2024. augusztus 5-től megszűnt a távolsági kiegészítő jegy az emelt szintű szolgáltatást nyújtó Volánbusz-járatokon, ezzel egyidejűleg új, fakultatív helyfoglalási rendszert vezettünk be távolsági járatainkon. Az új helyjegy jelenleg kizárólag a Budapestről induló vagy oda érkező távolsági autóbuszokon vehető igénybe. A helyjegy a MÁV appban – ahol már minden távolsági és helyközi buszjáratra váltható menetjegy – és a jegy.mav.hu felületen is megvásárolható, a pénztárak és a MÁV-START automatái mellett. Célunk, hogy a fejlesztéssel még kényelmesebbé tegyük az utazást.
Budapestről induló távolsági autóbusszal utazom. Távolsági kiegészítő jegyet is kell váltanom a bérlet vagy a buszjegy mellé, ugye?
Nem! A távolsági kiegészítő jegy 2024. augusztus 5-től megszűnt, helyette egyes járatokra, meghatározott megállóhelyektől, fakultatív jelleggel helyjegy váltható.
Helyjegy jelenleg kizárólag azokra a Budapestről induló vagy oda érkező járatokra váltható, amelyek járatszáma 1010 és 1257 közötti (ez alól kivétel az 1120-as járatszám!). A járatszám megtalálható a Volánbusz honlapján, a MÁV appban, a jegy.mav.hu oldalon, a MÁV-START automatáinak jegyvásárlási felületén, az autóbuszok viszonylatkijelzőjén/viszonylatjelző tábláján, valamint az autóbusz-állomások és megállóhelyek tájékoztató kijelzőin, tábláin.
Azon járatok esetében, amelyek járatszáma nem négyjegyű vagy a négyjegyű járatszám nem 10-zel, 11-gyel vagy 12-vel kezdődik, az utazási lehetőségek nem változtak: a korábbiakhoz hasonlóan nincs szükség és nincs is lehetőség helyjegy vásárlására.
Kötelező helyjegyet váltani?
Nem, de mindenképpen javasolt, mert csak azoknak lesz biztosan ülőhelyük, akik rendelkeznek helyjeggyel. A helyjegyet vásárlók csúcsidőben, fokozott utasforgalom mellett is fix ülőhelyen, kényelmesen tölthetik utazásukat.
Ha nem váltok helyjegyet, lehet, hogy nem férek fel a járatra?
Igen, előfordulhat! Az érintett járatokon a helyjeggyel nem rendelkező utasok – a szabad kapacitás erejéig – a szabadon maradt ülőhelyeket foglalhatják el. Amennyiben nincs több szabad ülőhely, a járat nem tud több utast elszállítani, abban az esetben sem, ha az utas érvényes menetjeggyel rendelkezik, helyjeggyel viszont nem!
Mely járatokra lehet helyjegyet váltani?
Helyjegy jelenleg kizárólag azokra a Budapestről induló vagy oda érkező járatokra váltható, amelyek járatszáma 1010 és 1257 közötti (ez alól kivétel az 1120-as járatszám!). A járatszám megtalálható a Volánbusz honlapján, a MÁV appban, a jegy.mav.hu oldalon, a MÁV-START automatáinak jegyvásárlási felületén, az autóbuszok viszonylatkijelzőjén/viszonylatjelző tábláján, valamint az autóbusz-állomások és megállóhelyek tájékoztató kijelzőin, tábláin.
Azon járatok esetében, amelyek járatszáma nem négyjegyű vagy a négyjegyű járatszám nem 10-zel, 11-gyel vagy 12-vel kezdődik, az utazási lehetőségek nem változtak: a korábbiakhoz hasonlóan nincs szükség és nincs is lehetőség helyjegy vásárlására.
Köztes megállóból lehet-e helyet foglalni?
Elsődlegesen a Budapestről induló és Budapestre érkező járatokra lehet jegyet venni, jellemzően csak a járat kiindulási állomásától.
Ha váltottam helyjegyet az induló autóbusz-állomástól, felszállhatok a járatra egy másik (köztes) megállóban is?
Ha van még szabad férőhely, akkor igen. A lefoglalt ülőhelyet ugyanis csak a járat indulási helyén tudjuk fenntartani. Amennyiben az utas nem jelenik meg a járat indulásakor, a helyét elfoglalhatják a helyjeggyel nem rendelkező utasok.
Oda- és visszaútra is megválthatom a helyjegyet?
Igen, de oda- és visszautazás esetén külön-külön, járatonként kell megvásárolni a helyjegyet.
Több személy részére is válthatok helyjegyet? (Például országbérlettel rendelkező vagy életkora miatt ingyenesen utazó rokonomnak, ismerősömnek, akivel együtt utazom?)
Igen, egy utas több, vele utazó személy részére is tud jegyet váltani.
Mikortól vásárolható meg a helyjegy egy adott járatra?
Általánosságban a távolsági autóbuszokra legkorábban 60 nappal az adott járat indulása előtt lehet helyjegyet venni, a legtöbb járat esetében az indulás előtti 60 percig biztosítunk jegyvásárlási lehetőséget.
Akkor is megvásárolhatom a helyjegyet, ha nem váltok buszjegyet, mert bérlettel vagy díjmentesen utazom?
Igen. A helyjegy minden érvényes ország- és vármegyebérlet, napijegy, továbbá a jogszabály alapján ingyenes utazási lehetőséget biztosító valamennyi igazolvány és igazolás mellé megvásárolható.
A helyjegy megváltása nem kötelező, de a garantált ülőhely érdekében érdemes bérlet, illetve elővételben megvásárolt menetjegy mellé is megváltani ugyanúgy, ahogy a napijeggyel egy időben. Ez a MÁV appban a „Csak helyjegyet szeretnék” és a „Helyjegy 2. osztály” opció kiválasztásával, illetve a jegy.mav.hu felületen szintén a „Csak helyjegyet szeretnék” és a „Helyfoglalással” szűrő beállításával tehető meg.
Mennyibe kerül a helyjegy? Ingyenes?
A helyjegy nem ingyenes. A pénztárakban és az automatákban egységesen 300 Ft-ba kerül, függetlenül az utazás távolságától, az utas életkorától, valamint attól, hogy mivel utazik (jeggyel, bérlettel, napijeggyel, igazolvánnyal, igazolással – függően az egyéb feltételektől). Az online vásárolt helyjegy ára 5% kedvezményt tartalmaz, így csak 285 Ft-ba kerül.
Hol vásárolhatom meg a helyjegyet?
A Volánbusz-helyjegy az alábbi csatornákon váltható meg:
- a MÁV appban (a vásárlás folyamata az alábbi videóból ismerhető meg);
- a jegy.mav.hu felületen, akár a pontos üléshely kiválasztásával a grafikus felületen;
- a Volánbusz és a MÁV-START pénztáraiban;
- a MÁV-START automatáiból.
Az autóbusz-vezetőktől lehet helyjegyet vásárolni?
Nem! Helyjegy csak az előző válaszunkban felsorolt módokon vásárolható.
Buszjegyet a MÁV appból?
Igen! A kiválasztott viszonylatra szóló helyközi Volánbusz-jegyek már minden buszjáratra megvásárolhatók a MÁV appban is, ráadásul 5%-os kedvezménnyel (ahogyan a jegy.mav.hu felületen is).
Fontos: helyi járatokra nem váltható jegy! További információ a témában: https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/mav-app.
Hogyan lehet konkrét helyet foglalni?
A MÁV appban a „Szolgáltatások” alatt a „Helyjegy 2. osztály”-t kell megjelölni, ha csak helyjegyet szeretne vásárolni, úgy a „Keresési feltételek” menüpontban ki kell választani a „Csak helyjegyet szeretnék” opciót is. A „helytulajdonság választása” opció beállítását követően igény szerint lehet folyosó vagy ablak melletti helyjegyet foglalni. A foglalás folyamata az alábbi videóból ismerhető meg:
A jegy.mav.hu (ELVIRA) felületén a „Részletes keresés”-re kell kattintani, és a szűrők között be kell kapcsolni a „Helyfoglalással” opciót. Ha csak helyjegyet szeretne vásárolni, úgy a „Csak helyjegyet szeretnék” funkciót is be kell kapcsolni, majd a grafikus helyfoglalás segítségével kiválasztható a kívánt ülőhely. A foglalás folyamata az alábbi videóból ismerhető meg:
Megválthatom a helyjegyet a Volánbusz eddigi online értékesítési rendszerében is?
Nem! A Volánbusz által eddig használt online értékesítési rendszer weboldala már nem érhető el.
Hogyan lehet érvényesíteni a megvásárolt helyjegyeket?
Az elővételben vett jegyeket minden esetben be kell olvasni az autóbusz fedélzetén működő validátorral. Ezért célszerű már a felszállás előtt előkészíteni az online csatornákon (jegy.mav.hu, MÁV app) megváltott elektronikus, illetve a pénztárban vagy automatában vásárolt, papíralapú jegyeket, és természetesen az esetleges kedvezményre jogosító dokumentumokat is. Az online megváltott helyjegyeket (a jegy.mav.hu oldalon vásároltakat is) az utasok a MÁV appban tudják bemutatni a validátoros beolvasáshoz.”