Kós Zoltán 
Bótrágy, ahol a hagyományok élnek │ KISZó-riport
„A határzóna miatt katonai ellenőrzőponton kell áthaladnunk. Csak nők ülnek az autóban, így a kiskatona egy kedves bólintással továbbenged. Amennyiben férfi is tartózkodott volna a járműben, iratellenőrzésre is sor kerül volna. Csak úgy, mint a legtöbb kárpátaljai falu, Bótrágy is békésnek és egyben üresnek hat. A főutcán sétálva egyetlen kerékpáros jön velem szembe, egy idős néni pedig a kerítés mögül fürkész. Az emberek dolgoznak. Aki maradt, teszi a dolgát a helyén. Az önkormányzat becslései szerint a munkaképes lakosság nagyjából negyven százaléka vándorolt ki az elmúlt években Bótrágyról és Haranglábról. Panaszra viszont nincs okuk, és azt is elmondták, miért.
Az itteni lakosok nagy része mindig is gyárakban, varrodákban, illetve a közeli termálfürdőben, és a helyi oktatási intézményekben vállalt munkát.
Hamarosan fűrészáruval foglalkozó, elsősorban préselt falapokat készítő céget fognak beüzemelni a községben,
ami mintegy kétezer embernek biztosít majd munkahelyet – tudtuk meg Markó János polgármestertől, aki 2012-től tölti be a tisztséget.
A Bátyúi kistérséghez tartozó településen a legutóbbi adatok szerint 1860-an élnek, a tőle két kilométerre lévő Harangláb társközségében 790-en. A települések magyar lakosságának aránya még mindig 80 százalék fölötti.
Megtudtuk, az emberek az utóbbi időben inkább már bérbe adják a mezőgazdasági földjeiket, ahelyett, hogy saját maguk művelnék meg. Az AgroLucski mezőgazdasági nagyvállalat a legnagyobb befektető a környéken. A vonat- és buszközlekedés megoldott, a gyárak külön járatokat is indítanak a munkásaik fuvarozására. Az útjavítás, forráshiány miatt, egy szakaszon megakadt, de amint stabilizálódik az ország helyzete, újra napirendre kerül a téma – ígérik. A mellékutcák, amelyek az önkormányzathoz tartoznak, karban vannak tartva, csak úgy, mint az árkok, töltések is. A polgármester elmondta, a háború végét várják, mert addig nem is igazán tudnak semmilyen nagyobb felújításba belekezdeni. A költségvetés jelentős része hadi kiadásokra megy. A bátyúi kistérségből és a községből is számos férfi harcol a fronton, akiket a közösség támogat. Lehetőségeikhez mérten a menekülteket is segítik.
Markó János emlékeztetett, az Ukrajnai Vöröskereszt támogatásával tavaly nekiláttak Bótrágyon egy 32 család befogadására alkalmas menekültszálló létrehozásának, ami hamarosan elkészül.
A háború kirobbanásakor, a határátkelőhely közelsége miatt, Haranglábon is rengeteg menekült haladt át, illetve töltött el hosszabb-rövidebb időt. Az ideiglenesen áttelepültek az iskolában voltak elszállásolva. A legtöbben 2022 augusztus végéig maradtak. Enyhült a helyzet. Már kevés menekült él a környéken.
A polgármester nem szeret panaszkodni, sőt, inkább büszkélkedik, hiszen van mivel:
a helyi hagyományőrző csoport, minden nehézség ellenére is olyan aktív, amit bármelyik más település megirigyelhet.
A művelődési ház a községháza épületében kapott helyet. Izsák Erzsébet szakkörvezető fogadott minket, akiből csak úgy áradt a lelkesedés és a jövőbe vetett hit. A művelődési ház és a hagyományőrző csoport célja a magyar kultúra, ezen belül a magyar folklór és népi hagyományok ápolása, azok átörökítése. Erzsébet 2009-től tagja a Bokréta hagyományőrző csoportnak, amit immár hét éve ő vezet. A szakkör 20 nőből és 5 férfiból áll, a háború óta a számuk a felére csappant, a lelkesedésük viszont nem csökken. A tagok egymást segítik, önerőből és önszorgalomból végzik a tevékenységeket, ápolják a hagyományokat.
Konkrétan 7 olyan hagyományőrző műsorral rendelkeznek,
amely autentikusan bemutatja azokat a tevékenységeket, amelyeket a nagyszüleink még szinte napi rendszerességgel végeztek: fonás, tollfosztás, kukoricahántás, lekvárfőzés, pokrócszövés, kalásztépés, illetve felidézik a lakodalmas hagyományokat is.
– Nem hagyjuk feledésbe merülni, hogy régen hogyan történtek ezek az események – jegyzi meg Izsák Erzsébet. – De nem csak azt mutatjuk be, hogyan zajlott ez régen, hanem a hangulatot is átadjuk! Annyi sok energiát belefektetünk ebbe, örülünk, hogy az emberek értékelik, és minden évben eljönnek ezekre az alkalmakra. Igyekszünk mindig kicsit színesíteni, finomítani rajta. Hetente találkozunk, ötletelünk, próbálunk, táncolunk, énekelünk, megéljük a hagyományokat.
Célunk, hogy valami olyasmit mutassunk be, ami érték, a múltunk része, de még a középkorúak emlékeznek rá, akár művelték is, és a mostani generáció, a fiatalok számára érdekes, az újdonság hatásával bír.
A jövőben a csigatészta-készítést szeretnénk még felvenni a repertoárunkba. Az idősebbek gyúrnák és nyújtanák a tésztát, a középkorúak készítenék a csigákat és mutatnák a fiataloknak, akik pedig gyakorolnák. Ez így ment évszázadokon keresztül, miért szakítanánk meg ezt a gyönyörű hagyományt?
Ottjártunkkor a szőttes kiállítás volt megtekinthető, ami az óvodásoknak óriási élményt jelentett, a kicsik még sosem láttak korábban szövőszéket. Holott a szövésnek a mai napig nagy divatja van Bótrágyon, de sokan hímzéssel is foglalkoznak még. Erzsébet elárulta, szükségük lenne egy szakképzett koreográfusra is, mert a lelkesedésük nem pótolja a szakmaiságot.
Legnagyobb vágyuk pedig, hogy végre felújítsák a kultúrházat. Ám erre egyelőre nincs lehetőség, most a hadi kiadások élveznek prioritást…”
Címlap fotó: KISZó
Eredeti írás: Simon Rita (Bótrágy)
About the Author
Nagy István 
