Kós Zoltán 
Egyperces őrületek
– Egyperces őrületek – szatíra
Fichenberg és Buhnzenthál községek tendert írtak ki a télapó ünnepségek során, a körjegyzőség területén található iskolákban és óvodákban, valamint a katolikus idősek napközi otthonában a télapói szerep betöltésére. Gondoltam, írok egy pályázatot, próba szerencse…
Legnagyobb meglepetésemre, a beadott jelentkezések közül az enyémet bírálták el kedvezően, értesítettek is, hogy a megjelölt öltözékemben, a megfelelő időpontokban jelenjek meg a felsorolt helyeken, s biztosítsam a gyerekek és az öregek kulturált szórakozását.
Nem tartottam a feladattól, sokszor léptem fel hódként barkácsboltokban, bohócként gyorsbüfék gyerekzsúrjain, illetve ugyanezen jelmezemben kormányellenes tüntetéseken is. Profinak érezve magamat, időben bementem az oviba. A vezető óvónő mindjárt kioktatott, hogy meg ne próbáljam a gyerekeket a térdemre ültetni, mert a pedofil télapókról terjengő híresztelések miatt, eleve ki akarja zárni még a lehetőségét is a pletykáknak. Sőt, ha lehet ne is ülő helyzetben fogadjam a gyerekeket, mert a piros köpenyem szétnyílása miatti esetleges mutogatós bácsiról szóló pusmogást is zárjuk ki… Így hát, a konyháról kerestek számomra a dadusok egy disznóvágásoknál alkalmatos, rövidebb evezőre hasonlító vér kavaró fakanalat, amin ügyesen egyensúlyozva, kaszinó krupiéket megszégyenítő módon nyújtottam át a picik számára a csomagok legjavát. Néhányat persze elejtettem, de a második leeső után már nem törődtem velük, mert az első után kapva a fakanalammal az egyik földre pottyant csomagért odavetődő gyerek orrát betörtem, aki ezután nekem rontott és megrugdosott. Az óvónő fakezű idiótának nevezett, a dadus a fülembe súgta, hogy a fakanalat alkalmas testüregembe akarja dugni, az anyuka pedig abbahagyta a folyamatos telefonálást a mobilján, és tárcsázta a 112-t, hogy elvitessen a rendőrökkel. Gondoltam, akkor inkább tapossák és rugdossák egymást a kis bicikli tolvajok, ha ilyen türelmetlenek.
Az iskolában már nem volt ennyire egyszerű a dolgom. Az igazgatónő mereven elhatárolódott még a gyerekekkel történő kézfogás ötletétől is. A jó gyerekek listája rövidebb volt, mint a kevésbé jóké, de a kevésbé jó magaviseletűek papírjain sokkal több dicséret, hovatovább magasztalás szerepelt. Fel voltak sorolva a szülők és rokonok által felajánlott támogatások, azzal, hogy a felajánlások teljesítése milyen stádiumban áll, valamint, hogy ha nem érkezik be az ígért adomány, akkor a bizonyítványt a „télapó közbenjárására” lerontja az osztályozó értekezleten, a tanári kar. Az ünnepség ezek után elég szolidan lett lebonyolítva, de az iskolaépületből kifelé jövet néhány alsós a vezetéssel kollaboráló korrupt alaknak nevezett, a felsősök egyszerűen leköcsögöztek.
Gondoltam, az idősotthonban majd kicsit kiereszthetek. Ott nem volt sem szexuális zaklatásra, sem szervilis jellemtelenkedésre utaló beszélgetés. Ellenben az igazgató, aki mellesleg a körjegyzőség nagyobbik településének polgármestere , a sportkör elnöke és professzionális borkóstoló is elpanaszolta, hogy csippendél műsorral akarták az időseket meglepni, de az utolsó pillanatban a felkért művész lemondta a fellépést és most nem tudják, mit mondjanak az öreg hölgyeknek, akik külön emiatt a műsorszám miatt mentek el a múlthéten a fodrászhoz. Amilyen nagy szívem van, beleegyeztem, hogy beugrok a műsorba.
A közönség nagy szertettel fogadott. A csomagosztásnál aranyos-gyerekes módon nevetgéltek és viccelődtek a mamák és papák, némelyik még kényeskedve selypített is az ajándék megköszönésekor. A várva-várt táncos, vetkőzős bemutató bejelentésekor magasra csaptak a szimpátia hullámai. Örömmel tapasztaltam, hogy előkerülnek a ridikülök, s a pénztárcákat kéz közelbe helyezik. Na, mondom magamnak, itt még valami „vadpénz” is leeshet, ha kell belőle az igazgatónak jutalékot adnom, akkor is talált pénz.
Elindult a zene, lassú rock szám. Szép lassan, nehézkesen másztam fel egy asztal tetejére, hogy nagyobb legyen a kontraszt a szám eleje és vége között. Ledobtam a puttonyomat, kicsatoltam az övemet, megszabadultam a köpenyemtől. A nadrágom zsebébe belekerült néhány százas. Kicsit még riszáltam magamat, hadd melegedjen tovább a hangulat. Már kétszázasokat is csúsztattak a zsebembe. Nem tudtam, hogy a hátsóm illegetésének színvonala okozta ezt, vagy csak elfogytak a százasok, de nem is érdekelt. Lerúgtam előbb az egyik, aztán a másik csizmámat. Sajnos a másodikkal eltaláltam egy, a negyedik sorban ülő nénit, épp a homloka közepén. A csizma szára leverte a néni vastag szemüvegét, ami a földre esve darabokra tört. Ez persze nem teljesen így volt, mert nem is darabokra tört, hanem szétrobbant, mint egy kamion szélvédője, szilánkjaival beterítve legalább 6 négyzetmétert az étkező padlózatából. Én odakiáltottam neki a hangzavarban, hogy bocsánat, és még hülyén vigyorogni is próbáltam, félve a következő botránytól. A nénin viszont nem látszott, hogy megsértettem volna ezzel az ügyetlen mozdulatommal, csak hunyorítani kezdett, hogy a rövidlátását korrigálja, majd pedig közelebb jött, egészen az első sorba. Onnan bámult felfelé rám, apróra zárt szemeivel és erősen felhúzott felső ajkakkal és orrcimpákkal, mintha ezzel is segítené a szemhéjainak minél szűkebben tartását. Az egyik tata ekkor odakiabált nekem, hogy semmi baj, Franciska szpídet nyalt a buli előtt, talán észre se vette, hogy fejbe rúgtam és összetörtem a szemüvegét. Ilyenkor teljesen ki van cserélve, csak holnap lesz majd erős kaccenjammerja. Kibújtam a pólómból és bedobtam vaktában a csápoló karok közé. Úgy vetették érte magukat a matrónák, mint a foxi az elhajított gumicsontra. Visszaakasztottam vállaimra a hózentródlim pántjait, és vonaglottam cserebogár pajor módjára. A kantárom alá pedig előbb vörös, majd kék és barna bankókat tűzögettek. Csináltam pár guggolást is, közben kevertem a csípőmmel. Bevallom, kezdett megrészegíteni a könnyen jött siker. Pár perc eltelte után kiléptem a nadrágomból is és azt is elhajintottam. A Franciskaként nevezett néni ekkor már annyira önfeledten integetett a karjaival, különösen azzal, amiben a pénztárcáját tartotta, hogy azt gondoltam, adok neki egy kis extra ajándékot a szemüveg incidens miatt. A fejemen már csak a mikulás sapkában és egy szál tangában, odacsücsörítettem a tomporomat és hosszan, lassan körözgettem az orra előtt, hogy apró szemeivel kiélvezhesse a szerintem sem mindennapi látványt. Nem láttam, mit csinál, de reméltem, kedvét leli az elétárt produkcióban. A zene a vége felé járt már, a szocotthon gondnoka, az előzetesen megbeszéltek szerint a lámpák felét lekapcsolta, én pedig az eladásom megkoronázásaként, egy mozdulattal letéptem magamról az amúgy is csekély méretű alsómat. Utolsó mozdulattal felpattantam terpeszállásba és le akartam kapni a fejemről a még rajtam lévő egyetlen télapókucsmát, de rettenetes nyilallást éreztem a térdemtől a fejem búbjáig. A szemeim kigúvadtak, mint az elemózsiát kereső éti csigának, majd égető fájdalom hasított belém hátulról.
A kórház felé menet, a mentőben, szédületes röhögések közepette elmesélték nekem az orvos és az ápoló, hogy épp abban a pillanatban, amikor gyors mozdulattal felálltam, hogy kihívó pózban fejezzem be az előadásomat, Franciska néni, a szpídtől felspannolva, korát, nemét és egészségi állapotát felülmúlva megragadta a lábaim között előre nyúlva azt a testrészemet, amit az ő kicsi, ráncos és karvaly-karomszerű kezeivel meg tudott. Majd pedig, mint igazi modern asszony, tetszésének kinyilvánítására, a bankkártyáját többször is lehúzta a farpofáim között, hogy biztosan megkapjam a kiérdemelt baksisomat…
Donki 3olte ;-{)
FOTÓ: IKÉ
About the Author
