Itt a tavasz! A gondos háziasszony ilyenkor alaposan kitakarít. Ablakot pucol, kimossa a függönyöket, kiporolja a szőnyegeket. S persze a kukába vágja a sok szemetet, ami a téli hónapokban beférkőzött a lakásba.
Higgyék el, még a legtisztább lakásban is akad szemét! Néha észre se vesszük, vagy ami a legrosszabb, megszokjuk. Hozzászokunk az eldobott papírokhoz, a hegyekben álló régi újságokhoz, a por se tűnik fel a vázákon.
A mi nagy-nagy lakásunk, a közélet sem kivétel. Ha a politika ablaka piszkos, nem csak az a baj, hogy megszólják az emberek. A nagyobb baj az, hogy nem látunk ki, és nem vesszük észre, hogy odakint mi van. Szóval, ne udvariaskodjunk a közélettel! Szemét itt is van, takarítani itt is kell!
Az elhíresült kegyelmi ügy megmutatta, hogy a Sándor-palotában sem minden makulátlan, s a tisztaságra itt mindennél jobban kellene ügyelni.
Az ellenzékiek úgy érezték, hogy végre eljött az ő idejük. Nem kell várni mindenféle választásra, nem kell törődni alkotmányos hercehurcákkal. Egy-két jó gyűlés, és kitakarítják a Karmelita- kolostort is.
Takarításon persze nem ablakpucolást értettek, legfeljebb ablaktörést, de arra szerencsére nem került sor. A pesti nép nem mozdult rá az ellenzéki gyűlésekre. Sokan érezték úgy, hogy a káromkodás nem politikai program, hanem szemét, aminek nincs helye a mi életünkben.
Nyilván feltűnt az is, hogy a parlamenti ellenzék bort iszik és vizet prédikál, azaz nagy takarítást akar a kormány háza táján, miközben az ellenzéki pártok és az ellenzéki önkormányzatok belefulladnak a saját szemetükbe.
A miniszterelnök becsületére legyen mondva, gyorsan reagált. Felismerte, hogy a hajón most kell rendet tenni, s ráadásul mindenütt, a gépháztól a parancsnoki hídig.
Nem könnyű feladat. A Fidesz-hajó régóta úszik. A veszélyhelyzeteket kezelték, nem süllyedt el a hajó. De tizennégy év alatt sok por rakódik le. A gazdasági válság, a háborús helyzet sok mindent belesodort a közéletbe, a politikába, aminek nem kellene ott lennie. A szemetet a politikában is emberek csinálják, de vajon időben oda figyeltek-e a szemetelőkre.
Ne szaporítsuk a szót! Tavasz van, tavaszi nagytakarítást kell csinálni, és nem is akármilyét, hanem nagyot!
Az igazi nagytakarításhoz persze mindent fel kellene forgatni. Például megszüntetni azt, hogy a politika pénzkereső állás legyen, amiből néhány ezer ember rohadtul jól megél, és nem kell törődni azzal, hogy milliók meg sokkal rosszabbul élnek. A látszatra illene adni, de az is elég négy évente egyszer, a választások idején. A hivatásos politizálás minden közéleti szemét legfőbb forrása, a hatalommal visszaéléstől kezdve a közpénzek lenyúlásán át az állami vagy önkormányzati szintre emelt korrupcióig.
Tudjuk, hogy a mai rendszer termeli a szemetet, és a négy évenkénti választások ritkán vezetnek nagy takarításhoz. Olyan igazihoz, népi nagytakarításhoz pedig soha.
Az ellenzék folyamatosan „rendszerváltásról” prédikál, de valójában szó sincs rendszerváltásról. Ők nem akarják leváltani a pénz uralmát, nem akarják a hatalmat a nép kezébe adni. Maguknak akarják a hatalmat, hogy ők, barátaik és üzletfeleik élvezhessék.
De ez nem azt jelenti, hogy bele kell nyugodnunk a szemétbe. A választás, a kampány arra jó, hogy ébresszük embertársainkat, sőt önmagunkat is. Nem szabad természetesnek venni a szemetet.
Magyar Péter feltűnésén nem lelkesedni kell, és az igazság kimondójának, a jövő emberének tekinteni. A mostani közéleti mocsok hozta őt felszínre, nem különb a mocsok többi szereplőjénél.
A választás előtt azon kellene elgondolkodnunk, hogy az Európai Parlamentbe olyan emberek akarnak pályázni, mint amilyenek mi vagyunk. Elhisszük, hogy Dobrev csak int egyet a varázspálcájával és úgy fogunk élni, mint az osztrákok? Bedőlünk a mesének, hogy béke helyett az európai hadsereg a megoldás a háborúra?
Ha mi vezetnénk Budapestet, hagynánk a rendetlenségét, a szemetet? Engednénk a közlekedési káoszt, amit hozzá nem értő vezetők ideológiai felindulásból előidéztek? Mi is osztogatnánk a közpénzt a haverjainknak, ahelyett, hogy szociális lakásokat építenénk?
A válaszunk világos. Nem, és nem! Ezek az emberek nem olyanok, mint mi vagyunk. Nem ismerik a mi életünket, a mi gondjainkat. Nem a mi életünket akarják jobbá tenni, hanem a sajátjukat még gazdagabbá tenni a mi kárunkra, a mi számlánkra.
Ha mindezt tudjuk, menjünk mi az Európai Parlamentbe és az önkormányzatokba! A Munkáspárt jelöltjei nem az úri világból jönnek, közülünk valók. Ők értünk és velünk fognak dolgozni.
Szavazzunk rájuk! Legyenek ők ott, ahol rólunk döntenek! Legyen nekünk beleszólásunk a döntésekbe!
A nagytakarítás ott kezdődik, hogy akarnunk kell! Ha nem akarjuk, ha beleszokunk a szemétbe, akkor nem leszünk különbek azoknál, akik csinálják a szemetet! Szóval, akarjuk a tavaszi nagytakarítást, de nagyot! És kezdjük is el!
