szerkeszto 
Augusztus 20-án történelmünk egy dicsőséges pillanatára, az államalapításra emlékezünk. De a magyar ember ezen a napon szegi meg az új kenyeret és ezzel válik teljessé, ezzel lesz maivá a történelmi ünnep.
Szeretem ezt a napot, és különösen a pillanatot, amikor az ünnepségeinken az első szeletet levághatom az ünnepi kenyérből. Kínálunk egy-egy szeletet az ünnepség részvevőinek és a járókelőknek is. Még sohasem utasították vissza. A kenyér nagy dolog, meg kell becsülni!
Gyermekkoromban anyám a pékhez küldött friss kenyérért. Hozzál másfél kiló kenyeret, mondta, de a pék sohasem találta el pontosan. Mindig kevesebbre sikerült a másfél kiló, és ilyenkor egy karéj kenyérrel pótolta ki. Ezt a darab meleg kenyeret ettem hazáig. Jobban ízlett, mint bármilyen sütemény.
Bizonyára most Önök közül is sokan úgy gondolhatják, hogy na tessék, a Munkáspárt megint a konzervatívok hangján beszél. Pedig nem így van. Mi azt mondjuk, amit mi gondolunk, s amit talán nagyon sok magyar ember gondol.
Úgyhogy, ha tetszik, ha nem, én akkor is kimondom: a kenyeret meg kell becsülni! A kenyér nem játék, a kenyér érték! Erre tanítottak szüleink, és nekünk is erre kell tanítani gyermekeinket.
„Az ország kenyere biztosított, a kenyérgabona már a magtárakban van, és ez a legfontosabb és legmegnyugtatóbb mondata egy agrárminiszternek” – jelentette ki minap Nagy István agrárminiszter. Bele se gondolunk ebbe a mondatba, talán el se olvassuk. A jelentőségét csak akkor értenénk meg igazán, ha egyszer nem lenne kenyér. Na nem úgy, ahogy mostanság négy óra után már csak tartós kenyér van a boltokban, mert az üzlet nem kockáztat. De ha egyszer nem lenne kenyér se délután, se másnap reggel, meg azután sem, akkor mit gondolnánk?
A kenyér nemzeti biztonságunk része. Ezt a biztonságot sok-sok ember munkája teremti számunkra. Augusztus 20-án rájuk is gondolunk, nekik mondunk köszönetet, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar dolgozóinak, a magyar agrárértelmiségnek, a magyar vidék népének. Köszönjük!
Manapság többet beszélnek a hadiparról, mint a mezőgazdaságról. Hajbókolnak a német Leopardok előtt, pedig nincsenek csodafegyverek. Hitler „Wunderwaffen”-ja se védte meg Magyarországot, a mai német páncélosok se fogják.
A mi erőnk a magyar föld, a magyar mezőgazdaság, a magyar kenyér. Húsz millió embert tudna a magyar agrárium ellátni, nem tízet, húszat. A NATO ellátási főnökei ezért adják egymásnak a kilincset Magyarországon. Nekik háború esetére nem a magyar katona kell, hanem a magyar élelmiszer.
A kenyér ily módon fegyver is. A magyar falu, a magyar agrárium fontos fegyvert adott a magyar nemzet kezébe. A külföldi piacok éhesek, várják a magyar termékeket. A Kína által nyitott új selyemút fantasztikus lehetőségeket teremt nekünk is. Afrika, Ázsia enni akar, mehetne a magyar élelmiszer.
De ma ez a fegyver nincs a kezünkben. A nyugat mindent megtesz azért, hogy Magyarország függetlenségét ne csak politikai téren korlátozza, ne csak a NATO háborús kalandjaiba sodorjon bennünket, hanem kicsavarja kezükből a magyar agrárfegyvert.
Mondvacsinált ürüggyel kierőszakolták, hogy az ukrán búza akadálymentesen jöhessen Magyarországra. Elhitették velünk, hogy ez az ukrán búza menti majd meg sok-sok éhező afrikai életét.
Valójában az ukrán búza Nyugat-Európába ment. Példának okáért a spanyolokhoz, ahol ukrán búzával etetik a disznóikat, mert így olcsóbb és jót tesz a spanyol sonka ízének.
A többi meg itt maradt nálunk, ezzel sarokba szorítva a magyar gazdákat. Ne járjon a szátok, ne ugráljatok, ne gondoljatok független, önellátó magyar gazdaságra! Csak egy szavunkba kerül, és ti belefulladtok a magyar búzába! Nagyjából így fordíthatjuk magyarra az EU üzenetét.
Igazságtalanok lennénk, ha azt mondanánk, hogy a magyar kormány nem tesz ez ellen semmit. Tesznek, de láthatóan nem eleget és nem elég bátran. Ideje lenne leszámolni azzal az illúzióval, hogy az EU tulajdonképpen jó szervezet, csak most éppen rossz emberek irányítják. De majd jönnek új emberek, akik persze, ahogy miniszterelnök úr mondta, csak franciák vagy németek lehetnek, és akkor minden jóra fordul.
Mit várunk? Azt, hogy a német és a francia kormányok szembeszállnak a német és a francia gazdákkal, és majd együtt fogjuk kihasználni a magyar mezőgazdaság óriási lehetőségeit, a magyar kenyér fegyverét?
Nem, és nem! Ez sohasem fog bekövetkezni Az EU-t nem azért találták ki, hogy segítsen a gyengébbeknek, felkarolja a lemaradókat. Mi nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy nagyokra kényszerítsük a saját érdekeinket. Különösen úgy nem, hogy állítólagos partnereink sorra átállnak a nagyok oldalára.
Nekünk az segítene, ha sürgősen új partnerek, új barátok után néznénk. Ott, ahol szükség van ránk, ott, ahol a magyar kenyeret nem kiszorítani akarják, hanem jóllakni vele.
Nos, becsüljük meg a magyar kenyeret, szeressük és védjük a magyar falut, óvjuk meg a magyar függetlenséget, ha tetszik, az ezeréves magyar államiságot!
Boldog ünnepet Önöknek!
About the Author
Kós Zoltán 
