Kós Zoltán 
Metaforák
Metaforák
Élt egy faluban egy gazdag ember, meg egy szegény. A gazdagnak nagy háza volt, nagy autója, nagy pázsitja. A szegénynek pedig kis kertecskéje, amit a kútról öntözött a kannácskájával.
A gazdag ember egyszer megelégelte a vezetékes víz számláját, elkezdte törni a fejét, hogyan járhatna jobban. Megkereste a szegény embert, hogy engedje meg neki a kútról tölteni a medencéjét, abban úgyis ingyen van a víz. Nem lehet, hiszen kevés a hozama ennek a kutacskának – mondta a szegény ember, – és az kell a kertecskémet locsolni.
– Akkor add el nekem a kutadat – mondta a gazdag.
– Nem adhatom el, mert akkor nem tudok locsolni és nem lesz mit enni a családomnak.
A gazdag ember győzködte, hogy van a földben annyi víz, hogy kettejüknek is elég lenne, hogy ha eladja a kutat, továbbra is használhatja a kertjéhez, hogy még a gyerekei is használhatják életük végéig, de a szegény ember csak nem hajlott a szóra.
– Akkor add el nekem az egész telkedet, kerttel, házzal, kúttal – mondta a gazdag ember.
– Nem tehetem azt sem, hiszen nincs hová mennünk, itt élünk már generációk óta, ez mindig is a mi földünk volt, már akkor rég itt éltünk, amikor a te felmenőid ideköltöztek a faluba.
Hosszú ideig próbálkozott a gazdag ember, egyre erőszakosabban, aminek az lett a vége, hogy kettejük között a viszony teljesen elmérgesedett. Hol a rendőr, hol a hivatal, hol a bíróság jelent meg a szegény embernél, hogy ezt vagy azt ellenőrizzen, igazoltasson.
Amikor a szegény ember egészsége megromlott és meghalt, a gazdag emberei megjelentek a telkén és csöveket vezettek a kútba. Szívták a vizet számolatlanul a medencébe, ahol innentől egyre szaporodtak a vendégek. Rendőrök, hivatalnokok, bírók ugráltak a vízbe, sütkéreztek a parton.
A szegény ember gyerekei számára felszereltetett egy csapot a gazdag ember a kút mellett és azt mondta nekik:
– Lássátok milyen kedves vagyok hozzátok, nem kértem semmit tőletek, amiért csővezetéket szereltettem a kutatokba, használhatjátok továbbra is a vizet a kertben az öntözéshez, mert nem vagyok szívtelen, – majd benyúlt a zsebébe, előhúzott belőle egy bonbonos dobozt, a tartalmát a szegény ember gyerekei előtt beleürítette a saját zsebébe, és a dobozt a kút mellé tette, – de ahányszor használjátok a vizemet, mindig tegyetek ide a dobozba egy rézpénzt!
Címlap fotó: Inhof-Kós Éva
Eredeti írás: Donki Zolte (2015. február 24)
About the Author
