„A RIA Novosztyi orosz állami hírportál is kielemezte a román elnökválasztást, amelynek első fordulóját a szélsőjobboldali Calin Georgescu nyerte meg. A lap szerint a politikus győzelme annak köszönhető, hogy a románok felébredtek, és rájöttek, hogy nem akarnak harcolni azért az „európai Ukrajnáért”, amelyben nem is hisznek. Az alábbiakban Pjortr Akopov írását szemlézzük, annak tartalmát mindenképp szükséges a helyén kezelni.
A romániai választások következő szakasza (a múlt hétvégén tartották a parlamenti választásokat, egy hete pedig az elnökválasztás első fordulóját) kellemetlen meglepetés volt Európa számára, de nem csak neki – írja cikkében Pjotr Akopov, a RIA Novosztyi újságírója.
A cikk szerint, bár a 20 milliós ország inkább Európa legszegényebb országai közé tartozik, jelentősége most sokkal nagyobb, mint az EU gazdaságában betöltött súlya, mivel Romániának van a leghosszabb határa Ukrajnával.
A Nyugatnak tehát nagy tervei vannak Romániával: és most a földrajz számít. Az Ukrajnába irányuló katonai szállítások és az ukrán export biztosítása, nem is beszélve Románia fontosságáról arra az esetre, ha a Nyugat számára a legrosszabb forgatókönyv valósulna meg: Ukrajna elveszítené a Fekete-tengerhez való hozzáférését
– vázolta fel a cikk szerzője, hozzátéve, hogy a Nyugat nem engedheti meg magának, hogy Románia „gyenge láncszem” legyen „az Oroszországgal szemben felépített gáton”.
Románia, a hálátlan testvér
Pjotr Akopov ezt követően azt hozta fel Romániával szemben, hogy az elfelejtette, hogy Oroszország balkáni háborúi hozták el számára az oszmánok alóli felszabadulást. Szerinte ennek ellenére az ország a NATO-hoz való 2004-es csatlakozásuk előtt és azt követően is egyike volt azoknak, akik Oroszországhoz a legnegatívabban viszonyultak. Ráadásul még az ortodoxia sem garantálta a Moszkva felé való orientációt, így Románia Moszkva helyett mindig „Oroszország ellenfeleihez” csatlakozott. Bukarest Párizs vagy a németek felé orientálódott, amíg a második világháború végén aztán „Moszkva keze alá nem került”.”
Címlap fotó: Index.hu
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.