Hogy lehet megmenteni az európai kapitalizmust?
Thibaud Gibelin „Orbán Viktor győzelemre játszik” című könyvéről
Bizonyára észrevették, hogy vannak államilag dotált könyvek. Olyan művek, amelyeket aligha kapkodnak szét a könyvesboltokban, de üzenetértékük van. Kifejezik a szerzők és a mai konzervatív elit közötti eszmei kapcsolatot, és bizonyos intellektuális támogatást adnak a mostani kurzusnak.
Az „Orbán Viktor győzelemre játszik” című most megjelent könyv pontosan ilyen. Thibaud Gibelin francia történész, újságíró, aki megérezte a magyar politika bemutatásában rejlő üzleti siker lehetőségét. Francia értelmiségiként pontosan tudta, hogy Kelet-Európa a legtöbb nyugati számára még ma is egzotikus világ. S ebből a relatíve ismeretlen világból berobban valaki az európai nagypolitikába. Orbán Viktort lehet kedvelni, lehet gyűlölni, mondja a szerző, de vitathatatlan, hogy valamit újat ad a kifulladó, sőt elhaló Európában. Vagyis, a könyv eladható.
A szerző nyilvánvalóan szimpatizál a magyar miniszterelnökkel. Orbán politikáját így összegezi: „az európai nemzetek következetes védelme a számukra idegen dolgokkal szemben Európa szuverenitásának megvédéséhez vezet.”
A könyvet nem azért ajánljuk a tisztelt olvasó figyelmébe, mert egyfajta kiállást jelent a magyar miniszterelnök és a magyar politika mellett. Ez a szempont nyilván az MCC Press kiadót vezérelte, amely a könyvet nálunk megjelentette.
Azért ajánljuk elolvasni a könyvet, mert egy francia, egy nyugat-európai szemével láthatjuk meg a saját valóságunkat. Jobban megérthetjük az EU és Magyarország közötti konfliktus lényegét.
A szerző pontosan vázolja a helyzetet: „Az Európai Unió két alapelvre épül: a demokráciára és a liberalizmusra. Ez a két elv ma eltér egymástól, és az Európai Unió egyik fele háborúban áll a másikkal.” A szerző a nemzeteknek drukkol: „Európa – ma sokkal inkább, mint valaha – a nemzetei révén létezik.” Az EU vezetői véleménye szerint eltértek az alapítók elveitől és az EU-t liberális szervezetté változtatták.
Thibaud Gibelin megkísérli beleélni magát a kelet-európai nemzetek helyzetébe. A nyugat hibát követ el, amikor a keleti térséget gyarmatának tekinti. Ma a kelet-európai népek „türelmesen viselik az alsóbbrendű helyzetet”, vagyis azt, hogy a keleti országok lakosai mai is kevesebbet keresnek, és rosszabbul élnek, mint a nyugatiak.
A szerző felvázolja azokat a történelmi összefüggéseket, amelyeket nyugaton ma sem értenek sokan. Franciaország Európa nyugati szélén mindig saját törvényei szerint élt, nem kellett alkalmazkodni senkihez. Magyarország és a térség más országai folyamatosan a kelet-nyugati konfrontáció részesei voltak, és folyamatosan választásra kényszerültek.
Ez a helyzet idézi elő a máig ható dilemmát. Együtt menni Oroszországgal vagy ellene? A könyv térképen is ábrázolja, hogy a napóleoni háborúk után, 1815-ben létrejött a Szent Szövetség Poroszország, Ausztria és Oroszország részvételével. Ez a rendszer határozta meg Európa életét 1848-ig. Ma nyilván más alapon lehet megegyezni Oroszországgal, de ha békét akarunk, nincs más út, csak a megegyezés és az együttműködés.
A szerző határozottan támadja a liberalizmust, sőt a fő veszélynek tartja egész Európa szempontjából. „Ha a nyugati peresztrojka nem jön el, az azért van, mert a liberalizmus továbbra is terjeszkedik.”
A szerző kitér a szocializmusra is. „A marxizmus történelmi választ adott a liberális állam működési zavaraira, de nem tudta orvosolni őket” – véli az író. Így folytatja: „A kommunizmus a termelési viszonyokat igyekszik módosítani annak érdekében, hogy a piaccal szemben elérje az egyének egyenlőségét.”
Ezzel még nagyjából egyet is lehet érteni, de a folytatással már nem. A szerző úgy gondolja, hogy a marxizmus a liberalizmushoz hasonlóan megveti a „társadalmi rendszer anyagi és szellemi gyökereit.” Szerinte a „liberalizmust és a szocializmust egyazon civilizációs kimerültség jellemzi.”
Ez természetesen nem igaz. Nem volt igaz a korábbi európai szocialista rendszerekre sem, és semmiképpen sem igaz a szocializmus mai modelljeire. „Civilizációs kimerültséggel” vádolni a kínai sajátosságú szocializmust, nos, ez enyhén szólva rövidlátóság.
De a szerzőt is értjük. Ő nem marxista, nem a szocializmus híve. Orbán Viktorhoz hasonlóan ő sem akar szocializmust. Ő is úgy gondolja, hogy a kapitalizmust, az európai kapitalizmust a nemzetek erősítésével, a nemzeti sajátosságok figyelembevételével lehet megmenteni. Ő sem akarja elhagyni Európát, hisz az EU megreformálhatóságában, de realista módon szemléli az európai realitásokat.
