Mátraházi múltidéző

„A mátrai honvédtiszti üdülő, amelyet ma avatnak fel.”

A Budapesti Hírlap képes melléklete, 1933. december 21.

A Hevesvármegye újság 1933. május 31-i számának riportjából kaphatunk újabb mátravidéki életképet. Ekként. „Nyugodt. biztos kézzel vezeti autónkat a csendőrből lett vezető, fel a gyöngyösi Mátrába, a Kékestetőre, hogy a Mátra szerelmesével, dr. Puky Árpád polgármesterrel együtt tekinthessük meg a gyönyörű, természeti szépségekben bővelkedő Gyöngyös környéke gazdasági életének nagy értékű erőforrását jelentő érhálózatot, amelynek kezdő állomása a Pipiske hegyen lévő vitorlázó repülőhangár, a végső állomása pedig az építkezés kezdeti stádiumában lévő honvédtiszti üdülő.”

Itt tartsunk egy-két gondolatnyi pihenőt. Valóban „ismeretlen hegyen” épült volna honvédtiszti üdülő? Igaz, ami igaz, ennek irodalmi nyoma is akad, Mikszáth Kálmán 1884-ben írt tárcája, képviselőházi követekkel folytatott diskurzusa. Hol fekszik Gály, vagyis, hol található Galyatető? Ezzel az egyszerű kérdéssel fordult a honnak mátravidéki atyáihoz, akiknek erről fogalmuk nem volt. A téma „telibe talált” egy olvasót, aki megírta: „Minden mátravidéki gyermek ismeri a Galyát, és csodálni lehet, hogy a tárcában megnevezett urak nem tudnának erről semmit.” De, így az író, mi nem is kerestük Galyatetőt, az írás csupán Magyarország szépséges helyeinek szörnyű elhanyagolása ellen, és amiatt emelt szót, hogy nincs egy valamire való eligazító, népszerűsítő útikönyv sem.

A publikumnak 1930-ig kellett várnia az első „igazi” útikönyvre. A „Mátra részletes kalauza” elénk, kései olvasók elé mindenekelőtt ezt tárja. „A magyar címer hármas halmából Trianon elszakította a Tátrát, meg a Fátrát, s csak a legkisebbet, a Mátrát hagyta meg. Csonka hazánk csonka címerében most már a Mátra a legmagasabb, utolsóból lett elsővé. Azelőtt ügyet sem vetettünk rá. Annyi volt a szebbnél szebb hegységünk, hogy duskálhattunk bennök. Ma alig maradt egynéhány, s ezért kell megbecsülnünk a hármas halom e harmadik halmát.” Alighanem manapság már a mindennapok tananyaga bármely mátravidéki város „holléte és hogyléte”. De megemlítjük, hogy a honvédtiszti üdülő ünnepélyes kapunyitása előtt is csak pár hónappal, 1933 júniusában adta tudtul egy belügyminiszteri körlevél: „A Heves vármegyébe bekebelezett Gyöngyös megyevároshoz tartozó mátrai szanatórium és Mátraháza lakott hely nevét »Mátraháza«, a Kékesi tetőn épített gyógyszálló lakott hely nevét pedig »Kékestető« névben” állapították meg.”

A nevezetes helyek sorából, mint láttuk, akkor még hiányzott a honvédtiszti üdülő, pedig az Eger újságban még márciusban napvilágot látott egy „előzetes”: „A honvédelmi minisztérium jóléti alapja Mátraházán a honvédség tisztikara számára üdülőtelepet szándékozik építtetni. Az építkezést még ennek az évnek nyarán megkezdenék a tervek szerint, sőt, ha a most meghirdetett versenytárgyalás, amelyet az építkezésére kiírtak, eredményes lesz, májusban már hozzá is fognak a munkálatokhoz.”

Mielőtt a félbeszakított mátrai utunkhoz visszatérnénk, megjegyezzük: az „első kapavágáshoz” valóban versenytárgyaláson át vezetett az „üdülői út”. A Vállalkozók Lapja adta hírül: „A Mátraházán emelendő honvédtiszti üdülő építési munkálataira tartott április 10-én versenytárgyalást a honvédelmi minisztérium. (Jóléti alap).” Az olvasó és a vállalkozói kör a közleményből értesült arról, hogy ki mindenki adott be ajánlatot „az összes munkálatokra”, a szakipari munkákra, a majdani épület berendezésére.

A Nagy-Somor-patakon sem sok víz csordogált le addig, amíg a félbehagyott riport főhőse, jó Puky Árpád elért alkalmi programjának végére.

„Utunk végállomásához érkeztünk, a Honvédtiszti Üdülő építéséhez. Négyszáz méterrel Mátraháza után, a parádi út mentén, 500 méterre a síugró sánctól létesül 700 méter magasságban a gyöngyösi Mátra egyik leendő büszkesége, a honvédtiszti üdülő.” „Ott találjuk az építkezés vezetőségét, a tervező építészmérnököt, Kruspach (1938-tól Kaplonyi) Lászlót, az építővállalkozókat (az „189.173.30” pengőre rúgó „összes munkálatok” nyerteseit) vitéz Kapuváry (1928 előtt Kapuszta) Gusztáv budapesti és Gajdóczky Testvérek gyöngyösi építőmestereket… Elragadtatással szemléljük a nagy koncepcióju tervrajzokat és lelki szemeink előtt szinte megjelenik a 350.000 pengőbe kerülő, 6 méteres terrasszal bíró nagyszerű építmény, amely 6 kat. holdnyi parkjával, 50 szobájával, kb. 100–130 személy befogadására lesz alkalmas.”

Itt kell megemlítenünk, hogy miként arról a honvedelem.hu 2012-ben beszámolt, az üdülőben a Honvédelmi Minisztérium emléktábla-állítással hajtott fejet a tervező emléke előtt. Ahogy az a márványtáblába vésve áll: „Kaplonyi László / (1893 – 1961) / építészmérnök / mérnökkari százados / a mátraházai / Vak Bottyán Honvédüdülő / 1933-ban felavatott / épületegyüttesének / tervezője és építésvezetője” (Az emléktábla fenti képünkön látható.)

A Magyar Katonai Szemle, 1933/4. negyedévi számában a Jóléti ügyek hírei közt így fogalmaz:

„A Honvédségi Jóléti Alap magaslati üdülőháza Mátraházán előreláthatólag december havában megnyílik… A magaslati üdülő Gyöngyös város határában, a Mátra hegységben, a Galyatető és a Kékes csúcsok közötti nyeregben épült. Köröskörül 40.000 katasztrális holdnyi ősi bükk és tölgyerdő terül el; a vidék teljesen pormentes; az üdülőtől csodás kilátás nyílik a Magas-Tátrára és az Alföldre. Minthogy az üdülő a Mátra hegység közepén fekszik, bő alkalom kínálkozik a turisztikára. A téli turisztikát kedvelőknek azonban legfontosabb az állandó és biztos hótakaró, amely hónapokig biztosítja a síelést és a ródlizást, az üdülő közvetlen közelében levő síugrósánc pedig a maga nemében páratlan.”

Ami a síelési lehetőségeket illeti, a Nemzeti Sportban december 24-én, szenteste napján már ez olvasható.

„Honvédtiszti tanfolyamok a Mátrában. A mátraházi Vak Bottyán honvédtiszt üdülő, amelyet a múlt hét csütörtökön avatott fel bensőséges ünnepség keretében nagybányai vitéz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, a magyar sísport egyik legkedveltebb és legjobban látogatott központja lesz. A síévad alatt itt adnak egymásnak találkozót a honvédség legjobb tiszti síelői. Karácsonytól március végéig, amíg csak a hó tart, a tisztek, hozzátartozóik és vendégeik részére állandóan díjmentes sítanfolyamok lesznek a legjobb oktatók vezetésével. A sítanfolyamok vezetői között első helyen kell említeni Bilgeri György osztrák ezredest, a világhírű sípedagógust, továbbá Szepes Gyula századost, a többszörös magyar síbajnokot. A sítanfolyamokra az illetékeseknek a mátraházi Vak Bottyán honvédtiszti üdülő gondnokánál kell írásban jelentkezni és az üdülőbe való beutalást kérni.”

A Nagy-Somor-patak az ünnepélyes kapunyitás után is tovább csordogált. Mígnem egy esztendő múltán a Pécsi Napló 1934. december 25-i számában a téli Mátrából írta egy kedves olvasó, elismerő szavakkal:

„A hó hiánya fejtetőre állít mindent, a nők unalomból rendszer nélkül öltöznek, főleg a Kékesen, ami idén felkapottabb Lillafürednél –az árak magasak. A szálló gyönyörű – két éve épült –, berendezése tökéletes, strandja is van, az ünnepekre minden szoba foglalt. Háromszáz méterrel lejjebb – finoman, halkan minden társadalmi konvenciót betartó emberek pihennek – ez a Vak Bottyán tiszti üdülő.”

Végül a kilencven esztendővel ezelőtti életképek – (jobb oldali képünk 1943-ban készült, id. Konok Tamás felvétele) – után essen szó napjainkról…

A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum legutóbbi ülésén (a Honvédszakszervezet híradását felidézve) „napirend előtti kérdésként szó esett a Mátraházán található üdülő bezárásáról. E téma vonatkozásában kiemelten tárgyaltak a dolgozókat érintő munkaügyi kérdésekről, a jelentősen csökkenő szolgáltatási kapacitások okozta helyzetről és az elmaradt, illetve megkésett érdemi egyeztetések következményeiről. Ugyanakkor e témakörben szó esett arról is, hogy elismerésre méltó eredményként az állami szférában történő szinte teljes körű kapacitás leépítés korlátozottan érte el a honvédséget. Ezzel a veszteségek ellenére a katonák számára kiemelt jelentőséggel bíró ingatlanok maradhattak a tárca kezében, beleértve a balatonakarattyai rekreációs központot és a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központot is.” -„

Fotó: archív
Eredeti írás: M. Tóth György