Hetek óta sajátos csata szemtanúi vagyunk. Kezdődött azzal, hogy az oktatás országos vezetői betiltották az iskolákban az okostelefonok használatát arra hivatkozva, hogy az okostelefonok elvonják a gyerek figyelmét, zavarják a normális oktatást és más országokban is hasonló korlátozásokat vezettek be.
Feltehetően nem indult volna el az adok-kapok, ha a Madách Gimnázium igazgatója nem közli: ő pedig nem fogja végrehajtani a hatóság döntését. Okostelefonokra szükség van az oktatásban, úgyhogy ő továbbra is engedélyezi.
A Belügyminisztérium válasza sem váratott magára sokáig: az igazgatót felmentették állásából, mondván, hogy senki sem szegülhet ellen a törvényes rendelkezéseknek. Tegyük hozzá, ebben van igazság, legalábbis egy jogállamban.
Erre jöttek a Madách Gimnáziumban tanuló gyerekek szülei és tiltakoztak az igazgató leváltása ellen, sőt tüntetést is szerveztek. Más oldalról nézve erre azt mondhatjuk, hogy a szülők egy politikai ügy miatt vitték a gyerekeiket. Lehet persze, hogy madáchos körökben ezt így illik, és fel kell készíteni a gyereket a jövő liberális tüntetéseire.
Azon többen kiakadtak, hogy miért pont egy elit gimnáziumban történik mindez. Nekik szabad az, ami egy külvárosi vagy eldugott vidéki iskolában tilos? Nyilvánvalóan nem, de ez a vita már elég messze vezet.
Az ügy egyelőre nem terebélyesedett országos belpolitikai üggyé. A politikai élet szereplői igyekeztek távol maradni ettől az ügytől. Ungár Péter, az LMP társelnöke a tilalom mellett foglalt állást. Dobrev Klára az iskolakezdést is a kormány elleni támadásra használta, mondván, hogy a kormány akadályokat gördít a gyerekek nevelése és oktatása elé. Magyar Péter, a Tisza elnöke volt a legmókásabb. Nyilván nem akarta egyik oldal támogatását sem elveszteni, így azt javasolta, hogy a parlamentben is tiltsák be a mobileszközök használatát, mert elvonja a képviselők figyelmét. Mondok is valamit, meg nem is. Jellemző rá!
De nézzük újra a konkrét ügyet! A gyerek az óra alatt játszik az okostelefonnal, ide-oda tekeri, ütögeti, levelez a padtársával, vagyis mindent csinál, csak nem figyel. Ezt nagyjából mindenki tapasztalja itthon is, külföldön is.
Vagyis valamit kellene csinálni az okostelefonokkal, mert ha a helyzet nem változik, nem lesz tanítás se régi módon, se új módon. Az oktatási kormányzat nem tudott jobbat kitalálni, betiltotta az okostelefont a tanórák alatt.A döntés mellé ezer más értelmes érvet is felsorakoztattak. Mondjuk, hogy az okostelefonok használata rontja a mentális egészséget, nagy mértékben hat a kulturális életünkre, összességében pedig rontja az életminőségünket. Így fogalmazott Hal Melinda klinikai szakpszichológus, közgazdász az M1 aktuális csatorna 48 perc című, újrainduló hírháttérműsorában.
A fiatalok 20-22 éves korig kialakulatlan érzelmi rendszere, döntéshozatali képessége miatt szükség van a mobiltelefonok korlátozására, mint ahogy a többi függőséget okozó szert, az alkoholt, a cigarettát és a drogokat is tiltani kell. Nem lehet csak a szeretetre, elfogadásra építeni – de az edukáció mindenek felett fontos –, mert már annyira késői órában vagyunk, hogy szükség van a központi szabályozásra – fejtette ki ugyancsak ő.
Ugyanabban a műsorban F. Takács István pszichológus, tréner úgy vélekedett: nem biztos, hogy központi szabályozásra van szükség az okoskészülékek használatát illetően, de fontos beszélni erről, jó, ha van tudományos vita róla.
Alapvetően megalapozott és jó döntés az okostelefonok iskolai használatának a korlátozása, mivel így legalább beszélgetnek egymással a gyermekek. Azokban az országokban, ahol ezt az intézkedést már korábban bevezették, ott mindenhol javultak a tanulmányi eredmények is – jelentette ki Fűrész Tünde, a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke.
Az is elhangzott, hogy a korlátozással csökkenni fog az internetes zaklatási (cyberbullying) esetek száma, amelyek az online térben, iskolaidőben is megtörténtek.
Természetesen támadásba lendültek az okostelefon-hívők is. Az alapkérdésre, vagyis, hogy a gyerek játszik az órán, nem adtak választ, legfeljebb a legliberálisabbak mondták, hogy hagy játsszon a gyerek.
Elhangzott viszont, hogy az okoseszközök ma már elengedhetetlen eszközök az oktatásban, és mindenütt terjednek a világban. Ha így, és ez az állítás nyilvánvalóan igaz, akkor szerintük a kormány a haladás ellen lép fel. Az ilyen kormány „nemzeti-klerikális”, és pont a „nemzeti-klerikális” szellemet akarja érvényesíteni az oktatásban.
Mások azt hangoztatták, hogy az okostelefonok betiltása támadás a demokrácia ellen, az önkényuralom kiterjesztése.
Azonnal elindult a magyarázkodás arról, hogy miért nem lehet végrehajtani a rendeletet. Például tisztázatlan, hogy a tanárok hol tudják tárolni a leadott telefonokat. Az intézkedés „komoly logisztikai kiadásokat” követel az enélkül is nehéz helyzetben lévő iskoláktól.
A kormány illetékesei rögtön elkezdték keresni azokat az eseteket, amikor kivételt lehet tenni. Például több mint háromezer, 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyermek továbbra is magánál tarthatja a telefont. Persze a folyamat bonyolult és részben megalázó, hiszen a betegséget be kell jelenteni, az egész iskola tudni fog róla.
A vita ettől a pillanattól kezdve már nem az okostelefonról szólt, sőt ami a legmegdöbbentőbb, már nem is a gyerekről. A vita arról szólt, hogy melyik társadalmi csoport, melyik szellemi irányzat képes akaratát ráerőltetni az iskolára, az oktatás egészére. Ez a vita évről évre megismétlődik, mindig más köntösben.
Mi lehet a Munkáspárt véleménye ebben a kérdésben?
Kezdjük a legegyszerűbb megközelítéssel! Ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel! Azt kell megoldani, hogy a gyerek az órára figyeljen és ne a telefonjára! De ugyanakkor arra kell törekedni, hogy az iskola a legkorszerűbb eszközöket használja a gyerek korszerű oktatására és nevelésére.
Az okostelefonok ügye nem politikai kérdés, és nem szabad engedni, hogy bárki azzá tegye. A jelenlegi magyar kormányt sok mindenért lehet bírálni. Számon lehet kérni rajta az árak emelkedését, a fegyverkezést, a társadalmi párbeszéd hiányát és sok minden mást. Az okostelefon nem politikai kérdés, és értelmetlen ilyen kérdésben a kormányt támadni. Ha történetesen liberális kormánya lenne az országnak, a kérdés akkor is felmerülne.
Az okostelefon-vita némileg arra emlékeztet, ami az atom felhasználásáról folyt. Ha nem fedezték volna fel az atomenergiát, nem került volna sor az atombomba bevetésére és a világ ma sem rettegne a nukleáris háborútól.
De ha nem fedezik fel, akkor ma nem beszélhetnénk az atomenergia békés felhasználásáról. Nem lenne se Paks-1, se Paks-2, és nem tudni, hogyan biztosítanánk Magyarország villamosárammal való ellátását.
A tudomány és a technika fejlődését nem lehet megállítani. Fékezni lehet, megállítani nem. A számítástechnika fejlődése és alkalmazása, beleértve az okoseszközöket is, áldás az emberiségnek.
Igaz az az érvelés, hogy a modern eszközök jobb hozzáférést engednek a tudáshoz. Az okoseszközök azt is lehetővé teszik, hogy a gyerek otthon tovább folytassa a tanulást, új területekre jusson el.
Az okoseszközökkel interaktív élményt kaphatnak a felhasználók. Az iskolai oktatás a különböző alkalmazások segítségével szórakoztatóbbá tehető. Az is igaz, hogy az online platformok segítségével erősíthető a közösségi munka. Senki sem vitatja azt sem, hogy az okos eszközök használata fejleszti a digitális kompetenciákat, a problémamegoldó képességet.
Ez mind igaz, és ez az, amit nem szabad kiönteni. A gyereket rá kell venni valahogyan arra, hogy ne játsszon az óra alatt, de az okostelefon pillanatnyi tiltása nem azt jelenti, hogy az iskolákból ki kellene tiltani minden okos eszközt. Erről nincs is szó, és nem is lehet.
Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról a tényről, hogy kapitalizmusban élünk. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy a tőke az úr, és a legfontosabb cél, hogy profit legyen, szaporodjon a tőkés pénze.
Ha ezt belátjuk, akkor mindjárt takarékra kell tenni a modern eszközök iránti lelkesedésünket, mert ezek használata is a kapitalizmus törvényeit követi.
A mobiltelefon üzlet, óriási üzlet. Semmilyen politikai intézkedéssel sem lehet megakadályozni a mobileszközök terjedését. A profit a döntő, és itt a profit óriási. Ha a tőkés akkor tud eladni több mobilt, ha beviszi az iskolába, azt fogja tenni. A legtöbb alsótagozatos gyermeknek nincs szüksége mindent tudó, sokszázezer forintba kerülő telefonra, de a reklám hatására minden gyerek azt fogja követelni. A szülő, ha tudja, meg is veszi, és máris adott a probléma.
A piacot nem lehet a kapitalizmusban feltartóztatni, de ellene lehet tenni és korlátozni is lehet sok mindent. A drága mobilokat az iskola kapujánál meg kellene állítani. A drága mobil a gyerekek közötti társadalmi különbségre hívja fel a figyelmet. A szegényebb gyerek már az alsó tagozatban rádöbben a társadalmi helyére. A legtöbb gyerek nem éri fel ésszel, hogy a családja akkor sem lesz partnere a gazdagoknak, ha a szülő történetesen kiizzadja a drága telefont.
Valaha nálunk is minden iskolában kötelező volt az iskolai köpeny. Ez nem tüntette el a szegény és a gazdag közötti különbséget, de legalább leplezte. A gyerek nevelését nem az segíti, hogy kiskorában megtanítják neki, hogy vannak urak és vannak szolgák.
Az internetes tér megteremtése valóban lehetőséget ad arra, hogy az emberek gyorsan értékes tudáshoz jussanak. Ahogyan mondani szokták, percek alatt el lehet jutni a világ legnagyobb múzeumaiba, könyvtáraiba. Eljutni lehet, csakhogy itt beleütközőnk a tőkés valóságba. Ma már majdnem mindenért fizetni kell, ha olvasni, látni akarsz valamit.
Az internetes téren nemcsak értékes tudáshoz lehet hozzájutni. Az internetes tér egyrészt az emberek manipulálásának eszköze lett. A tőkésállam, a tőkés média folyamatos nyomás alatt tartja az embereket. Másrészt, a tőkés rendszer nem tudja megakadályozni, hogy rengeteg szemét, rossz és káros anyag kerüljön a világhálóra.
Mindenki tudja, hogy az erőszak kultusza nem jó, a pénzéhes média mégis terjeszti, az emberek, köztük a fiatalok is rászoknak. Egy idő múlva a fiatalban kialakul az a képzet, hogy ő egyedül is ítélkezhet, vagy csak úgy, minden ok nélkül leszúrhatja a társát. Ez is az interneten van!
A modern technika hatásaival szemben a tilalom sohasem lehet az egyetlen eszköz, és nem lehet a fő eszköz sem. A modern technika negatív hatásai ellen lehet küzdeni úgy, hogy ugyanazokkal az eszközökkel, de más tartalmat adunk. Némi túlzással magyar népmeséket is lehet az amerikai filmek pörgésével, hanghatásaival filmesíteni, és néha sikerül is. A tőkés ellenfelet azonban ritkán lehet a saját térfelén megverni.
Az oktatásban is komplex megközelítésre van szükség. Ha a cél az, hogy a gyerekből tisztességes, okos, művelt embert, hazafit neveljünk, akkor ilyen üzenetekkel kell körbe venni.
Az általános iskolában például kötelező olvasmány Gárdonyi Géza regénye, az Egri csillagok. A könyv, az egri vár védelme mondhatni nemzeti identitásunk része. Ha valakit felnőtt korban megkérdezel, és nem tudja, hogy ki volt Dobó István, Bornemissza Gergely vagy ki volt Hegedűs hadnagy, annak a neveltetésével bajok történtek. Talán sohasem lesz belőle a népét szerető hazafi, talán sohasem lesz képes a nagy szavakért lelkesedni. A nagy szavakért, amelyek nélkül nincsenek magasztos tettek sem.
A gyerek azonban halálra unja magát, amikor elkezdi olvasni a regényt. Lehet, hogy később belejön, megérzi az izét, de lehet, hogy abbahagyja. Hogy jön ide a komplex hozzáállás? Úgy, hogy a gyereket el kell vinni Egerbe. Régen, a szocializmusban ez az iskolai kirándulások kötelező célpontja volt. A kapitalizmusban sikerült elérni, hogy alig vannak osztálykirándulások. A szegényebbeknek nem telik rá, a gazdag gyerek pedig a francia Alpokban síel télen.
Eger váráról rengeteg internetes anyagot is lehetne készíteni. Lehet, hogy nem hoz profitot, de ilyenkor kellene az államnak közbelépnie és átvállalni a finanszírozást. De az állam nem teszi meg. Miért nem? Nos, talán azért, mert ilyen a tőkésállam.
Az okostelefon, a számítógép és minden más eszköz, ami már most létezik, vagy amit ki fognak találni, szolgálja a gyermek oktatását és nevelését. Ne a gyerekre bízzuk, mert önmagát sohasem fogja oktatni és nevelni. A társadalom dolga, hogy okos szülőként egyengesse a gyermek sorsát.
Az oktatás, a nevelés nélkülözhetetlen Magyarország fejlődésében is. Sohasem fogjuk a fejlettebb nyugatot behozni, nem okos nemzedéket adunk a jövőnek. A nyugatot nem az idehozott beruházásokkal, nem a nyugaton bevált módszerek utánzásával hagyhatjuk le, hanem egyes egyedül azzal, hogy a mi gyerekeink okosabbak, műveltebbek lesznek.
És legyünk résen! A fejlett tőkés nyugat is tudja ezt, és mindent megtesz azért, hogy ezt megakadályozza. Ezért visz bele értelmetlen, a társadalmat megosztó vitákba, ezért erőlteti a nyugati modellek, mint az elhíresült bolognai rendszer átvételét, ezért nyomatja az oktatás iparosítását. Ha erre megyünk, óhatatlanul veszítünk. Ne tegyük!
Thürmer Gyula
