„Fotópályázat
Egymás után a harmadik évben díjazták a Teol.hu és a Tolnai Népújság fotóriporterét a Magyarország 365 elnevezésű fotópályázaton. Makovics Kornél tizennyolc fotóriporter mellett állhatott fel a pódiumra a Budapesten megrendezett díjátadón, s vehette át a Természet kategória második helyezettjének járó díjat az „Át a sötét oldalra” című fotójával, amelyen egy telihold előtt átrepülő vadludat örökített meg.
Az idei felhívásra több, mint negyvenháromezer pályamű érkezett be. A 2024-es kiírásban hat kategóriában – Természet, Táj, Építészet, Kultúra, Sport, Életképek – ismerték el a fotóriportereket, köztük kollégánkat, Makovics Kornélt, és első, második és harmadik helyezéseket osztottak ki. Pluszban pedig idén is odaítélték a zsűri különdíját a Magyarország 365 elnevezésű fotópályázaton.
Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója örömmel konstatálta, hogy az idei pályázaton műkedvelők ugyanúgy indultak, mint hivatásos, profi fotóriporterek, mindez pedig rendkívül színessé tette a palettát. Az igazgató kiemelte, hogy a Magyarország 365 nemcsak egy egyszerű pályázat, hanem egyúttal egy igazi közösség is, amelyet a kiíráson elinduló pályázók tesznek azzá. Büszkén említette, hogy a tavalyi pályázatra beérkezett fotográfiákból százharmincat állítottak ki idén a Városligetben, a tárlat pedig a pályázat történetében a leglátogatottabb kiállítás lett.
A hét tagú zsűri, amelynek elnöke Kaiser Ottó, tagjai pedig Haris László, Csörögi Dóra, Szalontai Ábel, Potyó Imre, Rizsavi Tamás és Kurucz Árpád voltak Természet kategóriában Daróczi Csaba, Táj kategóriában Somogyi Csaba, Építészet kategóriában Csudai Sándor alkotását találta a legjobbnak. Kultúra kategóriában Török Máté, Sport kategóriában Balogh Dávid, Életképek kategóriában pedig Horváth Csaba Tamás lett az első. A zsűri különdíját Czimbal Gyula vehette át.
Kaiser Ottó zárásként azt mondta, az ezévi díjazott kollekció a pályázat történetében a legingergazdagabb, s ezek a képek adják vissza leginkább Magyarország sokszínűségét. A jövőre vonatkozóan pedig úgy fogalmazott, hogy nagyravágyó közös álmaik vannak. Hozzátette: az elmúlt hat évben beérkezett mintegy 160 ezer pályamű kitűnő visszaigazolása annak, hogy a Magyarország 365 elnevezésű fotópályázatnak helye és szerepe van a hazai fotográfiában.”
Makovics Kornél ismét díjazott a Magyarország 365 pályázaton
Fotók: Makovics Kornél