Nagy István 
Június 12-e ünnep Oroszországban. Az új korszak új ünnepe. Eleinte a nevéről is vita volt. Nem háborús győzelemnek, nem forradalomnak állít emléket, és valláshoz sem kötődik. A máról szól, Oroszország önálló útjáról, függetlenségéről és szuverenitásáról. Így lett Oroszország Napja.
A nyugatot bosszantja ez a nap. Még hogy független, szuverén és magabiztos Oroszország? Hogy jönnek ők ehhez? A nyugat éppen, hogy megszabadult a „vörös veszedelemtől”, visszaszorította az oroszokat Ázsiába, és most újra itt dörömbölnek a civilizált nyugat kapuin?
Pedig csupán arról van szó, hogy Oroszország visszatalált önmagához. Közölte a világgal, hogy a szuverenitását komolyan veszi, kibékült történelmével, és meghatározta helyét az átalakuló világrendben.
Oroszország nem tett többet, mint bármely más, önmagát tisztelő független állam tesz. Maga dönt sorsáról, nem engedi, hogy mások diktáljanak. Saját törvényei érvényesek és nem azok diktátumok, amelyeket a nyugat nemzetközi jogként igyekezik ráerőltetni másokra. A nemzetközi jogra szükség van ma is, ezzel Oroszország sem vitatkozik, de csak az egyenlőség, és egymás tiszteletben tartása alapján. Teremtsünk hát új világrendet, amely ezekre az elvekre épül!
Amíg Amerika az eltörléskultúrát hirdeti és maga alatt vágja a fát, Oroszország gondosan kiválogatja a múlt köveiből mindazt, amire lehet ma is építkezni. A Szovjetunió elvesztése eléggé megrázta a társadalmat ahhoz, hogy ne akarjanak új sebeket ejteni. Egyre többen értik, hogy a múltban nem volt minden rossz. A második világháborús győzelemhez nem csak az nép hősiessége járult hozzá, hanem a gazdaság szervezésének szocialista módszerei is. Akkor pedig nem szégyen okulni belőle!
Amerika módszeresen szuggerálja Európa népeinek: rettegjetek! Oroszország lerohanja Európát! Pedig az elmúlt évtizedekben éppen Amerika hatolt be Kelet-Európába és érte el az orosz határokat.
Oroszországnak nem kell újabb terület, van neki elég. A 780 ezer négyzetkilométer területű Habarovszki Kormányzóságban elférne egymás mellett Németország és Lengyelország.
Oroszország azokért a területekért küzd, amelyeket elvettek tőle, s ahol ma is oroszok élnek. Nem lehet kétféle mércét alkalmazni. Ha a mi szívünk megdobban, amikor az erdélyi vagy a kárpátaljai magyarok fájdalmairól hallunk, akkor meg kell értenünk, hogy az oroszok szíve is megdobbant a Krím vagy a Donbasz orosz lakosságának kiáltására.
Trianont mi is siratjuk, a magyar parlament épületére kifüggesztették a székely zászlót, folynak a nemzetegyesítő politikai és kulturális akciók. Oroszország tovább tudott lépni. A Krím és Donbasz csatlakozott Oroszországhoz, mert ez volt az orosz emberek vágya.
Amerika az oroszokat vádolja azzal, hogy a nyugat ellen szervezkednek, miközben éppen ők hoznak tető alá oroszellenes koalíciókat. Kibővítették a NATO-t. A Ramstein formátumú együttműködésben ötven államot hoztak össze. „Ukrajnai békekonferencia” fedőnévvel Svájcba akarták csalni a világ nagy részét. De a többségnek szerencsére van esze: békét kötni csak Oroszországgal lehet, és nem Oroszország ellen.
A nyugat ma keresztes háborút szervez Oroszország ellen. A koalíciós háborút nem most találták ki. Napóleon seregében nem csak franciák harcoltak, hanem németek, lengyelek, olaszok, ráadásul rájuk dolgozott az akkori nyugat hadiipara.
Hitler is úgy indult neki Oroszországnak, hogy előbb maga alá gyűrte Nyugat-Európát annak gazdasági potenciáljával együtt. A németek mellett ott voltak a spanyolok, olaszok, románok és mi, magyarok is. És tudjuk, hogy történt. A németek parancsoltak, a magyarokat küldték harcba. Előbb pusztuljon a magyar, csak utána a német!
A nyugat a sarokba akarja szorítani, megalázó vereséget akar az oroszokra mérni. Pedig tudják, hogy nem sikerült se Napóleonnak, se Hitlernek. Tudják, hogy ehhez nincs ereje a nyugatnak. Tudják, hogy saját népeik se akarják.
Tudják azt is, hogy Oroszország nem akarja ezt a háborút, de megvívja, ha rákényszerítik, és a győzelemig nem adja fel.
Most még meg lehet állítani a gépezetet. Most még lehet hallgatni a józan észre. Most még le lehet ülni tárgyalni. Holnap már késő lehet.
Békét akarunk. Mi többet mondunk, mint a hivatalos politika. Győzzön Oroszország!
Ha az ukránok valamilyen csoda folytán győznének, ez nem a sokat szenvedett ukrán nép diadala lenne. A nyugat, Amerika, a NATO kapna szabad utat Kelet-Európa bekebelezésére. A független Magyarország is megmaradna történelmi emléknek.
A nyugat háborús politikája mögött óriási erők állnak, amelyek a tőkés világ válságát a fegyverkezés, a háborúk, a pusztítás útján akarják megoldani. Mi békét akarunk, de kevesek vagyunk a katasztrófa elkerüléséhez. Erős Oroszországra, magabiztos és sikeres orosz népre, a békét akaró erők legszélesebb együttműködésére van szükség.
Boldog ünnepet, Oroszország!
About the Author
Kós Zoltán 
