Nagy István 
Elnökök vagyunk, az Európai Unió soros elnökei. Mi, mindnyájan. Az EU-legendárium szerint a soros elnökséget nem egy ember, hanem egy tagállam látja el. Szóval, én, te, ő, mi, ti, ők, mindannyian.
Úgyhogy a reggelt kezdjék mindjárt az EU-himnusszal! Ha utálják a főnöküket, a gazdagokat, a rendőröket, a migránsokat, vagy csak a szomszédjukat, mondják büszkén, hogy „testvér lészen minden ember” és lelkükben mindjárt lángolni fog az „égi szikra szent öröm.”
Ha vásárolni mennek, ne háborogjanak, hogy megint drágább lett minden. Ne kapják fel a vizet, hogy a SPAR azzal tölti ki dühét a kormányon, hogy a romlott almát nem szedi le a polcról, hadd legyen rohadt a többi is.
Nem érdemes! Elnökök lettünk, úgyhogy élvezzék a „fényözönt”, ami az EU-himnusz szerint ránk tündököl.
Tizenhárom és fél évet kell várni arra, hogy valaki elnök legyen. Persze, ha ki nem lökik a sorból. Már a 2011-es magyar EU-elnökség sem ment simán. Akkor a médiatörvény miatt kötöttek bele a nyugatiak a kormányba. Nem azt tették szóvá, hogy a Munkáspárt nem kap médiát, meg hogy a szocializmust nem lehet dicsérni. Az volt a bajuk, hogy Orbánék a kétharmados győzelmüket balga módon úgy értékelték, hogy ezentúl a médián nem fele-fele alapon kell osztozkodni. Akinek kétharmada van, annak kétharmad jár. Nem is értem, Orbánék nem tudták, hogy „testvér lészen minden ember”?
A rohadék nyugatiak most is ki akartak nyomni bennünket, mondván Magyarországon nincs jogállam. Nem vágunk jópofát az oroszellenes szankciókhoz, meg milyen undorító módon flörtöl Orbán Putyinnal és a kínaiakkal. Egyesek egyszerűen nem bírják Orbán ábrázatát és ilyen ne parancsolgasson nekik! Végül is nem sikerült elvenni a soros elnökséget, na nem a józan ész miatt. Páran rájöhettek arra, hogy ha ma kiebrudalják a magyarokat, holnap rájuk is sor kerülhet.
Na, de most végre megint elnökök vagyunk! Ha túl vannak az Örömódán, érdemes egy kicsit számolgatni. Mit nyerünk és mit veszítünk?
A 2011-es elnökségünk 22 milliárd forintba került, az idei nyilván ennél jóval többe. Akkor egy kiló fehér kenyér 280 forintba került, ma 875 forintba. És ez csak az átlagár. Ha jobbat akarsz, fizess többet! Az EU-s banda finom emberekből áll, azoknak nem lehet az albán pékségből hozatni a kenyeret. Nem is beszélve egyebekről! Úgyhogy, ne filléreskedjünk, a dicsőségnek ára van!
A magyar kormány nagy lelkesedéssel készült. Meg akarja mutatni a „magyar nemzet találékonyságát, kreativitását, stratégiai gondolkodásmódját és rafináltságát”, a jelkép ezért lett a Rubik-kocka.
A prioritásaink szinte fantasztikusak. Növelni Európa versenyképességét, ráadásul „holisztikus megközelítésben”. Ha jól értem, ez azt jelenti, hogy átfogó javításról lenne szó, amivel ráadásul mindenki jól jár. Nem akarok ünneprontó lenni, de megkérdezték erről a nagy monopóliumokat, amelyeket csak egy dolog érdekel, az ő profitjuk?
Aztán itt van az európai védelmi politika. Az EU-országok többsége Amerikától vesz fegyvert, a többiek a németektől, franciáktól. A magyarok a német Rheinmetallra fogadtak és kemény milliárdok mennek tankgyártásra, amelyek persze nem magyarok, hanem németek. A pénz is számít, de az elv, azzal mi lesz? Most akarunk európai szuperállamot, vagy nem akarunk? Mert, ha nem akarunk, akkor nem kell közös hadsereg, közös hadiipar, közös védelmi politika.
Nagyon izgalmasnak ígérkezik a „következetes és érdemeken alapuló bővítéspolitika.” Hogy pontosan mit jelent az érdem, ne firtassuk, mert az a kevés illúzió is elszáll belőlünk az európai demokráciáról, ami talán még él bennünk. Mi a valós helyzet? A magyar kormány a balkániak felvételét nyomja, mert a magyar tőke esélyei arra felé a legjobbak. OTP-fiókokkal és MOL-kutakkal máris tele van a Balkán.
Igen ám, de a nyugat szíve vágya Ukrajna. Na nem a csóró ukrán népet akarják felemelni a nyomorból. Ukrajna EU-tagsága megkönnyítené azoknak az európai nagyvállalkozóknak az életét, akik már felvásárolták az ukrán földeket és nagy pénzeket remélnek a háború utáni helyreállítási tortából is.
Szeretném leszögezni, hogy Magyarországnak nem lehet érdeke, hogy egy hatalmas ország, ráadásul a szomszédunk EU-tag legyen. Ezt tudja a kormány is, de aligha tudja megakadályozni. A románok EU-tagsága se volt érdekünk, mégis belementünk.
Nem sorolom tovább a terveket. Nem csak azért nem, mert minden soros elnökség csak félévig tart. Ezek a lépések, ha sikerülnének is, amit nem hiszek, nem oldanák meg az alapvető problémát. A fő probléma pedig az, hogy a kapitalizmus szülte a mai Európa minden gondját, a demográfiai válságtól a háborún át a migrációig. Ha ezeket meg akarjuk oldani, a kapitalizmust kell megváltoztatni, az emberek, a népek érdekét helyezni a pénz, a tőke érdekei fölé.
Ez nem szerepel a magyar kormány prioritásai között. Ezt Európa dolgozóinak, Európa népeinek, köztük a magyar népnek kell napirendre tűzni. Minél előbb!
About the Author
Kós Zoltán 