„Mi tagadás, pazar őszt tud maga mögött a Kozármisleny a labdarúgó NB II-ben, miután féltávnál, és a téli szünetben biztosan a tabella élén tanyázik. A baranyai együttestől különösen nagy szó ez, miután két éve még osztályozót kellett játszania, hogy egyáltalán ne essen ki a harmadosztályba. Az M4 Sportnak adott interjút a csapat tulajdonosa, Feleki Attila. Az ügyvezető igazgató már az elején leszögezte, jó esélyük van egy esetleges NB I-es licenc megszerzéséhez.
Tavaly beadtuk az ehhez szükséges, nagyon szigorú feltételeket támasztó licencet, amit az elsők között, hiánypótlásmentesen megkaptunk. Így nézve valószínűleg idén is tudunk licencet szerezni az első osztályra, ha odakerülnénk.
Feleki ezután elárulta, sok mindenben viszont komoly lemaradásuk van a riválisokhoz képest.
Ki merem mondani, hogy – a Szentlőrinccel együtt – a legalacsonyabb a költségvetésünk a ligában. Rengeteg NB III-as csapatnak lényegesen jobb a feltételrendszere, nagyon szívesen megmutatnám egy tévéstábnak az edzőpályát, amin alig van fű és ahová 20 kilométert elutazunk minden egyes nap, mivel nekünk egyetlen füves edzőpályánk sincs. Biztos, hogy akiknek két-három vagy több füves, műfüves pályájuk van, azok más feltételrendszerrel rendelkeznek.
Az ügyvezető igazgató azzal folytatta, hogy edzőtáborban sem voltak még, pedig ez már az NB III-ban is bevett dolog. Na, de akkor mi az, ami miatt ilyen jól haladnak a dolgok Kozármislenyen?
Lehet, hogy ez elcsépeltnek hangzik, de van egy nagyon erős kohézió, ami ezt az egész közösséget összetartja. Mondok egy példát: a minap együtt ünnepeltünk – klubvezetés, tulajdonosok – a szurkolókkal egy kis büfében itt, a pálya mellett. Aztán pedig csapat-disznóvágás volt, amit eddig minden évben megszerveztünk. Én is odamegyek bakancsban és melegítőben, egy napig jól érezzük magunkat és utána mesélgetjük egy-két évig az ottani sztorikat.
A Kozármisleny formája az elmúlt tíz mérkőzésen:
A mostani idényben a korábban a Budapest Honvéd utánpótlásán dolgozó Pinezits Máté irányítja az együttest, míg az azt megelőző szezonban Aczél Zoltán ült a kispadon. A tulajdonos is tudja, nem szerencsés, ha gyakran változik a vezetőedző a csapat élén.
Ez sok összetevős, nem feltétlenül szeretnénk ennyi váltást a jövőben. Már vagyunk annyira nagyfiúk, hogy a vezetőedző kiválasztásában sem menedzser, sem külső tényező ne befolyásoljon minket. Ezt egy nagyon komoly, egyrészt objektív analízis, másrészt szubjektív elemzés előzi meg. Pinezits Máté személyében sikerült egy felkészült, elhivatott, egy emberileg is egy kiváló, intelligens szakembert igazolni, nagyon örülnék neki, ha hosszabb távon tudnánk vele dolgozni.
Majd a végén kitért a Kozármisleny támadójára, Kirchner Krisztiánra, aki 15 mérkőzésen már 12 gólnál jár – míg az előző idényben az angyalföldi Tóth Milánnal 18 góllal holtversenyben zárt az élen.
Egyik szemem sírna, ha el tudna igazolni, de ahogy ő is fogalmazott, az kizárt, hogy ő ebben az osztályban elmenjen egy másik csapathoz. Ha egyszer kipróbálhatná magát az NB I-ben, arra valószínűleg igent mondana, mi pedig egészen biztos, hogy ezt lehetővé is tennénk. A másik szemem pont ezért nevetne, mert akkor újból lenne olyan játékos, akit a Kozármisleny az első osztályba tudna adni, ez egy ilyen kis klubnak mindig dicsőség.
Az elmúlt évek tendenciái a Kozármisleny mellett szólnak: amióta az NB II egycsoportos, azóta csak egy csapat (Soroksár, 2016/17-es idény) nem jutott fel, amely féltávnál a tabella élén volt.”
Címlap fotó: © Sportal.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.