„A Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete előtt tartott demonstrációval egybekötött sajtótájékoztatót a Demokratikus Koalíció, ahol a párt elnökségi tagja azt mondta, az Orbán-kormány elárulta a szlovákiai magyarságot. Rónai Sándor felszólította Szijjártó Pétert, hogy „emelje fel a hangját” a határokon túl élő magyarság érdekeiért.
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor és kormánya elárulta a szlovákiai magyarságot – mondta Rónai Sándor, a párt elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján.
„Orbánék előbb kebelbarátai lettek a nyíltan magyarellenes új szlovák kormánynak, aztán megígérték, hogy nem fogják a magyarok anyanyelvhasználatát akadályozni Szlovákiában, most pedig kiderült, hogy egy tervezet szerint bezárják vagy összevonják a magyar nyelvű oktatást is végző iskolákat” – közölte a politikus a Külgazdasági és Külügyminisztérium budapesti épülete előtt tartott, demonstrációval egybekötött sajtótájékoztatón.
A DK felszólítja Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy most emelje fel a hangját – hangoztatta, hozzátéve, „most kell kiállni a határokon túl élő magyarság érdekeiért”. Rónai Sándor szerint a Fidesz hallgat, Orbán Viktortól Szijjártó Péterig mindenki sunnyog ebben az ügyben – közölte az MTI.
Ez az igazi baj az Orbán-kormánnyal; amikor ki akarják használni őket, akkor hivatkozási alapnak jók a magyar emberek, máskor pedig nem számíthatnak az Orbán-kormányra sem országhatáron belül, sem kívül. Nem ez az első alkalom, hogy az Orbán-kormány szembefordul a határon túli magyarokkal. Orbán Viktor hallgatott, amikor barátja, az orosz elnök, Vlagyimir Putyin lerohanta Ukrajnát, és egy szava nem volt sem Orbán Viktornak, sem Szijjártó Péternek, amikor magyarok lakta területeket ért Kárpátalján támadás orosz részről
– fogalmazott a politikus.
„Akkor is hallgattak, és most is azt a nyílt hazaárulást követik el, hogy egy szavuk nincs, amikor Szlovákiában az ott élő magyar kisebbség jogait kívánja csorbítani a szlovák kormányzat” – jelentette ki a DK elnökségi tagja.”
Címlap fotó: Index.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.