Elfogadhatatlan, hogy egy magyarországi kötődéssel nem rendelkező Chábád-fiókszervezet elfoglalja a hitközséget
szerkeszto 
„Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija véleménycikkében a MAOIH és a saját hitközsége között kialakult méltatlan helyzetet úgy állítja be, mintha a MAZSIHISZ és annak elnöke, Heisler András bármiféle résztvevője lenne a fennálló viszálynak. Ezzel szemben Heisler úr azokhoz a nagy számú magyarországi szervezetekhez és magánszemélyekhez csatlakozik, akik kívülállóként aggódva figyelik egy valóban kicsinyre zsugorodott, meggyengült, mégis 150 éves magyarországi hagyománnyal rendelkező hitközség küzdelmét a nemzetközi Chábád-mozgalom hazai kirendeltségével, az EMIH-hel szemben.
Aggodalmuk nem alaptalan, a különböző okokból válságba került európai zsidó közösségek gyengeségét jelzi a lehetséges új piacra benyomuló Chábád előretörése. Számos példát ismerünk, ez történt a múltban Csehországban, Oroszországban, Olaszország több városában, a Wikipédia külön fejezetet szentel a Chábáddal kapcsolatos botrányoknak.
Azonban az iménti közgazdasági szóhasználat nemcsak a szakmámból fakad, hanem Köves rabbi maga is úgy állítja be a MAOIH bekebelezését, mintha az egy magától értetődő lépés, két vállalat összeolvadásából fakadó szinergiák kiaknázása lenne, hiszen az EMIH nem kevés állami hátszéllel felduzzasztott intézményrendszere hatékonyan ki tudná szolgálni a fogyasztói igényeket, míg a MAOIH értékes ingatlanait jobban lehetne hasznosítani. Bár egy kívülállónak valóban nehéz megragadni a különféle irányzatok közötti különbségeket, de egy pillanatra képzeljük el azt a felzúdulást, ha két kisebb magyarországi keresztény felekezetet, például a görögkeletieket és a pünkösdistákat kényszerítenénk arra, hogy olvadjanak egybe, hiszen végső soron ugyanahhoz fohászkodnak, továbbá a gazdasági célszerűség is ezt indokolja. Ceaușescu falurombolását is egyöntetű megvetés övezi, hiszen rajta kívül senki sem gondolhatta komolyan, hogy a falvak – köztük több magyar község – elpusztítása árán lehetne észszerűsíteni a településszerkezetet és fokozni a hatékonyságot.
Nem szeretném untatni az olvasót az irányzatok közti különbségek részletes kifejtésével, mégis, egy jelentős eltérésre fel kell hívnom a figyelmet. A MAOIH a híres pozsonyi rabbi, Schreiber Mózes (1762–1839) – műve után a Chátám Szofér – örököse. A szervezet is annak folytán jött létre 1871-ben, hogy Schreiber rabbi fia, a Ketáv Szofér (1815–1871) mélységes aggodalommal figyelte az 1868-as magyar zsidó kongresszust, amelyen a magát haladónak tekintő másik irányzat, a neológia létrejött. Emiatt azt a célt tűzte ki, hogy az ortodox zsidóságot egy olyan önálló hitközség képviselje – innen az autonóm jelző a hivatalos névben –, amely semmiféle megalkuvásra nem hajlandó a vallási hagyományok terén. Az egész MAOIH a Chátám Szoférhez, illetve az ő leszármazottaihoz és jeles tanítványaihoz nyúlik vissza, ez teremt hivatkozási alapot a létezésére, ez köti azt Magyarország történelméhez és társadalmához.
Ezzel szemben a Chábád a rendszerváltás környékén jelent meg hazánkban Oberlander rabbi képviseletében, aki ugyan maga is jeles magyarországi rabbik leszármazottja, irányzata mégsem bír semmiféle magyarországi gyökerekkel. Valóban rengeteg intézményt hoztak létre az elmúlt években, számos kiadványt jelentettek meg, azonban a magyar zsidóság viszonyait legjobban leképező 1 százalékos felajánlások alakulása azt mutatja, hogy évek óta a felajánlók körülbelül 15–20 százalékát adják az EMIH támogatói mind létszám, mind összeg tekintetében egy 2016-os nagyobb kiugrást leszámítva. A számok arra engednek következtetni, hogy hiába az elképesztő anyagi és erkölcsi kormányzati támogatás, a Chábád mozgalom évek óta nem képes a magyar zsidóság ötödénél-negyedénél nagyobb részt megszólítani és képviselni. Ez abban a tényben is megmutatkozik, hogy a zsinagógáit látogató személyek többsége korántsem ülteti át a saját életvitelébe a Chábád-küldöttek által tanítottakat.
A kívülállás abban is megmutatkozik, hogy amikor a II. világháborút követően államosított hitközségi ingatlanok utáni örökjáradék újraelosztásának ügyében vallási bírósághoz fordultak a felek, akkor az EMIH az Izraeli Főrabbinátushoz idéztette őket, amely szintén semmilyen magyar kötődéssel nem bír. Lényeges megérteni, hogy a katolikus egyház világos alá-fölérendeltségi viszonyaival szemben a vallásos zsidóságban nincs egyértelmű felhatalmazással rendelkező döntőbíróság, az reményeink szerint a messiás mihamarabbi eljövetelével fog újra helyreállni.
Ezzel szemben, az EMIH által a MAOIH közgyűlésébe csempészett fantomtagok szervezkedését megakadályozandó, a MAOIH képviselői elsőként a hitközségnek évtizedek óta iránymutatást adó rabbikból álló vallási bírósághoz fordultak. Amikor az ő tiltásukra az EMIH emberei fittyet hánytak, a rabbik az Édá heCháredit még szélesebb elismertségű vallási bíróságát keresték meg megerősítésképpen, amely egyfelől sokkal nagyobb tekintély a vallásos világban a Főrabbinátusnál, másrészről döntő részben szintén magyar származású rabbik alkotják. A Chábád képviselőit végül elismerő államtitkárság, amellett hogy súlyosan beavatkozott vallási szervezetek belügyeibe, nem értette meg azt a tórai alapvetést, hogy a zsidóknak a rabbik szavára kell hallgatniuk (Mózes V. 17:10), míg az EMIH szemrebbenés nélkül megszegte ezt a parancsolatot.
Mindez természetesen nem mentség a MAOIH működésének évtizedes hibáira, a megújulás halogatására. A vészkorszak iszonyatos pusztítása, de még a szocializmus évtizedei után is számottevő ortodox közösség létezett itthon, amelynek tagjai 1945 és 1956 környékén, illetve az 1990-es évektől nagy részben Izraelbe és az Egyesült Államokba távoztak. Azonban a jelenlegi válságos helyzet megoldása semmiképpen sem az, hogy egy magyarországi kötődéssel nem rendelkező, számos, közpénzeket is érintő kétes ügyben érintett és alapvetően átláthatatlan működésű Chábád-fiókszervezet egyszerűen elfoglalja a magyar ortodox hitközséget. Hiába a Chábád kiterjedt lobbitevékenysége eredményeként érkező támogatói levelek izraeli és magyar politikusok részéről, a magyar ortodoxiát a helyi zsidóságnak kell megszerveznie és újjáépítenie. Így lehetséges egy olyan erős közösséget létrehozni, amely az évszázados magyar hagyományokra épít, és amelyet a tagok valóban magukénak érezhetnek.
A szerző a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség – Hitőr Egylet tagja.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.”
Címlap fotó: Index.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
About the Author
Kós Zoltán 
