuk magunkat és beléptünk a háborúba.
1944 márciusában Hitlernek már nagyon kellett a magyar terület, a magyar olaj, a magyar élelmiszer, és persze a katona is. Már nem tűrték el Magyarország vonakodását, bevonultak.
A németek egy puskalövés nélkül megszállták Magyarországot. A magyar elit megadta magát. Volt, aki még virágcsokorral is fogadta őket.
Bajcsy-Zsilinszky Endre sem tudta megállítani a németeket, de legalább ellenállt. Fegyverrel a kézben védte nem önmagát, hanem azt, amiben hitt, a független Magyarországot.
Hiszünk-e ma Magyarország függetlenségében? Úgy látom, messze nem mindenki. Ellenállunk-e? Úgy látom, hogy aggasztóan sokan nem csak ellenállni nem akarnak, de már varratják az amerikai zászlókat, hogy legyen mivel köszönteni a hódítókat.
Van olyan cég, amely elvállalja, hogy az amerikai nagykövetség megrendelésére a magyar kormány elleni plakátokat nyomtat. Szégyen!
Vannak művészek, politikusok, akik minden lelkiismeretfurdalás nélkül együtt vacsorázgatnak az amerikai nagykövettel és Amerika háborúja mellett agitálnak, miközben az önálló Magyarországról szónokolnak. Szégyen!
Vannak olyan újságírók, akik rohannak az amerikai nagykövet sajtótájékoztatójára, függetlenül attól, hogy számos magyar társukat egyszerűen kizárták az amerikaiak. Szégyen!
Vannak olyan szervezetek, amelyek a holokauszt áldozataira való emlékezésen díszvendégként fogadják az amerikai nagykövetet. Nem tudják, nem akarják tudni, hogy Amerika egy fasiszta rendszert támogat Ukrajnában? Mit mondjak erre, hogy ez is szégyen? Az!
Bajcsy-Zsilinszky Endre élete árán védte a független Magyarországot. Hányan vannak ma Bajcsy-Zsilinszky Endrék? Hányan választjuk az ellenállást a megadás helyett? Hányan?
About the Author
Kós Zoltán 
