Kós Zoltán 
A mesterlövész toborzó
„Vékony gyerek volt, de már akkor arról álmodott, hogy katona lesz, sőt mesterlövész. Mindig csak kinevették, Bőhm Hubert szakaszvezető mégis megcsinálta: mesterlövész lett. A Bakonycsernyén felnőtt és a mai napig ott élő katona az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) székesfehérvári toborzóirodáján szolgál és saját tapasztalatait megosztva mesél az érdeklődőknek arról, milyenek a kemény kiképzések, a missziók, milyen a katonaélet.
Miért lettél katona?
Édesapám mellett több katona is szolgált a családban, illetve az ismerettségi körben. Közöttük volt olyan is, aki többször teljesített külszolgálatot Afganisztánban. Ő sokat mesélt arról, hogy milyen a katonalét, hogy jutott el odáig.
Visszatérve a kérdésre, igazából kisgyerekkoromtól kezdve érdekelt a katonaság, a fegyvertechnikai szakképesítést adó Diana Vadász-Felnőttképző Alapítvány Szakképző Iskola és Kollégiumot is ez alapján választottam. Nagy hatással voltak rám a hollywood-i filmek is, különösen amiben mesterlövészek voltak. Innen jött a gondolat, hogy akkor én is lövész leszek.
Aztán hogy alakult a pályafutásod?
Kezdetben hegesztőként helyezkedtem el, de éreztem, hogy az nem az én világom, ezért 2014-ben bementem érdeklődni a székesfehérvári toborzóirodába. Ott elmondták, hogy mik a követelmények, mire számíthatok. Ekkortól célirányosan készültem; fejlesztettem magam lelkileg és fizikailag egyaránt. Közöltem a családommal, hogy márpedig ezt fogom csinálni és felmondtam a munkahelyemen is. Ott egyébként kinevettek, és azt mondták, hamar vissza fogok én oda menni. Aztán nem így alakult, úgymond „csont nélkül” átmentem elsőre az alkalmassági vizsgálaton.
Családod hogyan fogadta, hogy katona leszel?
Mikor még gyerekkoromban erről beszéltem, nem vettek komolyan. Az az igazság, hogy nagyon sovány gyerek voltam, így, amikor azt mondtam: katona akarok lenni, pláne, hogy misszióba is szeretnék menni, kétkedve néztek rám. Én ekkor mindig azt válaszoltam, hogy „Márpedig megcsinálom!”, és sikerült is.
Apám elmesélte a saját tapasztalatait, bíztatott, hogy próbáljam meg, bár akkoriban, bevallom, elég link voltam. Anyám viszont nagyon ellenezte a pályaválasztásom. A természetes féltés mellett az akkori civil fizetésemhez képest a kezdetben kevesebb anyagi juttatás miatt is aggódott. Én viszont mindenáron katona akartam lenni.
Sikerült is! Hogyan alakult eddig a katonai pályafutásod?
A toborzók Tatán ajánlottak lövész beosztást. Az embert próbáló alapkiképzésemet Szentendrén teljesítettem és szerencsésen is indult, mivel épp a tataiak lettek a kiképzőim. Ezt követően Tatára kerültem lövész-karabélyos beosztásba – ahogy mondani szokták egyből a mélyvízbe. A rohamlövész végzettségű Szakálos Péter főtörzsőrmester kezdett el bevezetni a lövész szakmába. Engem már akkor nagyon érdekelt a mesterlövész irány, de azokra a felkészítésekre nem lehetett csak úgy bekerülni: le kellett tenni valamit az asztalra, hogy az emberrel egyáltalán szóba álljanak. Az egyik gyakorlaton a Bakonyban ismerkedtem meg – későbbi jó barátommal –, Bognár József szakaszvezetővel, aki mesterlövész volt. Ő vázolta fel nekem, hogy miről is szól ez a szakterület és milyen plusz terhekkel és egyben lehetőségekkel is jár. Ennek köszönhetően részt vettem számos tanfolyamon és képzésen.
Nagyon érdekes volt számomra a géppuska- és az RPG-képzés. A harctéri életmentő tanfolyamra pedig azt tudom mondani, hogy az talán a Magyar Honvédség legjobb és leghasznosabb képzése! Sok létfontosságú; a civil életben is felhasználható ismeretet ad, az általános egészségügyi ellátástól kezdve egészen odáig, hogy miként kell ellátni egy sérültet, akkor például, ha valaki elesik biciklivel.
Mikor jutottál el végül a mesterlövész felkészítésre és hogy kell egy ilyet elképzelni?
Ez már az első iraki misszióm után volt, 2017-ben. Azt éreztem, hogy a lövész beosztás már nem tud többet adni, épp be akartam adni egy áthelyezési kérelmet, amikor felhívott a vezénylőzászlósunk és felajánlott egy mesterlövész beosztást, ha elvégzem a felkészítést. Azonnal elvállaltam.
Kaptam egy puskát, hogy ez lesz a fegyverem, kezdjek el vele barátkozni. Elmagyarázták, mit miért csinálunk, mi hogy működik a fegyveren, miért és hogyan kell használni. A mesterlövészrajunk parancsnoka, Kerekes Norbert törzsőrmester is elkezdett foglalkozni velem. Egy „elég egyszerű” feladatot kaptam elsőre: 100 méteren olyan szórásképet kellett lőnöm, amivel ők elégedettek lehetnek. Ha nem sikerül, akkor köszönik a részvételt, távozhatok is. Miután ez sikerült, még komolyabban elkezdtek tanítani, folyamatosan jegyzeteltem szinte minden szavukat. Ezalatt már el is küldtek gyakorlásképpen az első versenyemre, egy nagy távolságú precíziós lövészversenyre, ahol sikerült harmadik helyezést elérnem. Ezután még komolyabbá vált a képzésem. Rengeteg elméleti felkészítés következett, többek között ballisztika, meteorológia, különböző képletek, számítások, távolságbecslések… minden, ami ehhez a szakmához kell. A gyakorlótéren megtanultuk hogyan rejtőzködjünk, kezeljük a különböző gyalogsági fegyvereket, miként kell kiépíteni mesterlövész pontot, megközelíteni és elhagyni a helyszíneket. Nagy szerencsém volt, hogy éveken keresztül lövészkatona voltam, mert ezek mind rá tudtak épülni az alapokra, amelyeket Szakálos főtörzsőrmester segítségével sajátítottam el.
Ez a szakterület elég komoly helytállást és sok tanulást kíván, nem csak fizikailag, hanem fejben is rendben kell lenni.
Amikor belekerültem, még kialakulóban volt ez a szakterület Magyarországon, de a kiképzőink mindent megtettek, hogy a lehető legjobb képzést kapjuk. Mert tényleg nagyon fontos elsőre pontos lövést leadni, hiszen a való életben sok esetben nincs esély a második próbálkozásra. Ehhez azonban komoly matematikai számítások is kellenek.
A követelmények is szigorúak voltak. Egy héten keresztül csak elmélet volt, aztán mentünk ki a lőtérre és a kiképzőnk, Debreceni Tibor zászlós feltett öt kérdést. Ha elsőre nem tudtam válaszolni három másodpercen belül, húzott egy strigulát. Ha ötből háromra nem tudtam válaszolni, aznap nem lőhettem. A komplex feladatok során legtöbbször kaptunk egy koordinátát, egy időkorlátot és egy lövéssel kellett eltalálni a célt, ami lehetett akár egy 100 méterre lévő 10 milliméter átmérőjű érme is. Azt is gyakoroltuk, miként találjuk el a betonfal vagy üveg mögé, kocsiba rejtett célokat, mindezt ülve, állva, fekve, tehát minden testhelyzetben.
Egyébként ez a szakterület a folyamatos tanulásról, gyakorlásról szól. A mesterlövész beosztásban lévő katonáknak minden évben vizsgázniuk kell szaktudásukból.
Ahogy látom, a korábban Afganisztánt megjárt ismerősöd elég nagy kedvet csinált a külszolgálathoz. Háromszor volt Irakban, egyszer Koszovóban.
Annak idején ő részletesen elmesélte, hogy milyen volt odakint, mik a követelmények, miként lehet oda kijutni. Mivel Irakban nincs mesterlövész beosztás, ott géppuskás voltam mindhárom alkalommal, Koszovóban viszont mesterlövész. Utóbbi beosztáshoz a felkészítés keményebb volt. Két hónapon keresztül hajnalban keltünk, dolgozatírás is volt, hisz elméletben is tudni kell mindent. Aztán kimentünk a lőttérre és pisztollyal, karabéllyal, mesterlövészpuskával gyakoroltunk. Folyamatosan ezt csináltuk, mindig ez járt az ember fejében. Ez viszont kell is. Ez olyan szakma, amivel otthon is foglalkozni kell.
Melyik volt a legemlékezetesebb missziód?
Az első misszió, nyilván az újdonság varázsa miatt már eleve hatalmas élmény volt, de szerintem ezzel sokan így vannak. A második, szintén iraki külszolgálatra is szívesen gondolok vissza. Ott tényleg különösen összetartó, bajtársias közösségünk volt. Egyébként minden misszió hasznos, hiszen ott olyan készségeket lehet fejleszteni különböző – akár éles – helyzetekben, ami pótolhatatlan tapasztalatot jelent a későbbiekben. Összességében elmondhatom: a haderőben 180 fokos fordulatot vett az életem: a korábbi linkséget felváltotta a tanulás és a folyamatos fejlődés!
Hogyan lettél toborzó?
Úgy éreztem eljött a váltás ideje. Sokat ingáztam Tata és Bakonycsernye között, de utóbbi helyen felépítettem magamnak egy házat, egy biztos életet. Eddig inkább a sok távollét jellemezte az életemet, köztük kül- és határszolgálati feladatok, a szakma legapróbb részleteinek megismerése, ma már viszont abban a korban vagyok, hogy ideje lenne megállapodni, családot alapítani.
A legkézenfekvőbb választás Székesfehérvár volt, megcéloztam a toborzóirodát, ahol annak idején a katonai pályám indult. Elöljáróim megértőek voltak, engedélyezték az áthelyezésemet, így ősztől a székesfehérvári hadkiegészítő és toborzóirodán szolgálok.
Milyen itt nálunk, milyen feladataid vannak?
Jól érzem magam. Jelenleg az ügyviteli részlegen vagyok, de a toborzásban is részt veszek: bemutatom a fegyvereket és a saját tapasztalataimat megosztva mesélek arról, milyenek a kemény kiképzések, a gyakorlatok, a missziók, milyen ez a katonalét.
Nagyon örülök, hogy Németh Andor alezredes, a központparancsnokom támogatja, hogy tudjam gyakorolni a mesterlövész szakmát is. Ez fontos számomra, mert az évek során nagyon megszerettem. A közelmúltban is részt tudtam venni egy mesterlövész versenyen. Legutóbb, már az MH KIKNYP állományában a Klapka-Tactical Mesterlövészkupán Military Standard kategóriában az egyéni versenyben bronz, csapatban aranyérmet szereztem. A kétnapos verseny összesített pontja alapján pedig a második helyen végeztem.
Találkoztam olyan régi ismerősökkel, akik egykor azt gondolták, hogy nem nekem való ez a hivatás. Valaki irigykedik, más azt mondja, ezt bárki meg tudná csinálni. Én mindig próbáltam határt húzni a szakma és a magánélet közé, így az ismerőseim sok mindent nem tudnak, nem látják a mögöttes tartalmat. Ez viszont nem is fontos, az a lényeg, hogy én látom és szeretem ezt csinálni.
Forrás: az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Facebook-oldala”
About the Author
